Pápay Aranka : Örvények felett I._8.

A csapda

  

A keresztelőt sokáig halasztották, nem értette senki, hogy miért. Aztán arra is fény derült. Sőt, ahhoz képest még gyorsnak is mondható lett az eredmény:

Ugyanis az anyakönyvbe már „Plávics Mária Magdolna” néven akarták bejegyeztetni a kislányt. Az országban nagy volt a zűrzavar, ijesztően megszaporodott a háborús árva gyermekek száma, az örökbefogadások körül se volt semmi világos és egyértelmű, ezt próbálták ”meglovagolni”. Hogy mégsem sikerült a névbejegyzés, az jó ideig napvilágra sem került.

És milyen a falu népe!?

– Ezt csakis azér csinyánák, mer hadisegél jár majd, meg árvasági a gyerekinek, ha…

Ám hadisegély egyáltalán nem jött, annak oka pedig az volt, hogy csak a kis Magdolna jogán vihette tovább az „üzletet” a gyermek anyja… Volt tehát megélhetése a kislánynak, „nem szorult segélyre”.

Ha meg is fordult a büszke nagyszülőkké átalakult nyakas szülők fejében, hogy Gyuri nagy veszélyben lehet a fronton, vagy talán már oda is veszett, ezt igyekeztek önmaguk elől is elhessegetni.

Ámították magukat, abban bíztak, hogy a bűnük már jóvá lett téve, Isten és a fiúk is megbocsát.

Minden nap szebb lett a ”kis menyük”. Arca kisimult, alakja kitelt. Hamar kiderült, milyen életrevaló. Nem sokáig kímélgette magát, mosott, súrolt, rendezgetett és kezdett beletanulni minden munkába, ami a pékségben adódott. 

Nagyon jó inasnak bizonyult. Csakhamar ügyesen sodorgatta a formás kifliket, meg aztán akármit rá lehetett bízni, ha hivatalos ügyet kellett intézni, azt is…

Bánatos szemével Magda néni szívébe lopta be magát, mert tudta, annak a fiúnak a hiánya, az érte való aggódás fáj olyan nagyon Mariskának is. Gyuri bácsiban nehezebben engedett fel a konok fagy. De a napról-napra erősebb hangocska – ott, a ringó bölcsőben – csalogatta, el is csábította. Benne a pici Gyurit látta visszatérni. Elhitette magával, hogy mindent rendbe tud még hozni…

A sütöde teljes energiával üzemelt. Zsiga, a segéd, aki a hirdetésre jelentkezett, értette a dolgát, a két lányt is jól be tudta fogni a munkába. Margit is mindenben a keze alá dolgozott, a kútról ketten hordták a vizet.

Ki is doboltatták, hogy minden kenyér és kalács sütését vállalják, csak el?re be kell jelenteni.

De, ha csak a dolgát értette volna a Zsiga… 

Nagyon kellemes hangján énekelt a dagasztóteknő mellett, az öltőárokban és a délutáni aprófa-készítéskor. Közben Margit pillantását leste, kedvét kereste.

 

*

A falu egyik, de talán a legjobb kocsmája volt szemben, az utca túlsó során. Naponta ment át oda Gyuri bá’ és visszafelé két-két üveg szódavízzel a két kezében, vonult végig az udvari járdán, mert a sápadt Mariska nem itta meg tisztán a bort, csak egy kisfröccsöt lehetett belediktálni a kiadós ebédek után.

– Igyá lyányom, ez vért csinyál! – bíztatta az apósa.

 

*

– Látom, hogy az a legény nagyon kerülgeti a péklányt? – állította meg Arankát, az igencsak gangos házban terpeszkedő kocsmárosné. – Talán még be is nősül?

– Azt nem tudom, de nagyon szép pár lenne belőlük – válaszolt gyanútlanul a fodrász ifjú asszonykája.

– Úgy?! Aztán a legény majd szépen énekül neki – villant kissé gonosz fény a kövérkés Katnitsné szemében.

Ezen elgondolkodott a megszólított, otthon aztán a férjével meg is fejtették nagy valószínűséggel a rejtélyt.

Katnits Viktornak volt egy felnőtt fia, aki mögött összesúgtak, aztán viháncolva rebbentek szét az eladó lányok.

Kálmánka örök gyerek volt, kövér és álmatag. Sem a söntéspultnál, sem a szőlőben nem vette sok hasznát az apja. Sőt, inkább a kárát látta.

Ha mégis ráfanyalodtak, hogy ő mérje a bort, akkor boldog-boldogtalannak adott hitelt, amit úgy letagadhattak később, mint a pinty.

Ha meg a szőlőbe küldték dolgozni, anyja jól feltarisznyálta Kálmánkáját. Ahogy kiért, nagy pihenhetnékje támadt, le is telepedett a szederfa alá, szemügyre vette, mit rejt a tömött tarisznya. Addig nézegette, míg egészen üresre ette. Aztán leheveredett, egy kis sziesztázás végett. Mire felébredt, a nap magasan járt, már nem találta értelmét a megerőltető munkába belefogni.

Hát ennek, a férfivá soha nem növő ifjúnak szemelték ki Margitot, az előrelátó szülők. Ha sokat nem is hoz a háztartásba, tűzrőlpattant menyecske válhatik majd belőle. Ha meg unoka születne a házasságból, akkor nem hiába kapargattak Katnitsék.

Eleinte a furfang játszott főszerepet. 

Egy szódavíz vásárlás alkalmával megkérdezték Plávicsot, áteresztené-e Margitot hét végén, kicsit besegíteni, a sok vendég kiszolgálásába. György jóba akart lenni a tekintélyes családdal, persze, hogy igent mondott.

Margit pedig belesétált a csapdába. 

Ahogy tavaszodott, már egyre kevesebb alsószoknya került a felső alá, és nem a melegedő idő miatt. Margit csinosan, fürgén forgolódott a pult mögött is, a pékségben is.

Mariska is a ”kivetkőzés” felé terelgette sógornőjét. Az meg – naivan a péksegédnek tetszeni akarva – csináltatott is már magának slavrokot (egybevarrt alsó-felsőrészes, ”iparosos szűk ruhát”) a Katnitsné varrónőjével. 

Az ügyes besegítéseiért – a béren kívül – mindig, mindenben kedveskedett neki a kocsmáros is, az asszonytól meg kapott néha, valami kis ajándékot. Karkötőt, ami hasonlított az aranyra, selyemharisnyát, mellé bíztatást, hogy bátran vegye is fel…

A falu élte a hétköznapjait, de már semmi nem olyan volt, mint békében, hisz egyre több családból hiányzott a férfi, akitől vagy kaptak hírt vagy nem. Állandó rettegésben éltek a katonaszülők és -feleségek. Mégis kellett az itthon maradt fiataloknak valami kis vidámság.

A falusi híradásnak egy jólbevált módja a kidobolás, amikor a ”kisbíró”, nyakába akasztott dobjával megy végig a falun, a kisebb tereken meg a nagyobb keresztez?déseknél megáll, és addig pergeti a dobot, míg össze nem szalad a ráérő népség. Akkor elkiáltja magát:

– Közhírré tétetik! Hétfőn a Vásártéren állat és kirakodóvásár lesz! – rövid dobpergés…– A Futurába be lehet vinni a fölösleges vetőmagokat is, most felvásárolják!

Hasonló, majd a kötelező elsötétítésre vonatkozó  hírei után újra megperdítette ütőit a kisdobos és folytatta.

– A nagykocsma udvarán tánc lesz, vendég cigányzenészek érkeztek. Mindenkit, aki él és mozog, szeretettel vár a rendezőség. 

Aztán ment tovább, másik utca elején kidobolni a friss híreket.

– Margitka, estére elvihetem a bálba? – súgta a kútnál Zsiga.

– Háát? Ha apám enged, tán még el is mennék, de nem köll engem vinnyi! – nevetett a lány a végre kimondott kedves szón.

Aztán dúdolgatott ő is egész nap, míg égett kezén a munka.                  

– Édesapám, tánc lesz a nagykocsmában. Elenged?

– Megbolondútá? Azt se tudod a bátyád él-e, hal-e, eemenné ugráni? Meg aztán ki lenne a késérőd?

– Mariska elkísérhetne… 

– Nem vagy eszedné! – volt a rövid elutasítás, de azon gondolkodott el az öreg, hogy Kálmánka oda nem megy, ha megy, az még rosszabb, mert csak nevetségessé teszi magát. Azt meg semmiképp nem lenne szerencsés megengedni, hogy egy ismeretlen legény komolyan megtetsszen a lányának ott a táncban…

– És, ha mégis eemenek? – csattant fel dacosan Margit.

– Bezárlak, tee!

Ozora arról volt híres, hogy alig lehetett bál, mulattság, búcsú, késelésig menő verekedés nélkül. Megyén túl is féltek az ”uzorai bicskásoktól”.

Forrófejű legények kaptak össze minden apróságon, de ha idegen legény tévedt be a falu mulatságába, akkor egyhangúlag, az előbb még csak egymással kötözköd?k hamar összefogva adták tudtára annak, hogy kívül a falun neki tágasabb.

Pláne, ha megbizonyosodtak, hogy a ”gyüttment” lánynézőbe jött, egyenesen ellenség lett, elriasztására előkerültek a bicskák! A késelés nem egyszer végződött halállal.

Margit még nem állt szóba itteni legénnyel, biztosan kerülgetnék. És most itt ez a péklegény is. A vak is látja, mi a szándéka. Ennek a bálnak csak rossz vége lenne…

Botrányt végképp nem akart Gyuri bá’. A kocsmárosék még meggondolnák magukat. Kibírja ez a lány egy kis tánc nélkül. Mariska meg úgyis csak szomorkodna a vidám népség között. Hiszen itthon is hányszor csípte azon, hogy elbújva pityereg. Az se hiányzik, hogy szemet vessen rá ott valaki!

Tehát a bálról szőtt álomból nem lett bizony semmi.

 

*

Az akaratos Margit és a szelíd Mariska hamar megszerette egymást. Ez az ő korukban és az adott helyzetben a világ legtermészetesebb dolga.

Egy ágyat osztottak meg, amiben összebújva sugdostak titkokról, szerelemről, vágyakról és félelmekről.

– Te Margit, ez a Zsiga fülig szerelmes beléd.

– Látom én, de apám nem nagyon lelkesedik…

– És te?

– Háát? Nekem tetszik. Nem is tudom…

– Ha szeretnéd, tudnád. Én tudtam. Ha az én Gyurkám ott hal meg, azt én sem élem túl – sóhajtozta Mariska és olyan megnyugtató, jó volt azon a vállon kisírnia magát, ami alatt a féltő, szerető testvérszív dobogott.

– Gyurink is nagyon szeret téged.

– Mondta?

– Mondta hát.

– Mit mondott, hogyan mondta?

– Úgy, hogy apánkkal majd megölték egymást.

– Mégis elment…

– Visszagyün, ne fédd.

Ahogyan a Plávics szül?k is a lányuknak tekintették már Mariskát, az Gyuri legszebb álmait valósíthatta volna meg…

Itthon várta őt egy összekovácsolódó család, a jól men? üzlet, és a gyönyörű, szőke fürtös kislánya, aki egyre jobban hasonlított rá.

 

*

Június végén aztán a szomszéd lakásban is egy másik, új kis élet sírt fel.

Ágnesének öcsikéje született, Árpika, a Pataki trónörökös.

A világban pusztított a háború, de a békére áhítozó otthonokban az élet élt, mert hisz az viszi előre a világot, nem az élettől elrugaszkodott öldöklés.

 

*

A szembe-szomszédék biztosak voltak a dolgukban.

– Menjél már oda és udvarolj, légy kedves, fiam ehhöz a lányhoz! – bíztatta fiát Katnitsné.

– Eeküd az engemet…– vigyorgott Kálmuska.

– Légy férfi, te anyámasszony katonája! Nézd meg, milyen formás fara van – villant a Viktor szeme, stuccolt kis bajuszát végigsimítva.

– De ha pofon vág? – billentette oldalra a fejét aggodalmas szájhúzással az örök gyerek.

– Jobban jársz, ha ő ad egyet, mert nekem már nagyon viszket a tenyerem…

– Ne bosszantsd az apádat, kisfiam, tudsz te udvarolni, ha akarsz.

Hát elindult Kálmuska udvarolni. Kövér nyakán gyöngyözött a félelem.

Margit tálcával lépett ki a pult mögül. Sok szoknyához szokott csípője ringott, ahogy a fiú mellett ellibegett. Mintha ott se lett volna a szerencsétlen, pedig az már nyitotta is a száját, de árva hang nem sok, annyi se jött ki rajta. Laposat pislantott apjára, az bíztatást intett… Muszáj volt már tenni valamit.

Margit mellé sündörgött, aztán váratlanul belecsípett a könyöke fölött gömbölyödő karjába.

A lány villámgyorsan fordult felé, emelte is a tálcát, hogy azzal sújtson le, szája már a hü…t- formázta, de ahogy a papírmasé alkalmatosság a levegőben, a becsmérlő szó a torkában rekedt meg. Az ő tekintete is Viktoréval találkozott…

Leejtett kézzel ennyit mondott:

– Maraggyá, Kálmánka, mer megütlek – és megtörtént az a csoda, hogy szabad kezével megsimogatta a gyermekded arcot. Aztán ment tovább a dolgára.

Az meg felemelte tömzsi ujjait, a nemremélt megtiszteltetésben részesült arcához.

Ezután úgy a Margit nyomába szegődött, hogy az nem győzte félrekotorgatni, hogy ne akadályozza a sürgés-forgásban.

*

A gang három lépcsőjével szemben, a kocsiknak fenntartott csapás másik oldalán, a kút mögött kis konyhakertet ápolgatott Aranka. Karausné ebbe nem segített be, de Magda néni megkérdezte, hogy átengedne-e egy darabkát a palántáinak.

Egy nap aztán lovas-kocsival érkezett a Sárállásból, a kocsi farában három dézsa szép leander hajladozott, aljában pedig magas kupacban jó termőföldből volt annyi, hogy azzal beteríthették a két sovány ágyást a kiskertben.

Ettől kezdve várhatták, hogy a rossz talajban addig csak kornyadozó zöldhagyma és a zöldjéért vetett, szegényes petrezselyem mindkét háziasszony hasznára próbál majd éledezni.

A dézsákat pedig letették arra a háromszög alakú kis térre, amit az L alakú gang és a bejárattól a pékségig ívelő járda zárt be. Amíg a hajnali lehűlésekre lehetett számítani, a dézsákat minden este becipelték a kamrába.

Később egymástól egyenlő távolságra leültették a három fácskát. Tövükbe is termőföld került és Magda asszony mindhármat, külön-külön a ganghoz kerítette. Élére állított téglákból, polyvás sárral bevont, patkó alakú kerítéske szegte a leanderek csöpp kis udvarát. Így az oda locsolt víz nem tudott elszökni és a sok kuncsaft se törhette, taposhatta le a féltett virágfácskákat.

– Ebbe a házba sok fehércseléd lakik, az udvar se legyen uan kopasz, hanem mutatós… – simogatta szemével a rózsaszín rózsácskákat a legidősebb, a hat ”nő” közül.

Néha messziről, hosszan elnyújtott hang ismétlődött, és közeledve erősödött annyira, hogy már érthetővé is vált, de a tapasztalt asszonyi fülek jóval előbb tudták, mit jelent az:

– Messzeees! Meszeeet vegyenek!

Mire odaért, az oldalán magasan kideszkázott, ponyvás kocsi, már kapuikban álltak vödrökkel, fazekakkal. A tömbökben árult égetett mész messziről érkezett és nem is hozták gyakran. Ha néha felharsant, hogy ”meszeet!” akkor mindenkinek gondoskodnia kellett a közeljövő meszelések alapanyagáról.

Egyszerre szaladt ki Magda néni és Aranka is, amikor ez a kiáltás közelebbről hallatszott.

Ágneske figyelmesen kísérte szemével a félelmetes műveletet. Mindkét asszony kötényt kötött, keverőfával indult az udvarra. A jókora mészkő darabokat nagy edényekbe rakták, vízzel leöntve olytották és – nagy szakértelemmel őrizve az átmenetet – a piszkosfehér, porladó, sistergő, bugyborékoló anyagból, vastag, hófehér pép kerekedett, az oltott mész.

– Miért kell kevergetni? – kíváncsiskodott a lányka.

– Vigyázok, hogy oda ne kozmáljon, mert akkor nem lesz szép fehér.

– És miért van a meszes kocsiján sátor?

– Ha eléri a kocsit az eső, ezek a kövek nagy halomban találkoznak vízzel, pezsegni kezdenek, hatalmas hő keletkezik, megeshet bizony, hogy kigyullad és leéghet az egész rakomány – mesélte az ámuló kislánynak anyukája. – Ne is gyere közelebb, mert ahogy forr, rád fröccsenhet. Ez erős maró méreg is, de fertőtlenít, ha kell – mesélt, mialatt kevergette tovább a fortyogó fehérséget.

Minden falusi asszonynak gondosan előkészített sűrű mész állt a pincéjében, hogy abból bármikor használhasson, amikor a konyhát, vagy nagyünnepek előtt a kis épületek házelejit akarja majd frissíteni, akkor az ebből higított mésztejjel, hosszú nyelű meszelővel varázsolhassa vakítóan hófehér-tisztává a falakat. A kert végében álló árnyékszékbe rendszeresen locsolva tudták azt fertőtleníteni.

Magda néni minden eső után javítgatta a leánderei kicsi kerítését, de még be is meszelte azt is, hogy fehér gallér körítse a virágait a nyitott folyosó szép tiszta, meszelt fala előtt.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/