Marthi Anna : Bármennyire

Bármennyire egyedül vagyok – ha folyamatos szavaid nem bélelik ki bensőm –

bármennyire növekszik bennem falevélszőnyegével az évszak, mohásabb

nem is lehetne szívem körül messzeséged. Puhább nem is lehetne emléke,

feledése. Tágabb és többdimenziós nem is lehet más, csak Te és testedből

mindenfelé egyformán áramló fénybálákba rendezett ember-eleségek. Hogy

lelkem rájár-e már? Van-e szükség? Mai botlásaim átminősülnek-e örömmé,

eljátszom-e dolgaimmal, ahogyan e többség megtépáz; befogadom-e már?

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak