Bús november kínja arcomra hull, vöröslő vértől iszamos a Nap. Ernyedten csüngő szívvitorlámba, a terror szele bele-bele kap. A békének kiszáradt partjait, könnyem mossa-mossa szakadatlan.
P(R)O(T)ÉZIS Már nem rak bennem az idő tüzet, és nyikorog a csipőízület, két vétlen lábam bottal araszol, a derekam is másképp nem hajol,, a forgók között dermedt az olaj, a gyöngülő csont minden súlyt sokall, és életecském vénülő delén, [… Tovább]
(nagymamás) Már régen elment, azt sem tudom, hogy hol lehet – vele veszett az íz,azóta más a bableves.Ugyanarra járok, de nem köszönt a lépcsőnezernyi furcsa konyhaszag,és most is meglepő, hogy úgy ment el – nocsak, hát, mégis [… Tovább]
