Égbe vágytam lángot vinni,földön kúsztam szüntelen,szélvihar ha tépte álmom,reggel koppant lelkemen. Kézenfogva éj, és nappalengem próbált, pofozott.Meguntam, és ettől kezdveki pofoz, az én vagyok! Ember, kinek fáj a bántás,kinek most nincs semmije…Kirabolva…meggyalázva…Egy, mi maradt: van szíve!
félek igen félek és ki ne félne mert az élet korca ott ahol a madzag egyre jobban feszül ráncba szedett gatyák és pendelyek ha elszakad mi lesz veletek ha elszakad lesz hol keseregnetek lám a könyörgés már megfeszítve lehunyta szemét és a vér a vér csak hömpölyög a fájdalom hegyén váradon az üveghegyem az andalgó [… Tovább]
Fotó: Delacasse Kriszta Ki siratja meg a fákat, lombjuktól ha válnak? Mulandó a levél, – megannyi fakó remény – vörösen, izzón, sárgán jajdulón szédül le a sárba. Tudod-e mit rejt a lomb zöldje,a gyengéd ágacska, zsenge [… Tovább]
Égek. Bennem lobbannak fel a fények, s mikor ébred a lélek, – fordítsd rám kegyelmed uram, légy ősi talizmán sok meggyötört arcú szenvedésnek. Szürkületté hamvad az est, átvérzek az idő síkjain, s amíg a világ ráomlik a holnapokra, te [… Tovább]
Erdélyben (2008-ban írt cikkem felújítása – Egy elkóborolt hazánkfia vallomásaiból…) Az Óperenciás tengeren túlról jött jó humorú vendégem volt pár éve. Hatalmas beszélgetésekben idézgettük a tizenhét évesen kettészakított ifjúságunkat. Tőlem egyenesen Erdélybe készült menni, mert tíz éves koráig ott élt [… Tovább]
1. Erőlködve, kiabálva pottyantottak a világba, bár élénken tiltakoztál, tejen kívül mit sem kaptál. 2. Cseberből vederbe, bölcsődéből, óvodába, iskolákból egyetemre vonszoltak. 3. Vidám kalandok helyett szerelmi csapdába estél, meglelted veszted. 4. [… Tovább]
