Hónap: 2015 október

    Anyiszor megírtam, sirtam a sorokban. Nem lett könnyebb. Mostanában ködön át jönnek elém a messzeségek, képek egy napsütötte, alföldi városról.   Évente gyakran sír a lélek, utazna oda, hol minden ó-arany fénnyel ragyog. Közben hétköznapok, ünnepek múlnak. – [… Tovább]

(2015)   Nem múltál el, újraszületsz az összes percben, a világmindenség peremén,  frissen kaszált mező egén, és milliószor-milliószor bennem…

– Halloween –       Született élő halott.

Midenszentek volt. Őszutó. Fölcsöndültük apámat. Koszorú. Mécses. Néha szó. Hideg kő. Enyh anyámnak. Tett-vett. Az egész temetőt egy hiányba terelte, félig hunyt szemmel néztem őt, míg ki-bejárt a lelke. Lehajlott apám fölibe. Helyet lelt szál virágnak. Odaült sírja tövibe. Öreg [… Tovább]

rendhagyó szonett       mikor az első mécsest meggyújtottam gyémánt sugara arcomon remegett a pír az ég alján épphogy fellobbant a temető már zsúfolásig megtelt minden jegy elkelt futott át agyamon ilyenkor zárlatos a gondolat s a gyertya fényével [… Tovább]

… Mindenszentek. Hozzád indulok. – ha ide vesszőt teszünk, megfelelő kapcsolatot teremtünk a két sor között ahhoz, hogy a vers folytatódni tudjon. Hinni akarom az Istent, minden csodáját. – Ha nem teszünk a tagmondatok közé olyan kötőszót, ami kapcsolatossá teszi, [… Tovább]

  Párállott-e már úgy az ég, mint mikor felhőkről felhőkre szökkenék utánad, bokádon csilingeltek a csillagok, mindegyik egy igazgyöngynek tűnt, vágyam képzeletemmel játszott? Beleroskadtak az angyalok is, amint kibogozták villámló terveim, madárszárnyúvá kötelezett kínom, utánad lépkedni milyen finom és kísérthetetlenen [… Tovább]

  Törések és látomások, tengerbe-fúló viharok mérgéből születtél, hogy utánad hosszú csönd maradjon az egymásba hajló világok zárt lépcsőinél. Mint az eltévedt fény, tikkadt sötétemből  alakultál,  most e lüktető könnyűség peremén, lényünk eggyé csordogál.    

Illusztráció: “Ősz” – Vaszary János festménye   1) Ablakom alatt  táncoló falevelek – halálban élet. 2) Tó felett teli- hold, hold alatt tele tó – üres szerelem. 3) Meleg színekkel hímzett avarterítő – kihűlt tájakon. 4) Falevelekbe öltözteti a Hiányt,  [… Tovább]

    Mondjátok meg énnekem, mit tegyek, hogy ne halljam soha többé már a haldokló Föld gyötrő sikolyát?    Mondjátok, hogy szabadítsam ki az éjszaka kormos ráncaiban  sínylődő, még érző szíveket?     És hogyan zúzzam szét gyenge kézzel a [… Tovább]

    A karma végső lépcsőfokán állok, még érzi pelyhes nyomom a föld, tik-tak, pók szövi szarkaláb hálóját, cigány lányka hosszan jövendölt.   Veszített lelkeim, odaát vártok.   Roskadt ágak vagytok szerte-szét, korhadok én is zúgó szellemerdőn, a szertelen konstans [… Tovább]

Szerettelek, pedig te rám se néztél. Szerettelek, pedig te hozzám se szóltál. Szerettelek, pedig te elmentél mellettem. Szerettelek, pedig te belém rúgtál. Szerettelek, pedig te kihasználtál. Szerettelek, pedig te megaláztál. Szerettelek, pedig te elhagytál. Szerettelek, pedig te összetörtél. Szerettelek, pedig [… Tovább]

A természet a leggyönyörűbb oltár, egy óriási kézzel mért teríték, a misén hétmilliárd lélek szolgál, hogy megteremtőjüket istenítsék.   Itt nem számít, hogy hányféle a hitség, mert mindig több egy imádott szobornál. a jó sem várja, hogy a jobbra intsék, [… Tovább]

      magunk vagyunk te meg én könnyű áldott szerelem szívemet férceled álmaimban emberarcú istenem csillagokba harap az éhes éjszaka magukhoz húznak a ziháló tengerek szárnyak suhognak a tintaszínű égen leírhatatlan megbonthatatlan pillanat ahogy gerincemen végigfut ujjad faltól falig [… Tovább]

    Tegnap magamra húztam  a rám váró holnapot.  Sokra nem mentem vele. Ma látom, holnapom sem más. Úgyanolyan foghíjas,  széllelbélelt csavagósors, miként a tegnapelőtt volt. Zsebrevágott gondolataimmal  gazdagnak érzem magam.  Ebből nem lesz szalonna, miként kutyából sem. Persze kutyám [… Tovább]

Összenőtt tornyok csúcsa karcolja a felhők hasát.Mozsártorkolat és egy hajítógép a falon.Méregzöld moha, s kövek hullnak a boltívek alól.Rozsdás láncok repedt szemeit tépné a felvonó,de korhadt a híd, penészes vadkacsa úszik.Lent békanyál közül ebihalraj,s egy ponty hasa utat kutat.A ledőlt [… Tovább]

    Be kell ismernünk,ősz van,levetkőznek a fák is,mi felöltözünk, nem jó fázni,de jólesik.Teázva érdekes az eső,ahogy eleredés kifárasztja saját magát,most már mi iselég fáradtak vagyunk,elernyedünk, ahogy a fák.              

Fotó: internet           Ölelésbe bújtatott szavak.Bebugyolált múlt, bennesok felejthetetlen emlékés kidobásra váró kacat.   Te lezárnád, ahogyaz alkonyatot a Hold.Minden érintésed fáj.Mennél.Várj! Valamit nem mondtam el.Megsúgom, várjuk be az estét!   Már indulsz.Idehallom szíved lüktetését…Csak vissza ne nézz!Próbálok nem gondolkodni,el [… Tovább]

    Utam lassan elfogy talpam alatt, tovább küzdeni erőm sem maradt. Lelkem még szárnyal, de testem megtört. Elmém gennyedő sebeket szerzett  e meddő harcban, mit jobb sorsomért nap mint nap hiába folytattam.   Pihenni kell. Hosszú, méla álmot igézek [… Tovább]

Fotó: web – ősz az erdőben       Meleg színeivel vidítja  lelkemet az őszi táj.. Pirosak és sárgák és zöldek  megkapó kavalkádjában  megbújnak még a gombák, inyenc falatjául szolgálva  vadmalacnak, borznak. Tovatűnt a szinpompás nyár.  Illatos, harsányhangú világát  ködös [… Tovább]

    Íztelen szavak olvadnak a számban,ha könyveket égetek.Csak lobogjon a máglya!Kopogtass kedves! Belül nyitva, kívül sincs még zárva.Múltam súrolom, s teregetem pecsétes lelkemet.Ha értenéd… torzzá mutáltad a kisded perceket.Csonkítás ez, mint elcsent éjjelenmézízű ébredést vonszoló valóság,hisz egykor szőke mezőkön [… Tovább]

Pyramidenkogel*              Koosán Ildikó   Szélcsendes páravölgy, csúcsig felkúszó őszidő, nyárutánzó fények;   pulzáló melegben napsütött-sárga lombfolyam csordul tetőzve túl a délutáni tájon;   – lobogó rőzseláng-   perzsel, elámít; egy pillanat is számít, védhetetlen a kitárulkozás:   kilátón túli [… Tovább]

                  Tévedéseit                 Be nem ismeri                 Ismétel                 Többször is                 Odadöf                 Várja hogy                 Kidőljön                 Akárha                 Maga is                   Hej                 Regő rejtem                 Nyeregbe rejtem –                   Innen (lenne) szép                 Nyerni                 A torkokon                 Ugyanazt                 És ugyanúgy [… Tovább]

                                                       Idegenkedtem anno a zsinórdíszes                                                        viselettől, mert a porondmestereket                                                        idézte, vállukon az [… Tovább]

VESSZŐKERÍTÉS   Az erdő szélen, öreg árkok partján, a rétek mentén, ázott gödrök alján, meg szemrevételezve általában a falu köré kerekült világban, erősödött a bokrok szálkás karja, és ölre szedték, nyesve hosszú gallyra, vagy szekér vitte, vagy nyomva a hátat tett [… Tovább]

  Törött tükörre szeplőt hint az alkony, ha  ólmos léptekkel araszol, mint a halál. Benne zúgsz szívemben, akár izzó mécsestől bódultan zümmögő bogár.   Hiába hívsz apám… Tompa most a testem, s cserepesre száradt a bebörtönzött szó. Talán, ha létezik [… Tovább]

    Ki megveti lábát – úgy hagy engem – már az ésszerűség határán elbotolni. Ki feloldaná bennem a hallgatást néhanap, máskor sehogy; gátakat emelek. Ki belefércelte a nyakamba magát, néhány odaadó, bóknyi, csókos szavával. Bár engem enne a bú [… Tovább]