Maretics Erika : Apa és anya

 

 

A karma végső lépcsőfokán állok,

még érzi pelyhes nyomom a föld,

tik-tak, pók szövi szarkaláb hálóját,

cigány lányka hosszan jövendölt.

 

Veszített lelkeim, odaát vártok.

 

Roskadt ágak vagytok szerte-szét,

korhadok én is zúgó szellemerdőn,

a szertelen konstans ma eljön,

csatázom én és a vérszívó nemlét.

 

Apa szürreális vastag kérgű tölgy,

mára minden gondolata csak zörgő levél

őszi liget aludni kész piros hintáján,

pedig milyen igaz is volt, az én jó anyám

gyönyörű szemén és csillámló szaván.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.