Sonkoly Éva : Értelmetlen

 

 

Anyiszor megírtam, sirtam a sorokban.

Nem lett könnyebb.

Mostanában ködön át jönnek elém a messzeségek,

képek egy napsütötte, alföldi városról.

 

Évente gyakran sír a lélek, utazna

oda, hol minden ó-arany fénnyel ragyog.

Közben hétköznapok, ünnepek múlnak.

– Hitem szerint – várnak odaát…

 

A harminc éve holtak: apám, anyám.

Hosszú az út oda, s értelmetlen, –

akár a halál, szörnyűség volt, akkor…

– idegen kéz által!

 

                   *

 

Képzeletben gyermek vagyok, boldogsággal,

s kezemben tartom harmatos virágom.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.10.31. @ 18:56 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 582 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"