Jagos István Róbert : Putu

Hatévesen ismertem meg Putut.

Épp anyámat akarta megmászni

amikor rájuk nyitottam. Még fél

évig próbálkozott, amíg anyám

össze nem jött a haverjával. Sok

mindent mutatott nekem a Putu.

Kezdve a kártyatrükköktől, egészen

az obszcén dalokig. A „pinád

szőrét megtekerem” volt a kedvencem.

Talán mélyebb vonzódás ez;

az ősidőkből eredő biztonságérzet.

Putu a maga módján szeretett. Nem

kérdeztem, nem beszéltem, csak voltam.

Egyszer felvette a kedvenc zöldalma színű

gyapjúpulóveremet. Ott szakadt szét rajta.

Putu akkor óriásinak tűnt. Tíz évvel később

valahogy megváltozott minden. A vállamig

érve kapaszkodott belém és úgy énekeltük

az Omegát, mint ha csak az életünk

múlt volna rajta.

„Én elmegyek
Szólt egy kisgyerek
Neked elmondom
Másnak sohasem
Addig megyek
Míg lesz egy kis sziget
Ahol boldog leszek…”

A Putu látens költő.

A maga kényére és az én kedvemre

énekelte s dobolta el a dalait. Fekete

egérszemei és csorba fogai között

tarolt az élet. Majd más.
Putu tíz évig nem ivott.

A sztrók meghúzta a féket. Eltűntek

a feles poharak, a dobolások

és az átköltött dalok. Valami kietlen

helyre húzódhatott vissza minden, ami eddig

ott lakott a hétköznapokban.

A kocsmát azért nem hagyta el.

Cukros vizeken élve nézte irigyen

a többi piást miközben pálcát,

bár ha tehette volna, botot tört volna

felettük. Putu tíz évig tetszhalott volt.

Én is hibernáltam magam –

más utak, más város, más szerepek.

Anyámat, öcsémet, meg a mamát eltemettem.

Túl voltam néhány ügyön és dolgon

és már nem vonzódtam a szőrhöz.

Évekkel később hallottam, Putu újra a régi.

Zeng az egész Tabán, ahogy a Botondban

veri az asztalt és üvölti a dalokat.

A minap Vásárhelyen jártam. Úgy voltam vele

lemegyek a régi helyekre. Emlékezni

az élőkkel a holtakra. A némaság közepén

álltam. Bár a dalok még éltek bennem,

azok már nem akartak kijönni.

Aztán csak ott állt. Görnyedten, hatvanon innen

vagy túl. Az idő olykor nem egyformán méri az éveket.

 „Itt ül az idő a nyakamon

kiszalad az út a lábam alól…”

Putu most is szeretett. Éreztem

a hangján, koszos kezén, őszülő haján.

Ittunk pár sört, vertük az asztalt

és együtt toltunk harminchat évet;

„kereslek álmaim peronon

és bezárt ajtók mögött”

 

 

 


 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Jagos István Róbert
Szerző Jagos István Róbert 161 Írás
A nevem Jagos István Róbert. 1974 tavaszán születtem. Életem nagy részét Hódmezővásárhelyen éltem le (34 év). Elég korán, 1989-ben 15 évesen kezdtem el verseket írni. Ez a lendület 1998-ig tartott. Szűk tíz év után újra neki fogtam a rímfaragásnak. 2008. óta már prózákkal is próbálkozom. Ugyanennek az évnek őszén, a Csokoládéház című versemmel, bekerültem a ÀžLírikus képzelgésÀ pályázat döntősei közé. Alkotásaim megtalálhatók több országos irodalmi portálon is. Több mint egy tucat antológiában szerepelek mint szerző. 2010-ben Kárász József díjazott lettem, ami által felkértek a Kárász József irodalmi Kör alelnöki posztjára, illetve a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója és elnöke vagyok. Irányításom alatt az utóbbi kör köteteket is jelentet meg. Egy saját kötettel rendelkezem, melynek címe: Made in az idők hajnalán. Most tavasszal készülök megjelentetni a másodikat ami a Félresértett szavak címet viseli. Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.