Marthi Anna : Ki a férfi?

 

 

Ki megveti lábát – úgy hagy engem – már az ésszerűség határán elbotolni.

Ki feloldaná bennem a hallgatást néhanap, máskor sehogy; gátakat emelek.

Ki belefércelte a nyakamba magát, néhány odaadó, bóknyi, csókos szavával.

Bár engem enne a bú úgy, mint őt eszi a láz, de fordítva neki nem kívánom.

Láthatatlanabb nem is lehetne a lélegzetnyi időre felajzó, mégis köszönhető

vajon valaminek, ami bennem rezonálni képes, ha még éppen nem vagyok?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.10.25. @ 23:44 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak