Mint amikor végigborzong agyamon
az ideget csikorgató rettenet,
oly fájdalmas lesz majd nélküled élni.
Remegve kapaszkodni az utolsó,
szél hozta, édes illatmorzsáidba,
s imádkozni azért, hogy ne felejtsek.
Őrizgetném szerelmed lenyomatát,
koponyám sötét, rejtett zugaiban,
míg újra feltűnsz sorsom sivár egén.
Különös lehet magamat belülről
figyelni, ahogyan kivirágzanak
szívemben a remény kék virágai.
Mint amikor szétfeszít a lelkemben
tornyosuló vágy, ugyanúgy hiszem el,
hogy egyszer majd újra veled ébredek.
