Kőszeghy Miklós : Levél a Nőnek!

Nárcisz Jácint szerelmetes ifjú reményvesztett levele az imádott hölgynek, akinek a figyelmét ezúton is szeretné szerény személye felé irányítani.

 

Kedves Kisasszony!

 

Sokáig gondolkodtam azon, miként is fogalmazzam meg az ön irányában kialakult érzelmeimet, hiszen ön oly mélységesen megvet engem, hogy tekintetemet még akkor is elkerüli, amikor szembe jön velem. Úgy néz át rajtam, mintha csupán egy emberi sziluett, vagy szellem volnék. Irányomban mutatott érdektelenségének mértéke a Richter skála legalacsonyabb fokával lehet egyenértékű. Pont olyan földrengés lehetek az ön számára, amelynek rezgésfoka még az ön nyugalmi állapotában, a törésvonal kellős közepén haránt fekve sem érzékelhető. Nem értem mit vétettem ön ellen? Hiszen semmiféle okot nem adtam arra, hogy ilyen mostohamód bánjék velem. Sőt!

Nap, mint nap azon buzgólkodom, hogy kedves szavakkal, mosollyal, kicsiny apróságokkal okozzak örömet önnek! Hányszor dicsértem meg hamvas karját, kecses ujjait, finom lépteinek susogását! Piros ajkát, amint megcsillan rajta a napsugár! Meg sem hallotta ezeket! Az ön mélyen ülő szeme, mint lobogó lángú tűz. Tekintete erényes, füle pedig oly sejtelmesen búvik meg selyemhajszálainak fonákjai közt, mintha csak valami kiválasztottak számára felfedezhető titok lenne! S fülét elfedő egyedi fülbevalóját is csak áhítattal tudom megemlíteni, amely szintúgy oly különlegessé teszi önt. Az ön térde kerekded vonásaival érett almaként gördül előttem, napsütötte lábszára fénylik, mint egy gyémánt, combjának látványában dőzsölnék egész nap. S bár tudom, nem illenék megemlítenem, de nem hagyhatom ki hajladozó derekát, s ringó kebleit sem e felsorolásból, mert bizony, kár tagadni: én azoknak is rabja lettem!

Ön egy gyönyörű Nő, s én nem tudok betelni önnel! Kérem, legyen hozzám irgalmas és kegyes, vegyen már észre! Legalább egy szóra méltasson, legalább egy megvető pillantást vessen felém.

A minap, amikor a kutyáját sétáltatva megbotlott abban a járdaszegélyben, én már ugrottam is az utca túloldaláról, hogy felsegítsem. Mondanom sem kell, nem értem oda, így nem tudtam megfogni puha karját, s megvigasztalni sem állt módomban. A kórházi ágyon is csak önre gondoltam törött lábbal, miközben az orvos vizsgálta bordatörésem nyomait és kiszedte oldalamból az utolsó szilánkját is a belém fúródott helyzetjelző lámpának. Miközben a sofőr elvörösödött fejjel, magából kikelve magyarázta a történéseket a helyszínelő rendőrnőnek, én csak arra tudtam gondolni, hogy kegyed hazaért-e idejében, s vajon édes ajkával mily ízletes, finom falatokat érinthet éppen? Milyen szerencsés a töltött padlizsán a rizskörettel, hogy az ön nyelvével érintkezésbe léphet! Ó, és az a pohárka szamorodni, mely gyomrát, s beleit is megöntözheti! Bárcsak lennék én is szőlőszem, melyet kéjesen megforgat, s csócsálgat fogai között!

De ha a büdös sajtot szereti inkább, én büdös sajt is szívesen lennék! Az ön ujjai közt nyerne értelmet sajtságom valósága! Elomolnék akkor, hogy magának jó legyen, visszatartanám illatomat is, amikor szájához emel, megkímélném, hogy élvezhesse ízemet teljes átéléssel!

Kérem, drága hölgy, ne kínozzon tovább! Miután a kórházból hazaengedtek, még el sem értem a lakásomig, hirtelen szúrós fájdalmat éreztem az oldalamban, mert megláttam magácskát, amint kedvenc kutyájával sétál, elegáns fehér botjával odébb taszít egy koldust, majd leül és teát szürcsölget a kávéház teraszán. Miközben bámultam, hogy picinyke kisujja felmered a teáscsésze ajkához emelésekor, szinte magamon éreztem az illatát, mely a teagőzzel keveregve ismételten megigézett. A fájdalom egyre mélyebb és mélyebb lett. Bár az orvos mondta, hogy kímélnem kell magamat, én mégis ott álltam órák hosszat és önt bámultam. A helyéből kifordult csípőprotézisem más utakra vitt, mint szerettem volna. De higgye el, kisasszony, hogy ez az eredetit pótoló, utóbb hozzám erősített faláb sem tántorít el attól, hogy önnek addig udvaroljak, míg észre nem vesz, míg hozzám nem szól. Igaz, csatornába zuhanásom oly szerencsétlen esett meg, hogy nemzőképességem látta kárát, de nem számít! Nem számít, ha ön csak egy pillantást vetne rám! És kérem vigyázzon, ha a kávézónál a másik oldalra tévedne, a kettétört csatornafedelet azóta sem állították helyre!

 

A leginkább az szomorít el, hogy rajtam való átnézése mellett a jelenlétemben megszólalni sem hajlandó. Amikor barátommal ön mellé léptünk, igen megsértett azzal, hogy miattam még Károllyal sem volt hajlandó beszélni. Persze nevetgélni és folyamatosan hadonászni, azt tudtak. Ráadásul egymáshoz oly intim közelségbe hajolva tették mindezt. Nem értem, mi volt ebben a vicces! Számomra kifejezetten megalázó volt az önök viselkedése. Barátomtól is eltávolodtam ezen eset okán. Amikor tüntetőleg ott hagytam önöket, még mindig csak azzal az intenzív mutogatással múlatták egymást — szinte az orruk is összeért —, amiből engem persze kihagytak. Mint egy indiai istenség, úgy kígyózott és rángott ide-oda az ön kézfeje! Nem volt szép magától, ám bevallom engem még ezek a kegyetlen mozdulatok is rabul ejtettek!

Végső kétségbeesésemben már azon gondolkodtam, hogy levetem magam a hídról, ám a villamos sínekbe akadt műlábam megakadályozott ebben a meggondolatlan cselekedetemben!

Sajnálom, hogy ilyen hidegen viszonyul hozzám, mégis abban a reményben fordulok önhöz, hogy talán mégis meggondolja magát és hajlandó rám pazarolni legalább egy gúnyos, megvető, lenéző mosolyt! Kérem, adjon nekem csak egyetlen esélyt! Ha megismer, észreveszi majd, milyen értékek rejlenek bennem, s tán mára már nem túl daliás külsőmet is rokonszenvesnek találja.

 

Halálos szerelemmel:

Nárcisz Jácint, az ön reménytelen hódolója

 

Ui: Bocsássa meg, ha írásom nem egészen volt olvasható, de hol megmaradt bal kezem két ujja között, hol meg a számba vett tollal igyekeztem megfogalmazni gondolataimat.

 

címzett:

 

Szépvillányi Ében Ludmilla.

67523, Szerelemhorány,

Fullasztóhőség utca 45.

Vakok, Gyengénlátók, Süketek és Némák Országos Nemzeti Intézete és Szeretetotthona.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőszeghy Miklós
Szerző Kőszeghy Miklós 42 Írás
Férj, 4 gyermek édesapja, evangélikus, hitoktató, gyülekezeti munkatárs versfarigcsáló, írogató most éppen balatonboglári porszem.