Marthi Anna : Hallomások

Csókod lopnám, Szeptember,
fehér köd a varázsköpenyed.
Tarlódon lépkedő ujjbegyek,
tépkedhetném tükörarcomat.

Új utak szemeid szeretet-éh.
Azzá fordítod tét vermeimből.
Lopakodás csak a beszéd,
hallomásaink játszóterén Ő.

Becsapós szokás a könnyű,
nehéz szívvel most tekergő.
Barátkozni erő-dobbanásig,
akaratlanul is egy levéltánc.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak