Horváth Edina gyönyörű festményéhez írott versem. Csillan a víz és susog a nád,kiáltást hallok, szél halk szavát,vihar készül, vagy csendes sikolyégitest fürdik pirkadatkor. Éjszaka rég kihunyt, haloványaz árnyék fél, teste oly sovány,játszik a Nappal egy toronynál,a fény aranytálcán detonál.
Kép:Internet kérdezz hátén felelekhisz éppen lelket belezeksaját lelkem ma a tétdarabokra tépem szétfájó múltat boncolokvézna ego-t rombolokfeltépem mi rég szakadtössze- ami épp maradtkérdezz hátén felelekma síroks holnap nevetek
Csontos ujjával kaparász a fagy, a test didereg, szeizmográf az agy, a zsibbadalom szinte részegít, a hó a tájra lepedőt terít, az összes élőlény most egy ideg, és minden rostot átjár a hideg, águjjaikat föltartják a fák, az egész világ [… Tovább]
Vonul a várandós Idő, kőlépte kongó, rémítő kínbörtön rácsai közén, szökik az öröklét-remény. Lángoló lélekliliom kúszik a vérző falakon, kakofón őskánon remeg meglékelt emlékek felett. Sírnéma, megfagyott sikoly széttépett életlapokon, rémmaszkos pokol-színpada, könnyeket ont egy kőAnya.
Azt szólotta, ím egy „nagy” nő, gőgösködő, pöffeszkedő: – Mind paraszt ki vidékről jő!- „Paraszt” lennék? Megtisztelő! Büszkeségem, nem szégyellem, hepehupák közt születtem, mint a vadrózsa a napon, ég és föld ölel szabadon. Otthon nékem azt mondották, tisztességgel [… Tovább]
havazni kezdett kövér pihék kotlottak kabátodon hogy kiköltsenek nekem hógolyót gyúrtál rám emelted a lendülettől kendőd félrecsúszott és engem eltalált az első szerelem tócsába fagyva tejes tasak vicsorgott fázott a kezünk arcunk kipirult leheletünk elefántformát öltött majd elenyészett azóta cammog [… Tovább]
Hagyd meg nekem a fehér rózsák egymásra hajló fejét, a cicomátlan szirmok közül földre hulló harmatcseppek előkelő zuhanását kitárt tenyerem felett, s abban a pillanatnyi nesztelenségben mintha te is értenéd: Egészen addig szorongatom azt a huszonegy grammnyi lényeget, míg végleg [… Tovább]
Nagy szeretettel emlékezünk Nagyajtai Kovács Zsolt és Bányai Tamás posztumusz díjasokra és Rossner Robertóra, valamint Jagos István Róbertre, ott fenn, a mennyei páholyban. Emlékeztetőül, akikre büszke a Héttorony: VERŐ LÁSZLÓ díjasaink 2008.04.27. Budapest, Rátkai klub…: Wéber Ferenc 2009.03.21. Debrecen … : [… Tovább]
17. A Tolsztoj és felesége, Szofja közti, már-már véres vitákat egyre nehezebben viselte el Katyerina. Robert minden útjára elkísérte Tolsztojt, sokféle emberrel ismerkedett meg, olyanokkal is, akik a gazdag tehetős urat játszották, ám a valóságban óriási kártyaadósságokat halmoztak [… Tovább]
Dermeszt a hideg, csont-vézna fákon holtak lelkét himbálja a szél. Árnya lóg csak bíbor fénykötélen, fagyba burkolt síron táncra kél. Elmosódott lábnyomok a hóban, a fájdalom könnyet eresztett. Összesüpped sírok, márványkövek, térdre hullott korhadt keresztek. Befelé les, aki ide téved, [… Tovább]
Meglepett, hogy nem ellenkezel,nem akadsz fönn semmiségekenés ez zavar, bántó ahogyindoklás nélkül jóváhagyod,amit szerintem nem kellene. Toporzékolj, üvöltsd, hogy nincs igazam,mert ez a komótos pakolgatás, ez afagyott félmosoly, a büszke, de lazamozdulatsor, a táska, az asztalra dobottkulcscsomó és az elviselhetetlenül [… Tovább]
Árpi, az öcsém újra minden kimenőre eljött értem, kivitt sétálni, hogy erősödjek. Egy ilyen séta alkalmával azt kérdezte tőlem: — Te milyennek találod a Judit nevet? — Szépnek. Miért? — néztem rá, és Klári unakahúgunk kislányára gondolva, ízlelgettem [… Tovább]
Karácsony szent estéjén távozott el egy másik dimenzióba Édesapám. Szívemben halálomig megőrzöm emlékét. Még javában dübörögtek a tankok a környéken, amikor nagymamám hasában mocorogni kezdett egy újabb magzat. Harmadik volt ő a sorban. Akkoriban még nem tudták előre megmondani, [… Tovább]
Melyben kiderül Télapó nem is olyan orosz, a “kedves” Krampuszokról pedig, hogy… sőt, akadnak muszlimok a rokonai között… 2. Krampusz, Télapó-Fagy Apó, Gyed Moroz és Ay(az) Ata Érdemes egy kis kitérő erejéig szót ejteni karácsonyfáinkat gyakran díszítő „segédjéről”, Krampuszról [… Tovább]
Él-e a 7torny? Alig néhány jobb ismerős jelezget – ír, kommentel egymásnak. Mi történt, mi nem? Csak én látom így?
az ő ez te ott anyám állés itt a nagymama szegényhűvös hiányok mint márványszobrok sorsom főterén talapzat nélkül mintha élnekörbeáll a sok halottkör kör mögött és nincsen végeelevenen foglyuk vagyok megpróbálok kitörni futnide átölelnek nem lehetés hallom amint [… Tovább]
SzóVarázslat, megadott szavakra – faragás, télidő, keserű, mandala – és Vehofsics Zsóka fotójához. Bezúdult a télidő váratlan,’ tavaszra, jégből formált szoborpark a tér és az utca, a járókelők megdermedt árny-alakok, arcukon a ráncok, mint faragás-nyomok,- a jégszobrász február lét-szilánkjai. Mély [… Tovább]
… ……………….. Gyakorta látni föld felé ……………….. roskadt öregasszonyokat. Az öregasszony derékban előre dől – fölegyenesedhetetlen testtartással – mintha egyetlen vágya lenne a végső párhuzamosság a föld és felső teste között, megbékélve a végtelen csöndes igyekezetével. ………..Tágabb [… Tovább]
(Jaginak) Oly nagyon tudni mások versét, mint az a messiás, aki mögül kihátrált az isten; pokolba az igazságok viszonylagosságával, a sokféle úttal, az örökös útjelzőkkel, egyáltalán, az élet sem tud meglenni halál nélkül. Aztán ébredés, árad az öröm, mit [… Tovább]
fotó: internetről
Ujjaid finom vonalát bámulom a kockás abroszon, – még benne ég a vágy – bódít a forró, nyári este, de a zöldszemű szörnyeteg – féltett titkomat megint kilesve – közénk oson. Gyomromban ijesztő féltés remeg: jaj, mi lesz ha elveszítelek! Idézem [… Tovább]
Az illusztráció: Albert Pinkham Ryder festménye, 1887. Amíg a kitaszított lelkekben orkán dúl, a hajóhíd túlzó ígéretektől remeg. Önjelölt, markáns kormányosok harsogják túl a horizonton közelgő viharfelleget: mind kapitány lenne eme szomorú hajón. Irányt keresve sem, de zászlót [… Tovább]
Forrás: Vöröskontyos női fej, J. Rippl-Rónai 1891. Olaj, vászon, 41×32 cm fényt fon a hajnal áldott pillanatamint lazúrosecsetvonásokkaléletre teremt egygyermek-lelkű lányt éppen pirkad valósággá vált egy látomás tekintetébenmegrendítő nyíltságés mély-kék alázatmégiszabolátlanul sarjadópimasz érteleméselérhetetlen vágy
A fenyő fehér mátkának öltözött, abroncsszoknyáján díszes ékkövek, kis kék-sárga frakkos lovagok, körültáncolja vidám cinegesereg. Jégparketten pörög a színes társaság, a téli kert, egy márvány bálterem, vén, szakállas szelek fújnak muzsikát, dércsengettyűk csendülnek hűvösen. A bál egyre csendesebben zsibong, ámulva [… Tovább]
Ezek a bútorok szép míves bútorok. Várják kitartóan új vásárlójukat, azt hiszik, az idő elmúlhat többször is. A barokk tükröket nézem. Bennük nézték magukat érkező vendégek, ki haját, ki meg nyakkendőjét igazítja máig. Festményen szőke nő, száz éve [… Tovább]
Neked látnod kellett volna Őt, szólalt meg végül a pap, aki az áldozatot mutatta be. A mosolya éles volt, akár Ábrahám kése. Nem válaszoltam. A tüzet néztem. Vagy talán csak képzeltem: a lángok már majdnem elérték az eget.
Tahi Tóth László emlékére Csuklódon megállt az óra, mókásan rácsapsz még egyet, fürgén kattog mutatója. Isten veled…isten veled. Bizakodó minden szavad, a sarokban teniszütő, múlás zörög, sikert arat. Áll az idő…áll az idő. Derűsen átlépsz a földön, idegen az égi [… Tovább]
Már több, mint ezerszázötvennégy napja szerelmes vagyok beléd, figyelem, ahogy esténként, pontosan ötkor belépsz az ajtón. Magaddal hozod kettőnk kimeríthetetlen csillagrendszerét, mely ott bolyong a hajnali csókjaink között rejlő búcsúszón, s mikor tenyeremmel újra magadra simítod létem sebét, kiengedem a [… Tovább]
mély vagy szédítően magas merülök vagy emelkedek suhogok vagy csobbanok képes vagyok emlékezni tehát felejteni is képes vagyok középen szárítókötél a jelen mobil lepkegyűjtemény a rét a bennem-lakó gyermek nézi ujjong a felnőtt tűt és lepkehálót keres mivel a sínekből [… Tovább]
Zöldje felejtett fák kérgén kaparásznak, és csak a létfenntartáshoz elég csip-csup ennivalóért bújnak a hóba – én alig ízlelt csókok szünetében sejlem az ízedet édes, télszunnyadt tájaidon hallom a csönd suhogását, s úttalan útjaimat araszolva bóklászok messzi utánad.
Tartalom másolása nem engedélyezett!