Schifter Attila : Ha menni kell

 

 

 

Mikor az ég tiszta pelyheket bocsát reánk,

elkortyoltuk utolsó, meghitt-forró teánk,

végül kilépek a szabadba nyíló ajtón.

A ház maradjon tiszta (én is így óhajtom).

 

Már nem küzdhetek magamért sem, soha többé,

szemeim párájában vált az Élet köddé,

és körülöttem, bennem leomolhat minden.

Hordjátok hát – de ne lássam – az összes kincsem.

 

Csak a fagy öleljen hamvas kérget rám lassan,

hogy hűlő szívem titkába beavathassam.

Illanjon, aminek csupán túlzó ára volt.

Virrasszon itt, akinek maradok: drága holt.

 

Eztán nincs helye szónak, ne magasztaljatok,

ha hiány osztja meg veled toros asztalod.

Szórjátok szét hamvaim a csendes Tó felett.

‘S engedjétek el világgá fásult lelkemet.

 

   

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.