Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 15.

15.

 

Robert — Katyerina figyelmeztetése ellenére — elegánsan öltözött a vacsorához. Az ebédlő nélkülözött minden pompát és luxust. Szofja, ha nem is egyedül, de maga is felszolgált, a népes gyerekhadtól körülvéve. Lev, a férje is igen egyszerű öltözéket hordott. Nézhették volna bárkinek, főleg egy egyszerű orosz földművesnek, sem mint világhírű írónak. Tipikus orosz oldaltgombolós ing, és bő nadrág. Mindehhez pedig a nagy hatalmas dús szakál. Csak felállt, hogy üdvözölje a vendégeit, Robertnek maga mellett kínált helyet, hogy tudjanak a vacsora közben társalogni.

— Mintha megszaporodott volna a család amióta utoljára itt jártam — mondta Katyerina.

— Régen jártál erre, valóban — szólt közbe Lev, noha nem hozzá intézte a kérdést. — Két gyermek született azóta. Igy most már tizenöt gyermekkel büszkélkedhetek. De hagyd szóhoz jutni a partneredet. Nálad sok változás nem történhetett, én meg szeretek olyanokkal beszélgetni, akik távolról jöttek.

— Nem tudom ön mit ért távolinak, kedves mester — kezdte Robert a bemutatkozást. — A szüleim Jemenből származnak, ám nem csupán emiatt vagyok török. Én akkor születtem, amikor egészen fiatalon áthajóztak Törökországból Jaffára. Tehát török vagyok és emellett még zsidó is.

— Maga török? — kérdezte a szemöldökét kicsit összehúzva az író. — Nem mintha bajom lenne a törökökkel, de furcsa egy népség. Itt Oroszországban a törökök nem nagyon örülhetnek a híres orosz vendégszeretetnek. Az elmúlt háborút ugyan megnyertük, de a viszály maradt. Nem bírja elviselni a „török porta”, hogy a Balkán nagyobbik része, az orosz kultúrát tette magáévá, és nem az elnyomó törököt. Most ezen ne sértődjön meg, fiatal barátom, ezzel nem magára célzok, avagy őseire. Mi sem vagyunk túlzottan fejlettek, még nálunk is az elmaradottság a jellemző, de a törökök megragadtak valahol a középkorban. Hiába vannak mai napig még gyarmatai, hamarosan ezekről is kénytelen lesz lemondani. De mondja csak, kedves Robert, hogy’ ismerkedett meg Katyerinával?

— Még Angliában. A hajón, ugyanazon asztalhoz ültettek minket. Aztán, a barátságába fogadott, a titkárává, kisérőjévé nevezett ki.

— Ahogy mondta, maga zsidó. Tudja, én átírtam a magam módján az evangéliumot orosz nyelvre, de kissé át is értelmeztem. Én úgy gondolom, hogy az elkövetkező Isten országa, az evangéliumon fog nyugodni. A legfontosabb dolog a felebaráti szeretet kell, hogy legyen. A gonosszal szemben sem szabad erőszakosan fellépni. Joggal kérdezhetné, hogy minek köszönhető ez az egyszerőség, ami itt látható? Megtehetném, hogy fényűző életet éljek. Én ezzel szemben úgy próbálok élni, mint egy orosz földműves. Reggelente kimegyek velük együtt a mezőre dolgozni, kaszálom a füvet, vagy más munkákban segédkezem. Én terhesnek érzem magamra nézve a gazdagságot.

— Ha én nem volnék itt — szólt közbe Szofja —, az egész vagyonát a szegényekre fordítaná. Pedig tizenöt gyermeket nevel.

Ekkor Tolsztoj váratlanul átváltott arab nyelvre.

— Ne lepődjön meg, hogy beszélem ezt a nyelvet. Tizenhat éves voltam, amikor beiratkoztam a kazányi egyetemre, keleti nyelveket tanulni. Apámat korán elvesztettem. Az ő döntése alapján, testvéreimmel és anyámmal Moszkvába költöztünk, hogy ott tanuljunk. Apám Tulában valószínűleg gyilkosság áldozata lett. A feleségem, Szofja talán emiatt olyan ellenséges az egyszerű parasztokkal szemben. Én nem érzek ellenük gyűlöletet. Sőt! Láthatja majd… Én egyfajta új életfelfogást követve, lehetőségeket adok nekik. Nem akarom az egész vagyonomat rájuk költeni, hiszen nekem is vannak gyerekeim. Csupán egyfajta lehetőséget próbálok számukra biztosítani. Egyelőre sajnos nem mutathatok fel nagy eredményeket. Bizalmatlanok velem szemben, és nem nagyon akarnak együttműködni velem. Ki kell nevelnem a gyerekeikből egy új generációt, akik már maradéktalanul alkalmasak lesznek erre az új életre. Minderről majd saját szemével is meggyőződhet. Remélem, ahogy Katyerina előzőleg a leveleiben írta, hosszabb időt szándékoznak itt tölteni nálunk.

— Hagyd már abba, hogy magadat népszerűsíted. Lesz még alkalma meggyőződni a vendégünknek, milyen az itteni élet. Inkább adj lehetőséget, hogy elolvashassa végre a szülei levelét.

Azzal átnyújtotta Robertnek a várakozó levelet.

 

Kedves Robert!

Először is köszönjük, hogy végre hírt kaphattunk rólad. Főleg annak, hogy van egy állandó címed, ahova mi is írhatunk.

Megfogadtuk a tanácsod, és kapcsolatba léptünk az általad ajánlott ékszerésszel. Tőle tudtunk meg rólad még híreket, és azt, hogy valószínűleg Oroszországban leszel egy ideig. Mi már részben átköltöztünk Antwerpenbe. Még van egy pár elintéznivalónk Jaffán, de már megnyitottuk az üzletünket, hála a mester segítségének. Szinte ismétlődik velünk a történelem. Akkor is segítségünkre volt valaki, mint ahogy most is. Lassan be fogunk itt rendezkedni véglegesen. Igy, erre a címünkre bármikor írhatsz, ha időd is engedi. Kérünk, hogy a levél kézhezvétele után azonnal válaszolj, amit lehetőséged nyílik erre. Szeretettel, Apád és Anyád.

 

Látszott Roberten, hogy a levelet olvasva nagyon meghatódott.

— Elnézést — fordult a társaság tagjaihoz. — A szüleimtől kaptam végre híreket.

— Amint látjuk jókat is, meg kellemetleneket is.

— Igen, vegyesen! De a legnagyobb öröm számomra, hogy ezután már gyakrabban tudunk levelezni. Átköltöztek Antwerpenbe. Igy, ha kedvem támad, sokkal könnyebben meg is látogathatom őket.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.