Az aranyifjú 13.

 

13.

 

 

Robertnek sokat nem kellett már csomagolnia. Még előző este összepakolt. Csak a piperéket tette még a pakkba, meg kicsit összekapta magát. Mire leért az előcsarnokba Katyerina is ott volt. A személyzet, valamint a közben megérkezett kocsis kicipelték a bőröndöket, és felrakodtak a kocsira. Katyerina közben fáradhatatlanul adta az utasításokat.

— Induljunk a Kremlhez, majd vigye ki az állomásra az összes csomagot, és tétesse fel a vonatra. Ha végzett visszajön értünk a Kremlhez.

A kocsis bólogatott és oroszul válaszolt, aminek az lehetett az értelme, mindent megértettem. Beültek a kocsiba, aminek a teteje le volt eresztve, tekintettel a jó időre. Szépen sütött a Nap. Már kanyarodtak volna rá arra az útra, ami a Vörös téren keresztül a Kremlhez vezet, amikor váratlanul a kocsijuk elé ugrott egy nő. Mire a lovak megálltak, már késő volt, hiába fékezett a kocsis. A nő a kerekek alá került. Pillanatok alatt hatalmas csődület gyűlt össze. Robert azonnal leugrott, de hamar felmérte, hogy sokat nem tud segíteni. Pár ember és a kocsis azonnal munkához láttak. Sikerült annyira elmozdítani a kocsit, hogy a szerencsétlent ki tudják húzni a kerekek közül. Közben megérkeztek a rendőrök, és rendfenntartók, meg egy mentőkocsi szanitéccel. Az áldozat egy fiatal nő volt. Ruházatából ítélve nem egy szegény lány. Eszéleténél volt, amikor kiemelték a kerekek fogságából, de az sem kizárható, hogy végig magánál volt, csupán nem ordított a szörnyű fájdalmaktól. A rendőrök azonnal intézkedtek, hogy a sebesült minél előbb a kórházba kerüljön, és orvosok vegyék kezelésbe. Robert próbált volna segédkezni, de hiányos nyelvtudása, meg Katyerina folytonos aggályoskodása, hogy oda kell érnie a cárhoz időre és nem késhet, nehezítették a cselekvésben.

— Legalább azt érdeklődje meg, hogy melyik kórházba szállítják!

— Miért érdekes az most? Csak nem akarja meglátogatni? Hol lesz arra nekünk időnk. Nem óhajtok belekeveredni semmiféle kellemetlenségbe. Ez nem baleset volt! A nő öngyilkosságot akart elkövetni. Nem hiányzik nekem most a sok vizsgálat meg a lány családja, akik biztosan majd a kocsisomat akarják felelőssé tenni. Na jöjjön már, mert elkésünk.

A kocsis visszafogta a lovakat, de a rendőrök nem engedték tovább hajtani.

— Ne tartóztassanak minket, mert sietnünk kell. A kocsis nem tehet semmiről. Nem baleset volt. A lány szándékosan vetette magát a kerekek alá. Nagy szerencse, hogy csak lábait roncsolta szét, és nem a fejét, vagy a gerincét. Akkor már nem lehetne rajta segíteni. Talán az orvosoknak sikerül megmenteniük.

— Akkor, ha szabadna kérnem, adja meg a nevét és a címét, hogy szükség esetén beidézhessük önt illetve a kocsisát — mondotta a rendőr, és miután Katyerina átadta neki az audienciára szóló meghívót, és a saját papírjait, hozzátette. — Ha igényli, adok maguk mellé biztosítást, hogy minél hamarabb odaérjenek az audineciára.

— Köszönöm, hogy intézkedik. Még csak egyet kérnék. Mindenképpen értesítsenek, mi lett a hölggyel.

Elindultak. Előttük egy lovasrendőr vágtatott, biztosítva a gyors haladást számukra. Rövid idő alatt megérkeztek. A palotaőrség, nem tudta mire vélni, hogy rendőri felvezetéssel érkezik egy kocsi, amiről előzetesen nem értesítette őket senki. Mert, ha fontos személy látogatóba érkezett, arról előre értesítették az őrséget, hogy megfelelően fogadhassák. A lovasrendőr leugrott a lováról és valamit mondott az őröknek. Azok meg azonnal intézkedtek. Katyerinát lesegítették és kisérték volna a cár elé. Ám a lépcsőnél visszafordult és odaszólt Robertnek.

— Kisérje el a kocsist az állomásra és segítsen neki. Ha a csomagokat elintézték keresse meg a kalauzt és biztosítasson jó és kényelmes helyet. Ha mindez megvan, akkor a postahivatalból, ami ott van nem messze, adja fel erre a címre a következő táviratot — ezzel átadott neki egy agyongyűrt papírcetlit.

Rajta a Jasznaja Poljana-i cím volt. Ám szöveg semmi.

— És mi legyen a szöveg? — kérdezte Robert.

— A déli vonattal megyünk, stop. Küldjön elénk az állomásra egy kocsit, stop. Aláírás: Katyerina.

Pénzt vett ki a táskájából, és nyújtotta volna Robertnek.

— Ez, remélem, fedezi a költségeket. Ha mégsem, elintézzük utána.

— Ugyan már — szabadkozott Robert —, tegye el, van nálam pénz.

— Ne próbálkozzon, minden költséget állni, Robert. Már így is éppen eléggel járult hozzá az utazáshoz. Én magát „felbéreltem”, és eddig fizetést sem kapott.

— Ne vitatkozzon itt velem, Katyerina, menjen, mert el fog késni. Lesz időnk még ezt megbeszélni az utazás alatt.

Robert visszament a kocsishoz. Kézzel-lábbal elmagyarázta, a kocsisnak, amit Katyerina mondott, de az nevetve csak annyit mondott: da, ja ponyimaj(igen, értettem)

 

Katyerinát az őrök felvezették a fogadóterembe. A cár már várta.

— Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára, Katyerina — kedélyeskedett a cár. — Ám a sok pletyka, ami magáról terjeng, mindig hamarabb érkezik el hozzám, mint maga.

— Elnézést, de kémkedett utánam?

— Miből gondolja? Nekem nincs szükségem felfogadni embereket, ha friss információt akarok kapni magáról. Kérés nélkül értesítenek minden lépéséről.

— És megtudhatnám, mivel vívtam ki ezt a páratlan érdeklődést? Csak nem Juszupov beszélt rólam mindenfélét összevissza?

— Na látja, úgyis tudja. Elmesélte, hogy van egy nagyon csinos, fiatal „mindenese”. Amolyan titkár. Még Angliában fogadta fel, és azóta együtt vannak.

— Hm! Eléggé helytálló tények — válaszolta Katyerina. — Még mit mesélt rólam?

— Ó az már igazán semmiség. Mondta, hogy beszélt magával és a lovagjával, miután összefutottak a Bolsojban. A szünetben megbeszélték, hogy előadás után találkoznak, de maguk nem voltak sehol. Eltűntek még a második felvonás kezdetén. Ezt csak a személyzettől tudta meg.

— Ó, végre ki tudtam játszani őuraságát — nevette el magát Katyerina. — Remélem nem várakoztak ránk sokat, és találtak még nyitva tartó lokált maguknak. Számíthatok rá a továbbiakban is?

— Ez magától függ? Én nem fogom megkérni, hogy kövesse. De térjünk a tárgyra. Megvette a gyűrűt a kővel?

— Természetesen — azzal átnyújtotta a dobozkát az ékszerrel.

A cár hosszasan vizsgálta, majd igy szólt:

— Gyönyörű munka. Ilyen szép követ ritkán láttam, noha van itt nálunk is éppen elég.

— A csiszolás teszi ilyenné. Ehhez csak azok az ékszerészek értenek jól, akik Antwerpenben dolgoznak. Egy kőnek igazán az fokozza az értékét, ha egyéni csiszolást kap.

— Ez igy igaz. És mivel tudom, ismer ilyen mestereket, azért bíztam magára ezt a kényes ügyet. Köszönetem, Katyerina és remélem, majd jelentkezik nálam, ha ideje is megengedi. És ne törődjön azzal, hogy ki milyen pletykákat terjeszt magáról. Ha valótlant fogok hallani, biztosíthatom, az illető nem ússza meg büntetés nélkül. Ja, még valami, de nem annyira fontos. Ez a testőre most már mindig maga mellett lesz?

— Erre muszáj válaszolnom? — kérdezett vissza Katyerina. — Magánügyem is lehet, nem? Látja, itt az első alkalom, hogy a „hírszerzőjét” büntesse. Még nem állapodtam meg vele, hogy mellettem marad-e, vagy keres másik gazdát, megbízatást.

 

Mikor Katyerina végzett az audiencián, Robert még nem érkezett vissza.

— Hol a fenében késhetnek? — méltatlankodott magában. — Még szerencse, hogy a kocsisom egy ügyes ember, és nem megy máshová, csak ahová küldtem.

Amint igy gondolkozott, valaki a háta mögött finoman köhintett. Juszupov állt ott.

— Minek köszönhetem, hogy ismét találkozunk? — vonta kérdőre Katyerina. — Ha megbízatása van arra, hogy kövessen, akkor hagyja abba azonnal. Az imént maga a cár biztosított róla, intézkedik, hogy többet ne zavarjon.  

— Csak ne olyan hevesen! Nincs megbízatásom, de szeretnék önnel beszélni. Egyébként szépen otthagyott minket a Bolsojban akkor este. Gondolom fontosabb dolga akadt, ha még az előadás végét sem várták ki.

— Most sincs időm magával tárgyalni. Sietnem kell, és nem tartozom beszámolni magának, hova kihez. Volt szerencsém és amennyiben továbbra is zaklatni mer, élni fogok a lehetőséggel, hogy megszabaduljak öntől.

Közben, szinte hívásra megérkezett Robert is. Jusyupov csak állt és nézett, ahogy Katyerina beült a kocsiba. Valami ízeset káromkodott, de ezt már Katyerina nem hallhatta.

 

 

 

 

 

 

36látogató,1mai

Szerző Avi Ben Giora. 451 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

5 Komment

Hagyj üzenetet