RÖNTGEN A díszleteket már lebontották – a meztelenre vetkőztetett falak közt tüzet gyújtunk abból, amink maradt. A templomtorony órája delet üt, de még mindig sötét van, borostás, barbár éjszaka. ——————————— Nem az a szöveg, amiben hosszasan elturkálhat a magamfajta, nem [… Tovább]
Neked látnod kellett volna Őt, szólalt meg végül a pap, aki az áldozatot mutatta be. A mosolya éles volt, akár Ábrahám kése. Nem válaszoltam. A tüzet néztem. Vagy talán csak képzeltem: a lángok már majdnem elérték az eget.
Napok óta ébren ülsz az álom partján, az álom édeskés ízét érzem ajkaidon: sár és fény vagy. Az anyag téveszméje.
Mindegy, hogyan kezdődött, már világos van. Véreres felhőkön át ragyog az öntudat és te egyedül állsz a lüktető, szerves csöndben, egyedül, akár a Menny utolsó lakója.
Bízom benned, ahogy a házbanbízom,melyben élek: bízombenned, akársaját testemben, áruló sejtjeimben, a nem ütésreemeltkézben, dicsérő szóban, beváltatlan ígéretben – * Lassanúj éjszakát építeszbennem. Hagyom, hogybesötétedjen. Béke van.Isten-fehér csillagokragyognak – valahol nagyon messze.
Nincsen halál,csak másikálom, nem létezhet,ami van: múlik, majdvisszatér, akáregy amputáltvégtagfájdalma. Kinem ejtetthang.Önmagát ismétli –
