Vandra Attila : Joulupukki, badnjak, napforduló… no meg Krisztus születése 1. Ellentmondások

Kissé megkéstem vele, elmúlt rég Karácsony, de annyi, de annyi dolgom volt vele… S a kenguruk és eukaliptuszok csak most fejeződött be…

 

1.     Ellentmondások

 

Manapság szinte minden gyermek tudja, Mikulást, aki a jó gyermekeket megajándékozza, Joulupukkinak hívják, Lappföldön lakik, Kovatunturiban, és rénszarvasok vezette szánján járja be december ötödikéről hatodikára virradó éjjel a világot, a vezérrénszarvasát pedig Rudolfnak hívják. Azt már kevesebben, hogy Rudolf „személye” csak 1939-ben született Jonny Marks tollából… Manapság a segítőivel, a krampuszokkal (is) díszítjük fel még a karácsonyfánkat is, habár eredetileg Krampusz egy igencsak kegyetlen gyermekrémisztő figura volt… Még XX. század eleji ábrázolásain (fennmaradt képeslapokon) is patásan, kecskeszakállal és szarvval jelenik meg. No, kire is hasonlít?

Sok embernek kinyílik a bicska a zsebében a kommerszünnepek térhódítása, és gyermekkorunk szokásainak háttérbe szorulása miatt, amiért már nem „igazi” a Karácsony… Feledésbe ment az Advent igazi jelentése, a várakozás Krisztus születésére, és annak megünneplésére…

Én is lúdbőrözök és lázongok a kommerszünnep térhódítása miatt (melybe az ajándék mellett az obszcén határát súroló Miss Santa Klaus is belefér), ám ha igazán őszinték akarunk lenni, visszasírt szép karácsonyi szokásainknak jó része egy évszázadosnál alig hosszabb múltra tekint vissza. Érdemes utána nézni, mennyire keresztényiek gyermekkorunk „igazi” karácsonyai és az ahhoz fűződő szokásaink.

No persze, ne tévesszük össze Mikulást, s a mögötte álló Szent Miklós püspököt Karácsonnyal, hiszen csak két tulajdonság köti őket össze az ajándékosztás, és december hava. Vagy mégse csak annyi?

Gyermekkorom nagy rácsodálkozása jut eszembe, amikor megtudtam, nekünk, magyar gyermekeknek, Angyalka (vagy Jézuska) hozta a karácsonyi ajándékot, a román iskolatársaimnak pedig Karácsony Apó (Moş Crăciun). Azt sem értettem igazán, mi a különbség a két fehér szakállú, piros ruhás, jóságos ajándékosztó bácsi (Moş Crăciun és Moş Nicolae az utóbbi Mikulás román neve) között.

A zavarom tovább fokozódott, amikor a színen megjelent Moş Gerilă (Fagy apó) is, akinek magyar neve Télapó, s többé nem volt szabad se Angyalkát, se Jézuskát, se Moş Crăciunt emlegetni az iskolában. Évekbe telt mire kezdtem tisztázni e zűrzavart…

Ma már egyesek rámförmednek, ha kiejtem a számon Télapó nevét. Hiszen azt a kommunista rendszer erőltette ránk az orosz Дед Мороз (Gyed Moroz — Fagy Apó) tükörfordításaként! Ám nekem ezzel kapcsolatban akadnak kételyeim. Ugyanis a „tél apó” kifejezést már Arany János is használta, rajta kívül Gyulai Pál és Mikszáth is, Komjáthy Jenőnél verscímként egybeírva így jelenik meg: „Télapó” , Krúdi Gyula pedig már az ismert sztereotípiaként emlegeti „tél-apó szakállú.” 1933-ban jelent meg „A Télapó az óvodában. Téli óvodai foglalkoztatáshoz való gyakorlati anyag” című pedagógiai segédlet, ami szintén a „Télapó” szó szocializmus előtti meglétéről tanúskodik. Móra Ferenc meséjében is fehér szakállú öreg, de semmi köze az ajándékosztó Mikuláshoz, a tél évszak jelképe.

Jézuska illetve Angyalka télapósítását tényleg ránk erőltették a kommunisták, de csak 1950 után, ám nem ők találták ki. Santa Klaus angol nyelvterületen is helyettesítette Father Christmast (Karácsony apót), hiszen eredetileg holland import (Sinter Klaas) az Egyesült Államokba. A szlovéneknél is Dedek Mraz (Fagy Apó) ajándékozza meg a gyermekeket, pedig Jugoszlávia nem volt Sztálin befolyása alatt. Ruhája is más: Drapp színű…

Miközben Télapó (Dedek Mraz, Moş Gerilă, stb.) „átkeresztelkedése” után is megőrizte Szent Miklós püspök fehér bundaszegélyes piros püspöki egyenruháját, Gyed Moroz egyenruhája általában égszínkék, hogy ne emlékeztessen az ortodox egyház egyik legfontosabb szentjére, Szent Miklósra. Személyében az ószláv hitvilág téli fagyot, hóviharokat hozó figurája, kinek társai gonosz medvék és rettenetes farkasok, szelídült ajándékosztó gyermekszerető bácsikává. Szláv eredetét csak a törökök kérdőjelezik meg, akik azt állítják, személyében az ótörök hitvilág Ay Atája (Hold Atya) öltött testet, Ayaz Atává (Fagy Apó) metamorfozálódva. Hiszen nézzünk csak körül minden török nyelvű népnél megtaláljuk a jakutoknál, a baskíroknál, a kirgizeknél, a kazahoknál, azeriknél, tatároknál… Az állítás gyenge pontja, hogy e nemzetek egykor mind a Szovjetunió részét képezték ((vagy még most is Oroszországhoz tartoznak), a törökök pedig a franciáktól átvett Noel Baba néven emlegetik, ami Karácsony Apót jelent.

Nagy az összevisszaság Karácsony Apó, Mikulás és Télapó körül, amely teljesen érhetetlen, ha a karácsonyi és Miklós-napi ajándékozást, mint színtiszta keresztény gyökerű hagyományt próbáljuk értelmezni. Már könnyebben megérthető, ha arra keressük a választ, milyen kereszténység előtti („pogány”) szokások szinkretizálódtak Jézus születésével a decemberi ajándékozási hagyományokban, néhol a Mikulás-napiakban, néhol a karácsonyiakban, majd a globalizációval (mely már a XIX. században elkezdődött) találkoztak, keveredtek, több forrásból ihletődtek…

Kezdjük talán azzal, aki „biztosan” nem kötődik Karácsonyhoz. Mürai Szent Miklós (Patara, március 15 — Myra (Mira, Müra) 343 december 6) myrai püspök, a katolikus és a görögkeleti egyházak szentje, a tengerészek, a kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje Oroszországban, Görög­országban, és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város védőszentje nálunk. A szegények közt vagyonát szétosztó szent életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki az ajándékosztó Mikulás is. Holland (németalföldi) tengerészek (a tengerészek védőszentje is volt!) keltették életre a névnapján (halála napján) az ajándékozást még a XI. században, vagy még előbb), onnan terjedt el világszerte. Hozzánk szláv (cseh illetve szlovák) közvetítéssel csak a XIX. században érkezett meg, innen a neve is: Mikulás (Mikulaš).

A tengeren túlra is a hollandok vitték át, Új-Amszterdam telepesei indították világhódító útra Sinter Klaas (Nicklaas) alakját, aki „legyőzte” és kiszorította az angolszász kultúra Father Christmas-át, akivel alakja összemosódott, szinkretizálódott. Innen a két ajándékosztó „öreg” alakja, kiknek ábrázolása (ha külön nevük is van) kísértetiesen hasonlít, és például az angolszász kultúrában a karácsonyfára akasztják a „csizmácskát”, és abba kerül az ajándék… Más országokban (spanyol, portugál, német és magyar nyelvterület) élesebben külön válik a két ajándékozó, mert Karácsonykor nem Mikulás, hanem Jézuska (Kristkind) vagy Angyalka hozza az ajándékokat.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.