Kőszeghy Miklós : Búcsúzásféle

Jagos István Róbert emlékére

 

Ugyan, mit mondhatna a lélek, amikor halottá dermedt

egy ember, talán mert a létbe belefagyott,

mert hideg volt az élet és magához édesgette

őt egy tűzforrón lángoló pokol?

Ugyan, miféle szavak lehetnek itt vigasztalók,

mikor emlékfoltot sem hagy a le nem esett hó,

amikor önmagát egy rossz Truman show-val

búcsúztatta el egy szeretetéhes földlakó,

ahol a többiek egy bulvármoziban ülve

lesték, szurkoltak, osztottak észt

egy elmének, melyben úgy látszik

végleg meghasadt a remény, az emlék, a létezés.

 

Valaha szép szó volt az ember legnagyobb fegyvere,

a gondolat hasította végig a kongó tájat,

ahogy kiömlött mindenre szenvedéllyel,

önmagát leplezte le, s lett maga az átható bánat.

Azt hiszem

kisírni jó a verset, de néha egyszerűen csak önveszélyes,

ha a rím nem menedéket nyújt,

ha már soha nem a játék mozgatja a pennát,

mókuskerékké válnak a kibuggyanó szavak

és befoghatatlan dúvaddá változik át a lélek.

 

Én már több száz halált láttam,

hallottam templomban, temetőkben,

sirattam jó barátot zokogva,

sokakat pedig leráztam magamról,

mint a port sepri le nadrágjáról az ember:

könnyen.

A búcsúzás nem az én világom,

hiszen a földre jönni nem is én akartam,

de ma elkortyolok egy kólát wiskey-vel,

a felét a földre ürítem,

a többi meg lassan végigáramlik rajtam.

Legutóbb szerkesztette - Kőszeghy Miklós
Szerző Kőszeghy Miklós 42 Írás
Férj, 4 gyermek édesapja, evangélikus, hitoktató, gyülekezeti munkatárs versfarigcsáló, írogató most éppen balatonboglári porszem.