Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 17.

 

17.

 

A Tolsztoj és felesége, Szofja közti, már-már véres vitákat egyre nehezebben viselte el Katyerina.

Robert minden útjára elkísérte Tolsztojt, sokféle emberrel ismerkedett meg, olyanokkal is, akik a gazdag tehetős urat játszották, ám a valóságban óriási kártyaadósságokat halmoztak fel. Többen megkeresték, mert egyszer valamelyiknek nagy összeget kölcsönzött, hogy kifizethesse a tartozásait. Hónapokig várakozott türelmesen, amig visszafizette az illető a kölcsönt, az elég magas kamattal, de a pénze egyre nőtt, rájött, hogy ez mekkora üzlet.

Katyerina, nem nézte jó szemmel, hogy Robert ilyen üzleteket köt.

— Gondolom, nem itt akarsz Jasznaja Poljánán megöregedni — próbálta félelmeit megosztani férjével. — Szofja olyanokkal ijesztget, hogy egyszer a muzsikok fellázadnak a munkásokkal együtt, és mindenkit halomra fognak ölni, aki nem közülük való.

— Kedvesem! Mit szólnál hozzá, ha a megtakarított pénzen vásárolnánk egy kis birtokot házzal, valahol a francia tengerpart mellett? Én nem nagyon ismerem, csupán azt, amit veled is láttam. Nem Marseilles vagy környékére gondolok. Arra a tengerparti övezetre, ahova a tehetős polgárság jár Európa nagy városaiból. Valami Nizza vagy mi a neve.

— Tetszik az ötleted.

Tolsztoj tudta, hogy a cár legutóbbi írásai miatt megszigorította az ellenőrzést felette. Már nem tekintette bolond bogaras vénembernek, akivel nem kell törődni. A házkutatások során az írásai egy részét elkobozták, és elvitték.

Katyerina ezért is szorgalmazta, hogy elköltözzenek minél messzebbre. Robert egy nap, mit sem törődve az időjárás szeszélyeivel, elindult családjával, hogy felkeresse szüleit.

 

Hosszas és kalandos utazás után megérkeztek Antwerpenbe.

Katyerinának már az első percben nagyon megtetszettek Robert szülei, férje hiába mesélt sokat róluk, így személyesen egészen más benyomást keltettek. Robert nem csak külsőre hasonlított az apjára, ő volt olyan üzletelő típus, mint a fia, csak jóval óvatosabb. Hosszasan mesélt Katyerinának.

— Mikor elhatároztuk a feleségemmel, hogy útra kelünk, nem volt annyi pénzünk sem, hogy egy egyszerű olcsó ebédet kifizessünk magunknak. Bíztunk a saját erőnkben, és abban, hogy hamarosan kapunk munkát. Nagy szerencsénk volt, hogy találtunk egy gazdag mecénást, aki támogatott. Ha ő nincs, ma nem volna semmink. Soha sem fogjuk neki ezt elfelejteni. Itt Antwerpenben is, ha ez az ékszerész nem segít, ma se üzlet, se semmi. De nem lehet csak a véletlenre alapozni egy életet. A szerencse nagyon sokszor várat magára. Hiába akarjuk bevonzani, nem minden esetben sikerül. Ám azt hiszem, szerencsés csillagzat alatt születtünk, és ezt Robert is megörökölte. Mert az sem mindennapi, ahogy megismert téged. Az is egy nagy szerencse volt, hogy egymásra találtatok és összeházasodtatok.

— Ez a része nem ilyen egyszerű. Oroszországban lehetetlenség lett volna házasságot kötnünk. Robert török és zsidó. Én meg orosz és pravoszláv. Semmikép sem jött volna össze. Együtt vagyunk, és gyerekünk is van, a kis Tánya, de a törvény előtt nem vagyunk házasok. Bizonyára hallottak Tolsztojról a neves íróról. Nála éltünk és az ő vallását tettük magunkévá. Ám ez a vallási irányzat csupán párezer ember hite, és nem törvényes.

— Te áttértél, Robert? — kérdezte ezután az anyja.

— Dehogy tértem! Tolsztoj világnézete egészen más, és hogy valaki kövesse, és a híve legyen, nem kell elhagynia a vallását.

— Itt Hollandiában, semmi akadálya nem lesz, ha törvényesen akartok házasságot kötni. Persze csak úgynevezett polgári házasságot köthettek, de az is egyfajta kötelezettség.

— Apa! Én nem hiszek a papírok, szerződések erejében. Az embertől függ, mennyire veszi komolyan a családját, a feleségét és a gyermekeit. Erre semmiféle szerződés, vagy kötelezettség vállalás nem tudja rávenni. Ha egy ledér, és léha életet él a férfi, még a törvény erejével sem lehet rá hatni, hogy gondoskodjon a családjáról. A nők e tekintetben szinte védtelenek. Mire képes egy férfiből törvényesen kiszedni a jussát, addigra teljesen tönkremegy. Ráadásul, nagyon sok esetben, egy fillér nélkül marad, és a férj nem hajlandó törvényesen válni sem.

— És mondd, fiam! Milyen szakmát tanultál ki, és milyen egzisztenciát sikerült kialakítanod? Miből vagy képes eltartani a családodat? Pláne, hogy már gyermeked is van. Gondolom az a pénz, amit kaptál, abból már nincsen egy fillér sem. Ahogy a leveledből, amit még a legelején írtál, az derült ki, hogy Katyerinának amolyan „mindenese”, titkára, testőre lettél. Annak a pénznek is már a nyakára hágtál azóta, az biztos. Remélem, nem a kedves feleséged pénzét költöd mostanság?

Robert elvörösödött, és láthatóan kellemetlen helyzetbe került.

— Bevallom férfiasan, hogy semmiféle szakmát nem tanultam ki, az utazásom alatt. A kapott pénzem igyekeztem beosztani. Elég sokáig ki is tartott, hála Katyerinának. Nem fizetést kaptam tőle, annál sokkal többet. Ismeretségeket, és egyfajta tanulmányi kirándulást. Tolsztojnál, belekóstoltam a mezőgazdasági munkába, de megtanultam mást is. Volt félretett pénzem még elég rendesen. Az orosz uraságok nagy szerencsejátékosok. Kártya és más szerencsejátékok rabjai. Egy alkalommal megkeresett egy ilyen úr, és megkért segítsem ki egy igen jelentős összeggel. Persze megkérdeztem Tolsztojt, hogy mi a véleménye erről?

— Miért nem a feleségedet, Katyerinát kérdezted meg? Vagy ő az egészről csak jóval később szerzett tudomást? És mi lett volna, ha az illető nem fizeti vissza a kölcsönt?

Robert igyekezett elkerülni apja tekintetét, de nem sikerült. Még Katyerina is kérdő szemekkel nézte.

— Nem tudom, mi történt volna akkor. Gondolkodtam rajta, de hajtott a kalandvágy, meg nem is volt meg teljesen az az összeg, amit kért tőlem. El kellett adjam azt a két gyűrűt, amit tőletek kaptam, amikor a bar micvám volt. Pontosabban, váltót írtam alá, hogy ha nem fizetek időre, a két gyűrű automatikusan a kölcsönt adó tulajdonában marad. Amikor egyben volt a pénz átadtam, de két kezes jelenlétében aláírta, hogyha nem fizet, akkor a végrehajtók veszik vissza a pénzt az aláírt kamattal együtt.

— És mennyi volt a kamat?

— Szokatlanul magas. 35% az egész összegnek. Annyira már voltam tájékozott, hogy fel tudtam mérni, mi az a határ, ameddig elmehetek. Azzal is tisztában voltam, ha nem akar fizetni, veszítek, mert a váltó csupán egy papir. Én nem vagyok orosz, csak egy idegen, és zsidó is. Mehettem volna oda ahol sár nincs. Szegényen és kifosztva. De kockázat nélkül nincsen üzlet.

— Egy percet sem gondoltál arra, hogy van egy feleséged, aki hamarosan gyerekkel ajándékoz meg? Képes voltál ennyit kockáztatni?

— Szerencsém volt. Ezek az urak kényesek a nevükre, és én gondoskodtam róla, hogy egy pár befolyásos ember tudomást szerezzen az ügyletről.

— Tolsztoj mit szólt hozzá?

— Ellenezte az egészet, és azt mondotta, ha kellemetlenségem lesz, ő nem lesz a segítségemre.

— Szóval amolyan uzsorás lettél.

— Olyasmi. De ebben bátorított az, amit láttam. Ezek az urak a muzsikjaikat nem veszik emberszámba. Pláne ha zsidó is az illető. Nem hagyhatja el a kijelölt lakhelyét, nem mehet el máshová szolgálni, a gazdája belegyezése nélkül. Márpedig ritka az olyan eset, amikor belemegy ilyenbe. Ha tönkre megy a gazda, akkor a munkásai nem lesznek szabadok, nem lesznek szélnek eresztve. A cár odaadja más birtokra őket. Tolsztoj egy olyan birtokot alapított, ahol a muzsikból lett parasztnak jogai vannak, és még fizetést is kap. A cár elég sokáig egyfajta csodabogárnak nézte, és nem törődött vele. Ám ez már a múlté. Házkutatások, és másfajta retorziókat alkalmaznak ellene. A házkutatások szinte mindennapossá váltak, a kéziratait is elkobozzák olvasatlan. Én akkor határoztam el, hogy a gazdagoktól elveszem a pénzt, és a szegényeknek adom.

— Micsoda? Nem a családodnak, hanem vadidegeneknek adtad a pénzt, amit visszakaptál?

— Azt azért nem. Van egy alapja Tolsztojnak, és egy jelentős összeget adtam ebbe az alapba, amikor visszafizették a kölcsönt kamattal.

— Gondolom, azóta nem volt ehhez hasonló „üzleted”?

— De volt, papa! Elég csinos összeget szedtem össze belőle. Abból szeretnék házat venni magunknak Franciaországban.

— Minden emberen nem tudsz segíteni, aki rászorul. Nagyon szép dolog, hogy megpróbálod, de első a családod, és csak utána adakozhatsz, ha van felesleg. Nincs annyid, hogy számolatlan szórd a pénzedet. Azon nem gondolkoztál el, hogy akiknek a pénzt kölcsönzöd, azok is emberek? Nekik is lehet családjuk, és mi van, ha senkinek nem tud fizetni, úgy ahogy sok mai regényben az le van írva, inkább az öngyilkosságot választják.

— Ez már nem az én gondom, papa. Én kihúzom az adósságából, amibe belekeverte magát. A többi már nem érdekel, ha rendezte velem a tartozásait.

— Nem ilyennek neveltünk anyáddal. Választhatnál valami biztosabb és megbecsülésnek örvendő szakmát. Még mindig nem késő, hogy ékszerész legyél. Előbb-utóbb mi abbahagyjuk, és nem lesz senki, aki tovább folytassa ezt az utat. Gondold meg. Elég ügyes a kezed, és megvan minden ahhoz, hogy tovább vigyed az üzletet. Ebből képes lehetsz eltartani a családod, és ha akarsz, még adakozhatsz is belőle a szegények javára.

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.