Bakos Erika : Hervadó virág

„A hervadás bús pompájában áll most”
felordít bennem, akár egy torz jövőkép,
míg térdre hull az est, egyedül virrasztok,
és krizantémokat könnyezek a gyászban,
már nem felejtek, pedig megpróbáltam.

 

Ti nem érzitek a szürke falak szorítását,
varjak isszák a felettem elfolyó időt,
mondjátok, hogy nincs itt veszve semmi,
ám mellettem alszik és hideg a vére,
” A boldog elmúlás víg vőlegénye. „
” Juhász Gyula: Temető
Legutóbbi módosítás: 2018.02.10. @ 13:00 :: Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.