A Sors pókhálóján lógott reményvesztve, pohártól pohárig sodorta a vér, rongyos szívvel, félig eltemetve, elátkozottan, lélektelelenül. A Halált kérte néha fel egy táncra, tüzes tangót jártak, mint szerelmespár, de elmúlt a láz, nem maradt más társa, közöny és hányás, rossz [… Tovább]
Véletlenül kétszer kattintottam a küldésre. Bocsánat. Töröljétek már ki az egyiket! Köszönöm!
A csigaházban nincs világ, ablakot nem vághatsz rá. Bebábozódott lélekkel, senkiig sem érhetsz el.
Csönd bújt árván a házfalon, felfutott kopott ablakán, azúrkék, hűs horizont, mély, reménypuha óceán. Bomlott vitorla-fellegek, suhantak lengve, álmosan, egy ódon harangkondulás, mint vér erei kék falán. Megmosta arcát harmatban, szűz-fényruhába öltözött, állt századok imáiban, míg fény táncolt egy szent [… Tovább]
Olvadt arany arccal nevet le a Nap, sok picinyke gyémánt fűszálak alatt, verébsereg vidám gyűlést tart egy fán, szürke moha lapul, mint fakó bogár, bársony ujjal, lágyan símogat a szél, türkizkék ég ragyog, minden újra él, tócsák tükrén tüzek táncot [… Tovább]
Kedves Ilona! Mindenképpen szeretnék ellenőrzést kérni. Köszönöm! Száz év szitált vén, bús magányt, belepte jótékony pora, letűnt kor véres lábnyomán, tört csontok örök csend hona. Zúgott a megveszett világ, tombolt a bűn, mint bősz bika, távolba fújta vad vihar, [… Tovább]
Csöndbölcsőben ring most a kert, színekre sötét von lepelt, párducléptekkel érkezett, hűvösen puha, bársony est. Mint anya méhe, úgy ölel, bogárkát körbe egy kehely, bódítja omló illatár, őrzi csöpp testét rózsaszál. Holdtalan éjen, zúg a vér, csöndzuhatag a [… Tovább]
Mint puha, sötét vad oson, a párducléptű éjszaka, az égre hintve csillagok, százmilliárdnyi őscsoda. Fényük régmúltból érkező, a mindenségből vándorol, suhanó, végtelen idő, tűnt világokról hírhozó. Sziromsátrának selymein, smaragd-arany álmos bogár, elbújva rózsa kelyhein, bódítja omló illatár. Gyémántkatedrális borul, álombe [… Tovább]
Bíbor bódulatban ballag már a Nap, szétömlik vére a vén fák alatt. Lemerül lassan, elrejti lángjait, mint tűzóceánban aranyló kavics. Madártorkokból mézes dal csorog, sóhajok suhannak szellőszárnyakon, vállára csapja bocskorát a ma, harmatos lábbal szökken most tova. A vándor [… Tovább]
Ha gyermek szemével nézhetnék újra, láthatnám őket, kik elmentek túlra, A világból nem látnám, csakis a szépet, álmokból festenék gyönyörű képet. Kövér szíveket karcolnék porba, elhinném azt is, ha hazug a nóta. Színes üvegen át lesném a Napot, pitypangból fűznék [… Tovább]
