Naszluhácz Judit Szerző
Vezetéknév
Naszluhácz
Keresztnév
Judit
1 év 1 Komment

A Sors pókhálóján lógott reményvesztve,

pohártól pohárig sodorta a vér,

rongyos szívvel, félig eltemetve,

elátkozottan, lélektelelenül.

A Halált kérte néha fel egy táncra,

tüzes tangót jártak, mint szerelmespár,

de elmúlt a láz, nem maradt más társa,

közöny és hányás, rossz mámor után.

Átlépett, minden határt, hitet,szabályt,

vacogva, hideg alagútba zárva,

szürkén és süketen átszállóra várt,

keresve elsírt könnyeit tovább.

1 év Nincs Komment

Véletlenül kétszer kattintottam a küldésre. Bocsánat. Töröljétek már ki az egyiket! Köszönöm!

1 év 5 komment

A csigaházban nincs világ,

ablakot nem vághatsz rá.

Bebábozódott lélekkel,

senkiig sem érhetsz el.

1 év Nincs Komment

Csönd bújt árván a házfalon,

felfutott kopott ablakán,

azúrkék, hűs horizont,

mély, reménypuha óceán.

Bomlott vitorla-fellegek,

suhantak lengve, álmosan,

egy ódon harangkondulás,

mint vér erei kék falán.

Megmosta arcát harmatban,

szűz-fényruhába öltözött,

állt századok imáiban,

míg fény táncolt egy szent haján.

Mint üres kehely érkezett,

zsolozsma zsongott csendesen,

az Úr tenyerén megpihent,

egy szív, kis pihegő madár.

1 év 4 komment

Olvadt arany arccal nevet le a Nap,

sok picinyke gyémánt fűszálak alatt,

verébsereg vidám gyűlést tart egy fán,

szürke moha lapul, mint fakó bogár,

bársony ujjal, lágyan símogat a szél,

türkizkék ég ragyog, minden újra él,

tócsák tükrén tüzek táncot lejtenek,

fényben fürdetik a fáradt lelkeket.

2 év 2 komment

Kedves Ilona!

Mindenképpen szeretnék ellenőrzést kérni. Köszönöm!

Száz év szitált vén, bús magányt,

belepte jótékony pora,

letűnt kor véres lábnyomán,

tört csontok örök csend hona.

 

Zúgott a megveszett világ,

tombolt a bűn, mint bősz bika,

távolba fújta vad vihar,

vonult százezer baka.

 

Elhagyva otthont és hazát,

hevült lélekkel lépkedett,

sakkbáb királyok asztalán,

végső útjára érkezett.

 

Tajtékos égre feltekint,

bukik mellőle hű barát.

Hol most az Isten?! – így kiált,

káromol Teremtőt, anyát.

 

Pokol szakadt a földre rá,

szelek hátán végzet kaszált,

forró szíveken átszökött,

ólomba költözött halál.

 

Hollók ültek száraz fákra,

haláldalt zengve szüntelen,

Isten nézte barbár fiát,

feketén sírt a végtelen.

 

Száz év dübörgött bűnösen,

elfeledett hős Katonák,

hantjuk besüppedt szürke rög,

pipacs nő szívükből talán.

 

 

2 év 2 komment

 

 

Csöndbölcsőben ring most a kert,

színekre sötét von lepelt,

párducléptekkel érkezett,

hűvösen puha, bársony est.

Mint anya méhe, úgy ölel,

bogárkát körbe egy kehely,

bódítja omló illatár,

őrzi csöpp testét rózsaszál.

Holdtalan éjen, zúg a vér,

csöndzuhatag a szívig ér.

 

 

 

2 év Nincs Komment

Mint puha, sötét vad oson,

a párducléptű éjszaka,

az égre hintve csillagok,

százmilliárdnyi őscsoda.

Fényük régmúltból érkező,

a mindenségből vándorol,

suhanó, végtelen idő,

tűnt világokról hírhozó.

Sziromsátrának selymein,

smaragd-arany álmos bogár,

elbújva rózsa kelyhein,

bódítja omló illatár.

Gyémántkatedrális borul,

álombe szédült Föld fölé,

jövőbe futó álmokon,

hintázik százarcú remény.

———-

Ha már rímelünk, tegyük jól. A magánhangzók egyezése még kevés az üdvösséghez, a mássalhangzóknak meg kell egyezni a képzés helye szerint, a szereplő szótagoknak pedig ritmusban. Ha mindezek megvalósulnak, akkor még mindig nézd meg, kérlek, hogy nem toldalékokkal állítottad-e elő.

Az ívvel is van egy kis baj, a csillagok taglalása után egy huszárvágással lent vagyunk valami kertben, aztán egy mondattal megint az ég, aztán még ezekbe a természeti képekbe beletűzünk egy elvont dolgot. Gondold, hogy a képzeletem egy szoba. Elkezded festeni a lámpa körül, aztán lent a konnektor mögött a sarokban húzol egyet az ecsettel, majd megint a lámpa mellé szaladsz egy vonás erejéig a pemzlivel, végezetül meg kivonulsz az előszobába. Hát mi lesz így az én képzeletszobámmal…?

 

 

 

2 év 4 komment

 

Bíbor bódulatban ballag már a Nap,

szétömlik vére a vén fák alatt.

Lemerül lassan, elrejti lángjait,

mint tűzóceánban aranyló kavics.

Madártorkokból mézes dal csorog,

sóhajok suhannak szellőszárnyakon,

vállára csapja bocskorát a ma,

harmatos lábbal szökken most tova.

A vándor idő halkan rám köszön,

holnapok csókja borzong bőrömön.

2 év Nincs Komment

Ha gyermek szemével nézhetnék újra,

láthatnám őket, kik elmentek túlra,

A világból nem látnám, csakis a szépet,

álmokból festenék gyönyörű képet.

Kövér szíveket karcolnék porba,

elhinném azt is, ha hazug a nóta.

Színes üvegen át lesném a Napot,

pitypangból fűznék arany szalagot.

Siratnám lepkék kitépett szárnyát,

nem lenne soha hamis barátság.

Várnám a csodát, hogy jöjjön a titok,

már felnőtt lehessek, éljek, mint nagyok.

Ha gyermek szemével nézhetnék újra,

maradnék örökre, lelkébe bújva!

Naszluhácz Judit Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.