Isten háza

Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Annyi pénze volt, hogy reggeltől estig, estétől reggelig számolta volna, akkor sem ért volna a végére.

         Egyik nap elhatározta, hogy házat épít Istennek. Neves építőmestereket hozatott külföldről. Legalább egy tucat mesterember dolgozott neki.

Olyan szép házat szeretett volna építtetni, amelyhez hasonló nincs a világon.

Ha ezt a házat az Úristen meglátja, bizonyára leszáll a magas égből, és itt fog lakni. Ő lesz a szomszédja a gazdag embernek.

         A palotája mellett volt egy nagy rét. Ide álmodta meg az Isten házát.

Amint megérkezett a méregdrága építőanyag, a mesteremberek mindjárt neki is láttak a ház építésének.

         A környék lakói álmélkodva nézték, hogyan épül napról napra az Isten háza. Mindenki kíváncsi volt, vajon Isten beköltözik-e a csodás márványfalú épületbe, ahol legalább kilencvenkilenc szoba várta, minden széppel, jóval felszerelve.

         Kicsit távolabb a gazdag ember házától lakott a szegény ember. Eleinte ő is elsétált az építkezéshez, majd egyik nap megkérte az egyik mesterembert segítsen neki házat építeni az Istennek.

Amikor ezt az emberek meghallották, hangosan kinevették.

            ─ Te milyen házat tudnál építeni Istennek, amikor itt már épül egy csodálatos, meseszép palota. Nincs neked annyi pénzed, hogy versenyezz a gazdag emberrel – mondták és mindenki bolondnak hitte a szegény embert.

Így kénytelen volt maga megépíteni a házat. Saját kezével vetette sárból a téglát. Senki nem segített neki. Lassan emelkedtek a falak, s jóval kisebb és szegényesebb lett, mint a gazdag emberé.

Csak piciny konyhából és szobából állt.

            ─ Még a barmaimnak is nagyobb ólja van – gúnyolódtak az emberek. – Ide akarod hozni az Úristent? Urunknak nagy, tágas pompás ház dukál. Nem érezné jól magát ilyen ócska, parányi vityillóban. Nézd meg a gazdag ember házát! Micsoda előkelőség, fényesség. Mindenhol arany, drágakő. A nagyszobában van a trón nemesfémből készítve, ahol majd urunk, az Isten trónolni fog, s innen ítél eleveneket és holtakat.

A szegény ember megszégyenülten állt a házacska mellett, miközben a gazdag ember meghívta a felépült gyönyörű házába az Úristent.

         Összesereglettek a környékbeliek, hogy lássák, amint az Isten leszáll az égből és elfoglalja az új hajlékát. Még zenészek is érkeztek, és hangos muzsikálással készülődtek a nagy eseményre.

Mindenki meg volt győződve, hogy az Úristen örömmel fog beköltözni a nagy házban. Az emberek már előre gratuláltak a remek ötletért, amiért közöttük fog majd lakni a Mindenható.

Ezen túl bármikor felkereshetik, ha valami kérésük, óhajuk lesz. Cserébe a szép házért az Úristen hálás lesz.

            ─ Csak az a kaliba ne lenne a közelben – mondogatták mérgesen. – Úristen haragos lesz, ha meglátja. Le kell bontani! El kell tűntetni a föld színéről! Ne rontsa itt a csodálatos tájképet!

         Először felszólították a szegény embert, hogy bontsa le a házat! De ő nem akarta. Kitartott, hogy az Úristennek építette, és e házikóban fog majd lakni.

Ez annyira feldühítette az embereket, hogy elindultak, ha a szegény ember nem bontja le, akkor ők eltakarítják szem elől.

Kapát, csákányt ragadtak, és már nekikezdtek, hogy elhatározásukat véghezvigyék, amikor az égen nagy fényesség lett. Oly erős fény világította meg a földet, hogy majdnem megvakultak. Ijedten kapták kezüket a szemük elé, és a lerogytak.

Lángcsóvákkal kísérve, égi szekéren megérkezett az Úristen. Még a madarak is elhallgattak a környező fákon és bokrokon, amikor kilépett az aranyló hintóból.

            ─ Itt az Úristen! Itt az Úristen! – súgták egymásnak az emberek.

A jelenlevők remegve és érdeklődve várták, mi fog történi.

Az Úristen először körbenézett, majd lassú, kimért léptekkel elindult a gazdag ember háza felé.

A tömeg felsóhajtott. Mégis csak az Úr tudja, milyen ház illik hozzá.

            ─ Szép, nagyon szép – állapította meg megszemlélve a csillogó falakat, a drágakövekkel kirakott ajtókat, ablakokat. Még meg is simogatta az aranykerítést.

A gazdag ember tapsikolt örömében, hogy az Úristennek tetszik a ház, amit drága pénzen felépíttetett. Nem volt hiábavaló ennyit áldozni az épületre. Elnyerte az Úr tetszését, és ezen túl itt fog élni közöttük.

         Egyszer csak váratlanul az Úristen a távolba tekintett, s meglátta a szegény ember házacskáját sárból és minden ócska anyagból összetákolva.

            ─ Azt ott – mutatott a kicsi házra – ki építette?

            ─ Egy bohókás szegény ember – válaszolta a nép. – Ígérjük, még a mai nap eltüntetjük innen. Nem való ilyen akol az Úr házának a szomszédságába.

            ─ Miért építette a szegény ember? – érdeklődött tovább az Úristen.

            ─ Azt akarta, hogy lakjál benne – válaszolt valaki a tömegből. – Mondom, hogy a szegény embernek nincs ki a négy kereke.

            ─ Hol van ez az ember?

            ─ Itt vagyok, fenséges Úristen – lépett elő szégyenkezve a szegény ember.

            ─ Kérlek, mutasd meg a házat!

         Az Úristen és a szegény ember elindult a rozoga tákolmány felé. Egész úton nem szóltak egymáshoz. Amikor megérkeztek az Úristen azonnal bement a házba és leült a szobában található egyetlen kicsi székre, majd mondta:

            ─ Mily kényelmes. Mily hangulatos kicsi ház. Látom jó szívvel építetted, és minden megtakarított kis pénzecskédet erre a házra költötted.

            ─ Igen, Uram. Amim csak volt, most mind ebben a házban van. De nem számít, fő, hogy te jól érzed magad benne. Tiszta szívemből szolgállak. Nekem az már öröm, ha láthatom, hogy uram és parancsolom elégedett.

Tetszett a beszéd az Úristennek, és így szólt a szegény emberhez:

            ─ Mostantól ebben a házban fogok lakni. Te pedig elfoglalhatod azt, amelyet a gazdag ember nekem épített.

            ─ De uram! – ijedt meg a szegény ember. – Nem érdemlem meg ezt a nagy luxust. Kérlek, add azt a nagy, szép házat a még nálamnál is szegényebbeknek! Engedd meg, hogy én is veled élhessek itt ebben a házban. Meglásd, nem leszek terhedre. Életem végéig hűen foglak szolgálni.

         Az Úristen egy kicsit gondolkodott, majd rábólintott:

            ─ Legyen, ahogy kívánod! A gazdag ember háza pedig legyen a szegények és magára hagyott öregek otthona!

         Amikor ezt meghallották az emberek nagyon elcsodálkoztak. Néhányan még zúgolódtak is.

            ─ Milyen dolog, hogy az Úristen egy kicsi, vityillóban lakik. Ha nem vigyáz, akkor még a tető a fejére is eshet.

            ─ Ne féljetek, emberek, amely ház szeretetből van építve, annak nem szakad le a mennyezete! Építsetek ti is ilyen házakat, és akkor a világ újból jó lesz! – mondta az Úristen és beballagott a kicsi házikóba.

 

 

7133látogató,13mai

Szerző Apáti Kovács Béla 174 írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.

14 Komment

Hagyj üzenetet