Marthi Anna : Kászon pataka

Ma értem ide régi hazámból, régi-új házamból is. Eltiltott tőled a világ rendje? Alul maradtam? Izgalmasabb nem hinném, nélküled a világ? Nehezen. Bandukolva. Az útra léptem. Kászon* átvezet. Mint az őslényeknél, megcsontosodott, púppá nőtt nyakcsigolyám csúfítja testem. Rám hiába vártál, ezt érzed. Nem tudom megszeretni, ahogy végül választása sincs ember is megszereti magát? Taposómalomban rendezi el, őrli porrá vágyainak templomát. Vágytalan, elengedő, életet élővé lesz, megtanulja elfogadni a szürkén is elémagasodó hétköznapok sorát, csodaként viselni fájó tudatlanságát: a szerepéből kinőtt ostobát… Juss az otthon, juss a tehetségtelenség ( tehetség), míg áldozattá nemesül, önfeladássá nő benne az adakozás. Rátalál aztán valakire, akit magában hiába keresett, ilyen formán sosem talált?

 

Kászon: Kászon vizének, Kászon “pataká”nak hívták nagymamám kertjének végében folyó vizet, patakot. Ott fogtam gyerekkoromban az első halat. Vissza is dobtam..

——————————————

Anna, ide-oda… csend-zaj… lent-fent. Káosz. Sehol egy kis rend.

Magyartalan. Szórendileg, tartalmilag.

Levél. Annak is van formája, sőt…üzenete, hisz nemhiába írunk levelet…”valamit” üzenni akarunk… akár lehet „belső-monológ”…de ez nem érte el a célját, mert se út, se kapaszkodó.

Gondolat, ami nem tisztult le…

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1325 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak