Pásztor Attila - Atyla : Kádár Kata

átirat

 

 

 

„Gyulainé, édesanyám,

áldást kérnék, tekintsen rám!

Áldást kérek igaz szóval,

szívet-lelket biztatóval,

 

engedje, hogy Kádár Katát,

aratók szép szűz leányát –

édes mátkám! – el is vegyem

Szent Iván nap, tűz-ünnepen!”

 

„Eredj, fiam, más dolgodra,

vagy gúzst kötök sarkatokra!

Jobbágy fattya jut eszedbe,

s elém hoznád szégyenemre?!”

 

„Édesanyám, tekintsen rám,

áldást kértem voln’ igazán…

Szerelmünk rég megpecsételt

s kalászt szedő búval érlelt!”

 

„Áldásom lesz és kérheted,

válogass szép úrhölgyeket,

vagy maholnap megfogatlak

s katonának soroztatlak!”

 

Gyulainé Márton fia

– nád közt kell majd bujdosnia –

négy lovat kötött hajnalba’,

betyár lett az istenadta.

 

Bánatával, mit idő fon,

csikasz helyén hált zsombékon.

Erdőn-mezőn csillag várta,

úgy kísérte anyja átka.

 

S Kádár Kata jegykendője

egy nap fordult vérvörösbe –

pedig csókkal, gyönggyel varrta,

s gyöngyei közt könnyel adta.

 

Gyulainé egy szem fia

bevágtatott hét faluba

kérdve juhász, csikós szavát,

merre látták Kádár Katát.

 

„Kádár Katát?… Tóba lökték…

Szent Iván nap…  Éjjel tették.

Követ raktak szép nyakába,

akkor látták utoljára…”

  

„Hol az a tó? Mutassátok

gyilkos habját, hol hullámok

kincsem őrzik, egyetlenem,

lelke-rabolt szép kedvesem!”

 

Nádsóhaj lett Márton szava,

meghallotta Kádár Kata:

„Sem nem élek, sem nem halok,

szellők szárnyán gondolkozok

 

vizek felett, habok alatt…

Ki az, aki boldog marad,

s ki az, akit elveszejtnek,

bár nem ártott embereknek!”

 

Gyulainé fia, Márton

ment a vízbe, át a nádon,

át a habon, át a fodron,

halott kedvest megcsókoljon.

 

Örvény, mélység nyílt előtte,

ködfal zárult s víz mögötte,

s Kádár Katát úgy csókolta,

mintha tavirózsa volna!

 

Holtak nevét Márton anyja

márványkőbe faragtatta,

egyiket az oltár elé,

másikat csak úgy, fal felé…

 

Sírjaikból virág fakadt,

két viola nyírfa alatt.

Együtt nőve hajladoztak,

esthajnalban illatoztak.

 

Gyulainé sarlót hozott,

pedig térde meg-megrogyott,

gyökerüket tőből tépje,

mielőtt még sírba térne.

 

S egy nap hangot, túlvilágit

hallott, miben kard világít,

benne Mártont, fiát vélte…

Átok hullt az irigységre!

 

„Kenyered is kővé váljon,

húsod csontodról lemálljon,

szíved zúzzák kőtengeren,

minden falat kínod legyen!

Kéneső hulljon fejedre,

ha csak gondolsz gyermekedre,

s derekad bárki ölelné

mosdóvized váljék vérré!

S lépted mikor hídra téved,

túlfelén rőt lánggal égjek:

szemed süljön, megvakuljál,

amér’ ily bús sorsra szántál!”  

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985