Németh Alexandra Zita : Itt születtem

Itt születtem…

 

Bérceiden még arat a sovány nap, 

fenyvesekben mossa lágy kezét az ősz,

mint ki a vágytól, ha édes csókot kap, 

harmatos levélen ott most gyöngyöződsz.

 

Alant a büszke tó rezzenéstelen,

kurutty’ló békanásztól elcsendesül,

a nád sem hajlik, csak a tücsök zizzen,

fűszálon húzza. Be szépen hegedül! 

 

Játszi’ szellő viszi parány énekét,

úgy suhan a messzi, álmos dombokon.

Itt születtem, itt csókolt a Kikelet

 

s itt ringat a tücsök fűszál húrokon.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.09.28. @ 10:37 :: Németh Alexandra Zita
Szerző Németh Alexandra Zita 0 Írás
Balassagyarmaton születtem, 1989.09.06.-án, jelenleg egy Nógrád megyei kisvárosban élek, Szécsényben. Három gyönyörű lány édesanyja vagyok illetve másodéves hallgató a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, tanító szakon. A gyerekek közel állnak a szívemhez, oktatásuk során, talán én is meg tudom szerettetni velük az irodalmat, ahogy azt velem is tették tanáraim. Kisiskolás korom óta írok verseket, amik egyfajta hobbyként szolgáltak. Az irodalmat a későbbi tanáraim ösztönzése miatt szerettem meg. A költészet számomra teljesen más világ. Ott Önmagam lehetek, minden gondolatom és pillanatnyi érzésem megjelenik az aktuális írásomban. Kedvenceim közé tartozik Ady, Petőfi, József Attila versei, illetve Radnóti Miklós és Juhász Gyula írásai. Verseim elsősorban a vágyakról, szeretetről, álmokról szólnak. Saját kötettel nem rendelkezem, különböző közösségi oldalak felületén publikálok. Számomra a költészet a lélek szimfóniája.