Kozák Mari : Angyaltoll…

 

 

Anyám gyűrött képet szorongat
vékony ujjai között
majd fordítja – hátán a felirat
már húsz éve kopott
négy gyermek – mind leány
tíz éves a legnagyobb
ölében tart egy szőke álmot.

 

Anyám markolja a semmit
mára csak ez maradt
és az a fénykép a tükör alatt
hajába ősz szálakat font
a bolond időpók
kezét reszketeggé tette a fáj
s az apám nélküli magány.

 

Anyám meséli a múltat
míg készíti a falatnyi vacsorát
szemében apró szikrák gyúlnak
földre hull a fakanál
nem hajol már érte – engedi
csak fáradtan néz utána
és az egészet kiönti a kukába.

 

Anyám gyűrött képet szorongat
imára font ujjai között
majd öklére hajtja fejét…
négy gyermek – mind leány
egy a csillagok közt jár…
most összetépi azt a képet
és sirat álmot – valaha szépet.

 

…ajtóban áll
halkan mormol egy imát
térdelni nem tud – hát sírdogál
tenyerét nyitja – hófehér toll
tegnap kapta egy angyaltól.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 119 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.