Már gyűjti avarszőnyegét az ősz,
egy évgyűrűvel bölcsebbek a fák,
a csavargó szél még nem eszelős,
de rázza már a lombok ősz haját,
nagy, féktelen szerelmeket dalol,,
és nyújtja kacskaringós karjait,
a bokrok gyűrött arcára hajol,
s odasimulva suttog valamit.
Nincs semmi furcsa, csak a változás
lehetne ennyi idő múlva más,
de megöregszik benne a gyönyör,
a kérgen eggyel több lesz a rovás,
és elképzelhetetlenül csodás,
ahogy a sárga levél tündököl.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Böröczki Mihály - Mityka
