Kozák Mari : Töredékek

Kopogtál – ajtót nyitottam
csak a szél
fetrengett a köveken
pille szállt bokorra
halkan reccsent egy fűzfaág
bennem is kettétört
a tegnapot tartó rózsaág

*

Kiáltottad – megyek
a szél elhozta hangod
én rajzoltam arcomra napot
te csillagot küldtél
de ma sem jöttél haza
én eléd térdelve átkoztam
minden pillanatot
te szárnyad terítve vártál
és közben a tavasz búcsúzott

*

Ma reggel jégvirág nyílott
a mindig vaksi ablakon
házfalra kúszott a fájdalom
az eresz elengedte könnyét
kavicson térdelt a bánat…
…lehunyt pilláim alatt láttam
húsz éve halott apámat

*

Tegnap kontyba tűztem hajam
– tíz éve rövidre vágattam
fekete gyolcsingem zsebét bevarrtam
– színes ruhába bújtam
madarak csőréből osztottam magot
– nálunk soha egy sem lakott
ráncos arcom eső mosdatta
– hetek óta már nem esett…

…anyám halkan súgta
gyermekem nyisd ki szemed
s míg csendembe rejtettelek
anyám megáldott engemet.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.