Hónap: 2018 június

  A kő eddig is ott volt kezedben De még rejtegetted Nem dobtad el   Nem őrült szavakat vártam tőled  Melyek mint nyüzsgő férgek Átvágnak mindenen   Ha akkor visszapillantsz Akkor ha visszanézel Még láthattad volna Átütött homlokom

    Akár az alázúduló rejtelmeken, felettünk átinal a gazdátlan idő,  érzem lágy  illatomat még a kezeden,  forró csókod, ami el nem veszíthető. …de megmarad a suttogás is, a kacaj és a félelem, hogy betakartál egy fáradt éjjelen, s nem [… Tovább]

  ölelés lehetett, nincsen már helye a szorításnak, rá se nézek, reflexszerű, akár az alkotás- mentes élet;   ölelés lehetett;   nagybetűre vágytam mindig, nem jött össze, egy rohadt kis pontra a végén legalább, mi naggyá teszi a kezdetet

Turris eburnea Nem könnyű az éghez közelítni, amikor rántana bármi földi, hiszen én is alig lélek, főleg földi, mégis kapaszkodom egy-egy jelzőbe, jelzett szóba, anyateremtésbe, apába,amikor már nincsen, a teremtésbe,ami jobbára már nélkülem, de enyéma magaslat, ahonnét jobban magaménak érzem, hogy legyen, ami van, együtt velem, szétválhathatatlan, akár az isteni [… Tovább]

    Kijátszalak, nevezzük cselnek; úgy hiszem, az életemért játszom; rajtad már túl vagyok – és nincsen más, akit legyűrni bírnék. Győzelem hát, úgy hiszem. Mást mit hiszek? Jaj, futni csak, nem gondolni bele, ez volt a játék, az életem. [… Tovább]

Zsebversek V.               Koosán Ildikó   Nem a szeretet fénytócsáiból összefércelt tűkörképet akartam, de élő egészét a fényvisszaverődés színeinek, nemcsak nyugalmat, de békét, nemcsak langyos napsugarat, hanem perzselést, botránkoztatóan lángoló szerelmet, nyomot, amibe beleég eltöltött éveim csillagjele, láthatóból a [… Tovább]

Homlokredőimbe gyűlt verejték lemossa a sápadt arcnak színét, s hiába festem rá a jókedv sminkjét, ha mások már helyettem felkenték. A nyíló ajkakból a bánat lemetsz, a szirmokon a harmat-emlék is megfagy, míg meg nem értem, ha velem nem vagy, [… Tovább]

    Magzatpózba gyűrt bele az este, majd a franciaágy sarkában hagyott. Inkubátor-melegen át leste, hogy koraszülött álmom tetszhalott. Lelkem felsírt, talán újjászületett, míg a párna elnyelte reszketésem. Rendellenességem velem-született: gyújtó vagyok egy láncdohányos kezében. Füstben érlelt simogatás nyugtatott, s [… Tovább]

    Legszívesebben burokban tartanálak.A burok megvéd.Engem.Tőled.Csak néznél onnan szépen kifelé.És nem hallanám, mit mondasz.Tegnap különben isnem szerettelek harminc percig.Aztán megint.      

  Bicskén, a tataiútötvenen súlyosjeges tömbök ülnek…  a nyár hátán… a tél él… az ablakokban  – csak – jégvirág hajt. Hideg van. Nagyon.  Az Isten látja. Néha – ha kedve tartja, akkor – kimenekíti a  sóhajokat a fényre… oda, ’hol [… Tovább]

      Beomlott tárnába vagy toronyba zárva, így vagy úgy, de fél az ember, ha árva. Ám félelmében hinni is megtanul, hogy bármi jön, már nem jöhet váratlanul.   Amikor kövek közt a remény a párna, mintha odakint már [… Tovább]

    A mezőn kidobott rozsdás mosdótálbenne madarak mosakodnak állott esővízbenminden szárnyrebbenésükéletet cseppent az anyaföldbeapró szusszanásaiktóltorok-trillák szakadnak fel Istenarcok mögöttöregemberek könnyeznekvisszahulló szeretetükidegvégződésig roncsolódiknyomokban felsejlenek a régmúltelnyűtt képei míg a jövő-szemek árkaibanelfelejtett létpercek csillognak Suttog az univerzumhangja van az alvó bokornakkinyújtom [… Tovább]

    Nem tudom honnan és miért,naponta mégis érkezem.Kilépek valahonnan. Indulok.Ajtót nyitnak. Ismét létezem. Jövök, hogy itt sem maradjak,megyek, hogy érkezhessek újra,e szerdává tatarozott keddbe,a jelenné átfestett múltba. * Nem ekkora földrengésekreterveztem, s most mállik és reped,a padlás megtelt kérdőjelekkel:elmenekültek [… Tovább]

Az a gyermek, akit őrzök, köze sincsen hozzám. Az a felnőtt, aki lettem, minek is jött, ha vigyázni arra nem tud, kivé válok.Se a gyermek, se az isten,akik együtt jól megvoltak,nincsen. Magam innétel-eljátszom, megteremtem,ki se látszom, annyi dolgom.Elhittem a mese fáját, kígyót-békát, nap-hold-csillag szép világát; hol [… Tovább]

Soroló               Koosán Ildikó     sosem volt dallam zenéje illatozik szét a rétre sosem látott zöngék árnya repül rá az éjszakára   aki bent van hadd maradjon szebb a hajnal, mint az alkony aki kint rekedt a nyárba’ [… Tovább]

M. Laurens MÁR NEM   Lásd, kezem sétálni indul testeden, Olykor megáll, pihegve csendesen, Majd szundít kissé egy lágy hajlaton, Öledben most: önmagam hallgatom. Kezem beletúr hajadba kedvesem, Hullámait, mint tengeri szél: kergetem. Vágytól korbácsoltan friss illatát szívom, Átölellek szorosan: [… Tovább]

A felfújt valóságból van, hogy csak úgy tudsz kilépni, ha kidurran alattad. A felépített álmok összerogynak, ha nincs alattuk betonalapzat. A be és kilégzések dekompressziói emelték váram falait. De rájöttem, ezek csak a jelen megélt impressziói. Hiába vagy rugalmas a [… Tovább]

      Nélküled vesztegelt az időtlen jelen, egyre csak hordoztalak hűs ablakaim előtt, néhány költemény  topogott lelkemen,   mielőtt   senkim és mindenem lettél. …tél vagyok,  mély,csönd és dallam(!)  meglehet, rongyokból szippantott   lángnyelv is,  mint szeretőd hajából tépett tincs, bősz [… Tovább]