Kelebi Kiss István : Enyészpont

 

 

Nem tudom honnan és miért,
naponta mégis érkezem.
Kilépek valahonnan. Indulok.
Ajtót nyitnak. Ismét létezem.

Jövök, hogy itt sem maradjak,
megyek, hogy érkezhessek újra,
e szerdává tatarozott keddbe,
a jelenné átfestett múltba.

*

Nem ekkora földrengésekre
terveztem, s most mállik és reped,
a padlás megtelt kérdőjelekkel:
elmenekültek a többi írásjelek.

Lekopott aranyfüst mögött,
csupán a sérült váz maradt.
Minden sorvég tárva-nyitva:
szóközökben süvít a huzat.

*

Jegenyékbe-fűzött országutak
merre visztek, ha nincs torony,
s miként varrom be lépteimmel így
a vándorlásra szánt időt,
ha minden megtalált küszöb fölött,
csupán a Ház emléke van.

*

Isten sötétben munkálkodik bennem.
Bolyong. Kezében gombolyag.
Születésemkor adta saját magának,
hogy a visszaúton
el ne tévedjen bűneim között.

*

Szakadt-láncú körhintaszékek,
virágok röppennek a nyárról,
s volt-dolgaimban, akár sün
emlék hempereg,
fölszúrva rajta arcok, érintések.
Béleli a téli alvóhelyet


*
A test már leülne, maradna,
begubózna egy pillanatba,
de löki a lélek mehetnéke,
s mint golyóban a gurító
lendülete, bennem is
összpontosul egy
engem-mozdító akarat.
Így nehéz eldöntenem,
én lassulok, vagy a mezsgye
fogy el napjaim alatt.

*

Már mindennek csupán okát keresve,
barbár kézzel nyúlok árnyék alá.
Nem ijeszt, halállal poroz be az este,
s fülem a tündérszót már meg sem hallaná.

A délután is kulcsra zárva, s hiába
forog benne a Nap, nem nyitja ajtaját.
Nem indul felém senki. Én sem megyek.
A szél hord szét, akár egy nádbugát.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kelebi Kiss István
Szerző Kelebi Kiss István 69 Írás
Megszülettem és meghalok.Ilyen egy elven kör.