Koosán Ildikó : Zsebversek V,

Zsebversek V.

 

            Koosán Ildikó

 

Nem a szeretet fénytócsáiból

összefércelt tűkörképet akartam,

de élő egészét

a fényvisszaverődés színeinek,

nemcsak nyugalmat, de békét,

nemcsak langyos napsugarat,

hanem perzselést,

botránkoztatóan lángoló szerelmet,

nyomot, amibe beleég

eltöltött éveim csillagjele,

láthatóból a láthatatlant,

fényeim és árnyékaim közti

kikövezett utakat,

ahol naponta viszem

vásárra a bőröm,

hogy megfeleljek magamnak

 

külön világot akartam

amiben a rend és tisztesség

emberi alapértékeket emel piedesztálra

ahol tudás-harmatcseppektől

duzzad a forrás

évszakok hordják az elégedettséget

kosarainkba

és az előre gyártott paneleknél

sokkal cizelláltabban képesek

előrevinni a tömegek sorsát 

 

de eltévesztettem a kort

ahová születtem

most szembe jön a felfoghatatlan

az érthetetlen, a magány

a maga elkülönülési rigolyáival

az egymásmellettiség, az atomosodás

az űrkorszaki rend, s az  érzelemhiány;

Nem a szeretet fénytócsáiból

összefércelt tükörképet akartam,

de élő egészét

a fényvisszaverődés színeinek,

méltóbb körülményeket a túlélésre.

 

                                   *

Mért, hogy csak itt

a távol magányában

élhető át közelséged

minden rezzenése,

örökbefogadásod bennem,

mikor sejtelmességed

az idő úgy hozza elém,

mint messziről jött üzenetet,

az évek viszontagságai közt is

megmaradt hűsítő érintéseid.

 

                       *

 

mert gyarló az ember,

hinni a misztikus erőben

ez hajlamosítja,

módot keres jóindulatához

utat találni,

s áldozatokkal elnyerni kegyét;

 

                       *

 

úgy vagy itt velem,

mint napi kenyerem

falatkáiból épülő csodaház,

balzsamír, elixír,

ékkőgyűjtemény,

sziporkafény, örömzene;

 

                       *

 

felcicomázza versét,

mint anyja a szende szüzet,

benne van mind,

indulatában amit a költő

szólni szeretne;

metafora nyújt élvezetet,

érdemes ötletnek

ad menedéket,

ide a jó költő pihenni indul

gondolatát, szerelmét beleérzi,

akárha őérte születne,

csakis önmagáért az ének

 

                       *

 

ami az ember-lelkeket fűzi össze

s legtöbbször holtig tartó kötelék

láthatatlan kapocs lesz mindörökre

sodorhat bárhová egymástól az ég.

 

                       * * *

 

2018  június 26.

Legutóbb szerkesztette - Koosán Ildikó
Szerző Koosán Ildikó 953 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.