Csak arcára néztem, s észrevétlen
pillantását figyeltem lopva-
orozva.
Szájában ott aludt a pipa,
ám itt a zaj, s az ital-íz között
derengett fel bennem a gondolat,
– nem időzve sokat –
ahogy arcáról homlokára tévedt
a nyugtalan tekintet,
– becsomagolva gondosan a nincset –
ki ő, vagy talán hogy ki volt?
– a papír önként itta be a sort –
Cserzetten ült a bőr az arcon,
s a ráncok oly nyugodtak hevertek rajt,
mint egészen kihalt
vén nyári délután a táj
a fullasztó melegben.
Most öreg.
Kezét kulcsolva ölbe ejtve tartja,
és látni rajta,
ezernyi gond a társa.
Tekintete valami furcsa távba réved,
lassan mozdul a fej,
s a pillantások,
ahogy riadtan futnak széjjel,
kérdezőek.
Talán véletlen, talán épp akarva,
egy könnyű mosoly suhan rajta át.
Sapkája régi – évek zsírja ül benn,
s a haj befödi ráncos homlokát.
Pihen.
Vagy épp a tavaszi melegnek
– árva magában –
kiált a gond a poharában.
Aztán egy hirtelen mozdulattal fölhajtja
maradék sörét,
– a rossz ablakon bebámul az ég –
s föláll.
Egy szusznyit széttekint,
majd öreges, de mégis gyors mozgással
lendülve lép, és kezét
a sapkájához emelintve nézi
az ajtó résén mint izzad a lég.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Böröczki Mihály - Mityka
