<p class="western" style="font-size: 12px; marg
Alkonyodott. A Nap éppen lebukott a hegy mögött. Fokozatosan sűrűsödött a sötét, a megnyúlt árnyékok feloldódtak a félhomályban. Rezzenéstelen volt a csend. Nem tartalmazott feszültséget, várakozást, nem követte semmilyen változás: csak csend volt, elomló és körülfolyó, nyugalmas és mindennapi. [… Tovább]
@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: #000000; orphans: 0; widows: 0 } p.western { font-family: „Times New Roman”, serif; font-size: 12pt; so-language: hu-HU } p.cjk { font-family: „SimSun”, „宋体”; font-size: 12pt; so-language: zh-CN } [… Tovább]
A tízemeletes szalagház délutánra eltakarta a napot, az árnyék félig átnyúlt az úttesten is. Azon túl keskeny park kezdődött, jórészt fiatal fák nyújtogatták fejecskéiket a napsütés irányába. Egy-két idősebb tölgy terített árnyékot a délelőtti órákban néhány nyugdíjas feje fölé. A [… Tovább]
Szomorú szememben zöld a tenger, s nagyon messziről jön a hívás, csak suttogás, amire hozzám elér, bőrömet borzolja a drága hang, dobál a meg-megújuló kétségbeesés. Milyen áramlatok indulnak odalent a zöld hullámok bársonya nélkül, ahol már nem simogatásra [… Tovább]
Vézna kicsi testem – de szerettelek kamaszkorom kedves költője, Dutka Ákos! Belenézek a tükörbe, s most értelek, mivé lettem, látod? Vézna testem itt lobog a márciusi télben, amikor rügyeket bonthatna a tavasz! Lecsavarja valaki ezt a reménytelen lángot, hiába [… Tovább]
Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandóan a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte nincs is tudomásunk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, [… Tovább]
álmod lebben fáradt éjjel párnád gyűrödszenvedéllyelkopogva szólminden óraidő fordulrosszra jóramegláthatodébren várvahogyan kúszikreggel lángjaszobád falánegyre feljebbcsönd növekszikbeljebb beljebb
Gyula maga elé bámult, lábát az elhagyott vályogvető gödör vízébe lógatta. Szeretett itt üldögélni. A pocsolyákon túl nagy rét kezdődött, messzire elláthatott, semmi sem zavarta a kalandozó tekintetet. Pedig gyakran előfordult, hogy semmit sem látott, csak nézett a messzeségbe, [… Tovább]
— Ide figyelj, elrontottam az életemet — mondta Ildikó. Felém nyújtotta a konyakos poharat. A vastag, ormótlan kocsmai pohár sehogyan sem illett a másodosztályú étteremhez. Csodálkozó tekintetemet látva, hozzátette: — Teherbe ejtett egy rohadt gazember, egy utolsó strici. Tudod, [… Tovább]
