Schifter Attila : Kicsengetés

 

 

Mintha csak tegnap kora délután lett volna

( úgy valamikor, a hetedik óra után )

hogy “végleg” elváltunk – mert már hívott a holnap

és kiözönlöttünk az Iskola kapuján.

 

 ***

 

A Tanárnőnek szól most az utolsó csengő,

Ő érzi: milyen látni az akkori osztályt

( szárnyra bocsátott “jómadarak”ként az elsőt )

Évek múltán, néhányan visszatértünk hozzá.

 

Szemeink már életbe fáradtan csillognak

az ismerős vonások fonnyadó árkában,

gyérebb sérók ( ‘s tán hamis a fénye pár fognak )

de mégis: őszintén mosolyognak rám, lágyan,

 

mert nem számít eredmény, nem számít a csorba:

megint kamaszok vagyunk ( ez valódi vigasz! )

Elvágyódunk mind  egy tisztábbnak tűnő korba,

ahol minden percünk egyszerűbb volt és igaz.

 

Nem tudjuk, vajon jó lenne-e újraélni?

Félünk, megszakad a film, ami velünk pereg

és nincs rá remény – akár körömfeketényi –

visszajátszani. ( Csak a szívünkbe mar bele ) 


Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.