Nagy István Attila : Találós kérdés

@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: #000000; orphans: 0; widows: 0 } p.western { font-family: “Times New Roman”, serif; font-size: 12pt; so-language: hu-HU } p.cjk { font-family: “SimSun”, “宋体”; font-size: 12pt; so-language: zh-CN } p.ctl { font-family: “Lucida Sans”, sans-serif; font-size: 12pt; so-language: hi-IN }

Találós kérdés

1.

 

Szorosan összetapadnak az ajkaid,

de nem a fájdalomtól vagy a haragtól.

Nyugodtan összesimulnak

mint ahogy a tengeren

a lágy szellő hullámokat simogat.

 

Gyönyörű az arcod, sem az álmok,

sem a vágyak nem zilálják.

Csend honol mindenütt,

kívül is, belül is.

Homlokodra csöppnyi árnyék vetül,

puha-pihe hajad mozdul, ahogy lépkedsz.

2.

Mélyen alszol, látod,

fárasztó volt az éjszaka!

Most végigzuhansz az ágyon,

meggyötörten zárulnak ajkaid.

Talán emlékek tolulnak fel benned,

a magasság és a mélység

végtelennek tűnő harcai.

Mintha arcod se lenne,

belefúródsz a párnába,

hajad a homlokodba gyűrődik.

Aludj csak, aludj!

3.

Szólni készülnek ajkaid,

még nem vagy biztos

a gondolatban,

a lehetőségben,

de már kissé megnyíltak ajkaid.

Végigfut benned egy emlék,

s egyre jobban eltűnik belőled

a bizonytalanság.

Aztán egy rossz mozdulat,

valamilyen tolakodó illat,

amelytől kiegyenesednek

rövid hajszálaid.

Visszazárulnak

keskeny ajkaid.

4.

Mitől vörösödik az arcod?

Az ajkaid is izzanak,

apró fürtjeid, apró cseppekkel

fürdetik homlokod.

Mintha nehezen

kapkodnál levegő után,

meg-megnyíló ajkaid

között forró levegő árad.

Látom rajtad, szenvedsz,

kiszáradt ajkaid

szomjasak, arra várnak,

hogy valaki a vággyal

megöntözze.

5.

Talán mélyen aludtál,

vagy az álmok szorítottak erősen.

Melléd feküdtem,

arcom az arcodat érte.

Lélegzetedben vettem a levegőt.

Ujjaimmal végigsimítottam

gyönyörű arcodat,

ajkaid csábító ívét.

Figyeltem: őrzöd-e az álmod,

vagy elindultál-e

az ébredés útján?

Alig érintettem ajkaimmal

még mindig összezárt ajkaidat,

majd szinte érezhetetlen csókokat

leheltem rájuk.

Nyelvem hegyével végigfutottam

a millimétereket,

kerestem a megnyíló rést,

ahol behatolhatok,

s az ajkaid megszoríthatják a nyelvemet.

Közben megnyíltak az utak,

előre engedtek, majd összeszorultak.

Nem tudom, mi történt, felébredtem…

6.

Végre ez is elkövetkezett!

Az ajkaidban fürödhettem,

hanyatt feküdtem,

éreztem ajkaid izgató hullámzását,

amint meg-megérintettek.

Nem tudtam megmozdulni,

erősen rám feszültek az ajkaid,

alig kaptam levegőt,

de kívántam egyre beljebb,

ajkaid közé, a mélységbe,

megsemmisülni vágytam.

Ajkaid közé szúrtam

izmos nyelvemmel,

szétfeszítettem ajkaidat.

Birkóztunk, birkóztunk.

Jó volt meghalni ebben a csendben.

7.

Csücsörítenek az ajkaid:

haragszol talán?

Vagy emlékeidben vörös

földieper lángol?

Lágyan körül öleled,

az ízlelő bimbók

elindulnak az időben,

volt már egyszer,

hogy ráharaptál

egy földieperre.

Kiömlött a vére,

végigfutott az ajkaidon,

simogatott, becézgetett.

Öröm volt, öröm.

8.

Hetek múltak, haldokolt a nyár,

elsárgultak már az emlékek is,

mint a barátom arca, mielőtt

elindult a semmibe.

Éjszaka felriadtam ajkaid hűvösére,

amint hozzám értél váratlanul,

s percek múltak, amíg magamhoz tértem,

s éreztem, hogy lüktetnek,

maguk közé szorítják ajkaimat.

Összetapadtunk,

szétválaszthatatlanul

remegtünk egymás hullámain.

Lassan itt a tél is,

fehérbe öltözik a vállunk,

átjár a hideg,

vacognak majd az ajkaink is.

9.

Gyakran nem látom az arcodat,

mintha menekülnél előlem,

pedig nem akarok mást,

mint homlokodról

elsimítani a hajad.

Ha hozzád érhetnék,

belebújnék a hajadba,

babrálnám az ujjaimmal,

megpuszilnám az arcodat,

gyönyörködnék ajkaid

szép vonalában.

S ha bátorítanál,

beborítanálak csókjaimmal.

Megharapdálnám forró,

lüktető ajkaidat,

mert azt érezném,

hogy átvette a hatalmat

fölötted.

10.

Azt álmodtam,

hogy megnyílt a völgy,

s a buja réten rés támadt.

Féltem, mégis néztem,

mi történik ebben

a felrobbanó látomásban.

A rés két oldalán

lágyan simultak a fűszálak.

Olyan nyugalom

áradt ebből a világból,

hogy észre se vettem:

a rés folyó is lehetne,

de nem az, hanem

két csodálatos ajak,

amelyik megtelik

éltető nedűvel.

11.

Fiatal korom lángja

csapott ki belőlem,

amikor először megláttalak.

Akkor véget ért egy álom,

s azóta csak a valóság

ringatja képzeletemet.

Megláttam az arcodat,

halvány ajkaidat, amelyek

mintha fáztak volna:

összehúzódtak,

egymáshoz simultak.

Megfogadták talán,

hogy nem engedik el egymást?

Nem tudtam a szemem levenni róluk,

hevesen száguldott bennem a vér,

ami azóta sem pihen,

ha újra látlak.

12.

Gyakran eszembe jut

az első találkozás,

pedig sok-sok ajakkal

hozott össze a sors.

Volt, amelyik hűvösen

fogadott, a másik

szóval tartott egész éjszaka.

Volt, amelyik elmesélte

élete összes fájdalmát:

a megaláztatásokat,

a veréseket, a trágár szavakat.

De, amikor megérezték

a leheletemet,

amelyben ott muzsikált az ima,

elhallgattak, majd ámulva,

megnyílt ajkakkal hallgattak.

Olyankor velem jöttek

lázas ifjúkoromba.

13.

Előtted térdepeltem,

megcsókoltam lábad

mindegyik ujját,

végighaladtam a combodon,

muzsikáltam a testeden.

Az ajkaidnál megpihentem,

hajadat hátra simítottam,

s belecsókoltam a szakadékba,

amelyik máris vonzott,

pedig még élni akartam.

Éreztem: benne vagy ebben

a csókban, nem a muszáj,

hanem a szenvedély

cseppenként benedvesíti ajkaimat.

Behunytam a szemem,

s egyre jobban zihált a mellkasom.

14.

Virradatkor, amikor lassan

emelkedik a pára,

s a fűszálak a fürdés után

némán törülköznek,

én még fekszem az ágyban,

szedelőzködnek a gondolataim,

képek ölelik egymást,

ahogyan az öledbe bújtam

az éjszaka.

Ittam köldököd tavacskájából,

de még szomjasabb lettem,

az ajkaidra vágytam:

puha húsodra, ahogyan

játszol velem.

Megnyíltak ajkaid,

azt hittem itt van

a rózsaszínű csoda,

ami befogad, belém fészkelődik.

Megnyíltak ajkaid,

én eltűntem közöttük

egy végtelen csókban.

15.

Bolondos éjszaka,

forgolódom, mintha láz bántana,

lerúgom magamról a takarót,

majd rángatja bőrömet a hideg.

Mint, aki nincs magánál,

pedig lehet, hogy rád gondolok,

hozzám simuló ajkaidra,

amelyek nem akarnak menekülni,

ajkaimra tapadnak, megsemmisülnének,

ha nem szeretnék újra meg újra

a halált és a feltámadást.

16.

Innen már messze szállt,

zizzenve hét határon át,

gáttalanul repült,

amit sohasem akartam,

tétován sem igazán akartam,

ódon falak közé bújtam,

aztán meg álmodoztam,

pirosodott az arcom,

untattak a saját gondolataim is,

nem tehettem mást,

csak egyetlen dolog foglalkoztatott,

imádkoztam hozzá,

de nem hallgatott meg.

17.

Nem tudom, mi van velem,

sötét felhők kavarognak fölöttem,

földig hajolnak a fák,

kavarognak a virágszirmok.

Összehúzódom az ágyon,

terjeng az éjszaka,

s nem tudom, kinyújtott kezem

elér-e hozzád?

Virágsziromlevél ajkaid

lassan megérintenek,

szomjas ajkaim felélednek,

azt érzem most is,

mint egy vágyakozó éjszakán,

amikor egymásra találtunk

18.

Árad a fény az őszből,

bámulok kifelé a szobából,

nehezen mozdulok, de felállok,

s kinyitom az ablakot.

Kitárom mindkét szárnyát,

legszívesebben elrepülnék,

megsimogatom a fényt,

beletartom az arcom,

engedem, hogy érezzem a csodát,

amelybe most belefúrom magam.

Bújj közelebb hozzám,

hogy ne legyek olyan árva,

ne legyek magányos,

érezzem a fény ízét,

amely belezuhog a szobába.

—————————-

Jelen – fésületlen – formájában naplóba javaslom. A visszatérő motívum nekem, női olvasónak, kicsit sem tetszetős, nem hozza a hangulatot. Ha ezt a sok ajkat letakarom, egészen szép sorokat kapunk, de még mindig zavaró a sok fölösleges névelő, aminek funkciója nincs, ellenben szabdalja a szöveget.

Mindent le kell írni, ami jön, ebben egyetértünk. De azután mérlegelni kell, mi megy, mi marad. Mérlegelj!  NHI

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy István Attila
Szerző Nagy István Attila 10 Írás
Halvány tréfaként azt írhatnám, hogy nincs más dolgom, mint az életművem rendezése. Több mint húsz kötetem jelent meg eddig különféle műfajokban. Két tucat a MEK-en is olvasható vagy letölthető. Bőven van időm, mert nyugdíjas vagyok. Figyelem a fiatalokat, s örülök, hogy Mészáros László útját egyengethettem. Bízom benne, hogy jól érzem magam majd köztetek.