Erdő mélyén morcos ember, Nem lehet, más csak December. Dörmög tüsszög, reng szakálla, Hóból épült palotája. Tavak jegén csípős fagy jár, Ott lakik a víg Január. Fiú, leány mind pajtása, Hógolyóval megdobálja. Havas mezők ködkürtjében, Február él bús-szerényen. Lóg a [… Tovább]
Te kolduskirály! Gyalogutak mezítlábas hőse; pogány sorsok hárfása vagy, ribancok szeretője! Hol van Márta, Judit, Flóra- a legnagyobb hazugok?! És Isten tudja, ki bántott még, akiről nem tudok… Anyád megcsalt! Mit szólsz hozzá? Hadészt tömi fazékból. Kenyeret [… Tovább]
Magasra rendelte Isten a napot fakoronákra merész hegycsúcsokra egy mezítlábas lidérc tapasztotta oda sárral elkevert izzadó lángokkal s most minden csöpög tőle véreres a táj egy aranysárga búzaszemben reszket a szűz nyár megbontott hajába ezerjófű leng mint pucérfenekű angyalok nevetése [… Tovább]
Apámba beleroskadtak az évek. Homlokán a gondok feketék, fehérek. Belőlük lomha semmiséget farag, s rám hányja forgácsait, mi napvégén megmarad. Apám a világnak vígnélküli senki. Pedig resti-vitéz, katona, s férj is tudott lenni. Csöndes utak komor, őszülő árnyéka, ki úgy [… Tovább]
Te a templom, én a világ, Nyelvünk hegyén pogány imák. Megyünk, megyünk a sötétbe, Messze még a világ vége. Zsoltárt dalolsz, én csitítlak. Fejünk fölött csillag utak. Futunk együtt a tejúton, Szerelmemet beléd oltom. Zsinóron csüng méla szívünk,Keser?en, némán nyelünk. [… Tovább]
Mit tudom én miért,De szeretlek nagyon.Csak Isten, ki megért, Mert neki még hagyom. A mindenség feszít, Mert rákattant a zár,S most belülr?l nyerít Ki rám egy vészmadár. És zöldre vált a Hold, Mert ? is beteg lett,S fekszünk, mint sötét [… Tovább]
Hulló gyöngyök, ég-udvarokBallagó csönd, veled vagyok Roppant utak, szikla-tet?kNe várjatok hajnal el?tt Zizzen? tél szül? anyámCsontig csillag vékony falán Csorogj, csorogj meztelen jajSzürkül a dél, ?szül a haj
Csak csönd… És zenél az éj.Benned, bennem, titkosan.Csak húzza bús vonójátMíg a holdvirág fogan Néha megtörik a fény,Elfogy az emberölt?,Dalol, zeng a t?zmadár,És hallgat a „víg” költ? És emésztik a rímek!Ó… alliteráció!Tollat! Papírt! Életet!Pezsg? konspiráció!
Ablakra feszül a csöndszagú éjjel.A csillagok megolvadnak fölöttem,Ásít az utca, s néma szerelemmel Int felém, mint ki tudja, hogy figyelem. Már nem tudom, földi-e vagy égi fény.A horizont tág, és túl messze vagyok.Az élet egy sötétzöld vászonfestmény,S a közepén egy hatalmas [… Tovább]
Hajnali rím pattan, megtörnek a fények,Álmok nyújtóznak az éjszaka derekán.Lassan ring az éter, zajlik benn a lélek.Aludj még pillanat, te könny? pihe lány Szürkéllik az utca, nem szól öröm s bánat,Harmat kavarog a jéghideg betonon.Képlékeny az égbolt, lelkek szaladgálnakMíg egy csillag [… Tovább]
