Pásztor Attila - Atyla : Az edényárus

Francisco Goya festményéhez 1810 körül

 

 

 

Tegnap kiléptem a fénybe…

Szárnyat adott rám az Este.

Úgy ültem a Hold szélére,

mint kinek nyűg már a teste.

Suhantam – nincs gőz, se pára –

hídon át s túl hidrogénen.

Énem gondolatcsírája

lettem csönd-végtelenségben.

 

Rég a megszállt Egyiptomból

szökhettem ki – neofita,

hol Anubis s a bűn trónolt:

fáraónk volt parazita.

Ma sincs másképp – „királyaink”

port rugdosnak, mint a gyermek.

Lábaiknál halottaink

csontjai – gúlák hevernek.

 

Edényem? Mind szürke agyag.

Szilárdult Hit – tűzzel vegyült,

míg ránk-tompult, szürke agyak

harcában csak ólom repült.

Múltam vetítem a sírig

s görcseimet karcolgatom,

szakadt jövőnk ha áttűnik

papírhártyás, szűk ablakon:

Mérlegen ma: Kín s az Élet…

Halálunkat kik kívánják?

Szívük tán űr – semmivé lett?

S eztán nyelvünk’ is kivágnák?

Kimondott szót mér-e Libra –

habár elszállt, már súlya van…

Prófétákból hisz aligha –  

farkasokból lesz fajtalan!


 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985