Vers

Indián nyár

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Tested g?zölög, vad indián nyár van,

cinkosod vagyok minden feltámadásban.

Gyönyör? ez a láz, kínoz s kényszerít:

lesem az anyajegyek csillagképeit.

 

Egyetlen óra csak enyém a napból,

nem tudok szökni lázadozó hajadtól.

Bocsáthatatlan t?z emészt. Karollak.

Melleid hófehér, forró teliholdak.

 

Vers

Elhagy a Nyár

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elhagy a nyár.

 

Akár lehetne egy szerelem vége,

ahogy lanyhul a tekintet tüze,

mikor térdre ereszkedik az érzés,

egykori kor kivégzése,

új idő kezdete.

Elvérzett, hiába védekezés,

próbálkozás, – minden kevés.

Utolérte őt a változás szele,

máshol zörget halá tekintete.

 

Azóta is, mindig fáj.

 

Elhagy a nyár.

Vers

Nyáréji tükörpár

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A nyár-éjnek csöndje: fekete bársony.

Tücskök szava benne: gyémánt csillagok.

Hogyha e csöndben egy részeg szava harsan:

Az éj-puha bársony ronggyá rontatott…

 

 

Összeforrad újra a szétszabdalt bársony,

Bátortalan’ gyúlnak tücsök-csillagok:

A távolban békák érces kara zendül…

Álmok hona felé tovabaktatok.

 

Vers

Ismerlek, nyár!

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ismerlek, nyár

 

hónod alatt
hozol ezernyi
fénysugarat,
s mindent, mi jó,
jégsapkás tél
ott sose jár,
nem hull a hó
– halkan beszél –
úgy lép a szél,
csak izz’ a táj,
tovarepít
hegyek felett
a képzelet,
felh?k közé
fon fényeket,
éj beborít,
szikrázik már
fent csillag-ár

…ismerlek, nyár!

Vers

Vízparti gondolatok bajai nyáresten

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hazámra gondolok – Bajára gondolok. 
Messzire utazom – idehúz szívem. 
Hogyha lelkem fárad, gondok alatt roskad, 
mindig a Dunának partjára viszem. 

Vigasztal a tág tér, nekem int a felleg, 
szemben a Gemencnek sötét lombja hív: 
s ha a Sugó partján városomra nézek, 
hullámok ritmusán dobban meg a szív. 

A szép Türr-kilátó titkos cinkostársam, 
látta életembe térni a csodát: 
velünk volt, amikor a tiszta szerelem 
el?ször lépte át szívemnek kapuját. 

Sugó-parti sétány, de szeretlek téged! 
Alkonynak idején a víz csodaszép! 
Kóborló csónakok megpihenni térnek, 
elcsendesedik a pletykás kacsa-nép. 

Fülemüle szólal: színezi az estet, 
gyöngyözik és csattog a lombok közt dala. 
Megfáradt emberek arcára mosoly ül, 
mert érzik: nekik zeng e drága fuvola. 

Távoli tájakról ezernyi illatot 
hoz hátán magával a fáradt, vén folyó, 
aranyhidat vetvén Nap-lábai elé 
Gemenc fái közé gördül a t?zgolyó. 

H?vös szelek kélnek, megborzong a vízpart, 
holdvilág-mécsest gyújt a nyári éjszaka… 
Gyémántos szögekkel koromszín sátrat ver, 
gyönyörköd? szemünk’ így várja haza. 

Ide vágyom mindig, ha messze utazom, 
Rád gondolok, Baja, ha azt mondom: haza. 
Sugovica vize, Gemenc buja lombja, 
Búsuló lelkemnek Ti vagytok vigasza!

Vers

NyárUtó

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Lángba borul körülöttem a világ,
már nem számolom a lépéseket,
a lentek és fentek
hol távolodnak, hol közelednek.
felhők folynak szét az égen,
kitárt szárnyakkal kőröz a félelem,
szívembe éget a Nap,
hallgató házak közt nyüszít
a bús nyári szél,
bordáim alá szorulva
a csend alvó-mozdulatlan.

összekuporgatott álmaink
lelkünk néma Kolosszeuma.
árad, sodródik a szó, ordít a közöny
az omladozó falakon kívül,
magányos gondolataink hideg
sikátorok közt kucorodnak.
Hiába bomoltunk ki egymásból,
éjből nappalra, nappalból éjre
most minden hasad, egymást metszi,
mint a hajnal, mikor újból és újból
megszületik…
De mi nem születhetünk újra.
Ide kevés már a térdre borult ima,
a napbanézés, a könnyű álom,
a szélhozta-vitte mondóka.
Nincs hinta se palinta, se ringató,
se apa, se anya, csak feketeszemű
álmok, felégetett hidak…
Isten kitagadott gyermekei lettünk.

Arcunkra borul az est minden átka,
elkésett szavaink fénylő kavicsok
az éjszaka háborgó tengerében.
Kívántam, csendesen magamban,
de hiába dobáltuk összes kincsünk
a jövő kútjába, túl mélyre
zuhant kiáltásunk…

Kérészéletű ez a nyár is,
fázom…
magam köré ölelem
álmaimba vetkőzött tekinteted.
Pillanatnyi védekezés az emlékezés,
a korlát mellett a szédület
szótlanul kapaszkodik velünk.

Vers

Nyári hajnal

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Jött a hajnal, lassan, gyalog.

Alig látszott, ahogy andalogva,

apró csillagkavicsot dobott a habokba.

S a táj, lassan nyújtózott, mint a macska

s a part alatt, éppen a nádas szélén,

egy apró, játékos halacska napfényt villanó

kardjával ívet hasított a víz színén.

A vízitök  pirulva ingatta fejét,

a tükrét most törte szét egy garázda

szellő palánta. Ki neveletlen, s ledér

táncot járt, sással, sulyommal.

Zizzent a nád, a káka,

rájuk csak hínár uszálya

vont béklyót, pedig a nyár

csókot váltott velük. S szédülten

lobogott, lelkesülten egy selyemkendő

az ágon, épp a horog felett,

melyet egy gyermek, játékból ott feledett.

Egy kövér pók, éppen mellette teregette

hálóját, szúnyogra lesve,

reggel jobb, mint este, mert hűvös a

szúnyog teste. Mint a távoli hajóduda

mély basszusa, melyet érzékel egy még

álmos busa, mely éppen heverészett

a hínár tenyészet felett, melyet egy

gereblye tépett. S nem ígért magáról képet

a horgász, ki tiltott helyen varsát és hálót

titkon vetett; sült halat így evett.

Nem szidta senki, se hal, se halőr

titok maradt a malőr, mert a varjak

hallgatni tudtak. Kár lett volna vallani,

az apróból jutott nekik, meg a szárcsának is,

úgy jó, ha friss, bezzeg ő hallgatott.

A hal meg nem beszélt, mert nem tudott,

és hogy mit mondott a szél?

Meleg volt, a Nap ragyogott

és szép jó napot!

 

Vers

Szerelmem, Nyár…

Elolvasta:
70
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

http://youtu.be/zpOAnWEyzt8

 

 

 

Csak a nyár tudja őrizni a titkot:

a moccanatlan fákon ülő dalt,

ha susogja vagy intim pillanatban

rád érinti, már az felkavar.

 

Mert a nyár idézi a Szerelem ízét,

vezet kapcson bíbelő’ kezet,

hamis mosollyal vetkezi le ingét,

hogy észrevétlen mezítlen legyen.

 

A nyár tudja csak megmutatni arcod,

szemedben a földi színvarázst,

a Mindenséget, mit hordozol s míg alszom

elhiszem, hogy lesz még pirkadás.

 

Csak a nyár tudja őrizni a titkot:

az esték hűsét takargató fény

míg átölel a színek között itt-ott

lassan fáradt kékkel földet ér az ég.

Vers

Nyári idill

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Diófa árnyéka balzsam hevült testnek,

parázsdarabok már üszkösen hevernek,

flekken illatfelhő röppen játszi széllel,

madárfüttyös csend ül zizegő levéllel.

Haragoszöld lombot ostromol izzó nap,

nem törnek át rajta kíváncsi sugarak.

 

Duna felől messzebb tompán  morajlik,

egyre hangosabban érc-zenekar hallik…

villám-pálcájával karmester vezényel,

üstdobok lépnek be morajló zenével,

égi harsonások válaszolnak arra,

vihar szimfónia,

komponálva

fúvós zenekarra.

 

Hozzád bújok szótlan,

fejem a válladon,

féktelen tobzódást

hunyt szemmel hallgatok.

Erős karod érzem,

kezemben a kezed,

félnék nagyon,

ha nem lennék veled.

Vers

Nyár

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjjeli árnyak után,

mélységes álomból

ébredve,

csodálom a hamvas hajnalt,

a nap járja szilaj,

zabolátlan táncát,

már kora reggel

der?sen vigad.

Kint a kertben

 terebélyes tölgy,

a százéves öreg hölgy

valamennyi ágán,

tegnap még zsenge

hajtás sarjadt,

mára a nyár,

mint áttetsz?

üveg borul a tájra,

a leveg? rekken?,

az iskolában,

ma csengetnek

be utoljára.

F?ben parányi csiga,

keskeny szivárvány

csíkot húzva,

csiga- lassan

csúszik valahova.

Vers

Nyárvégi pirkadat

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Belezuhant a tegnap a mába,
hirtelen pattant ki a hajnal szeme,
álmosan tekint a széles láthatárra
a kel? nap, s ébred a táj is vele.

Lassan begurul a fényl? reggel,
búcsút int a t?n? éjszaka,
nyárillatba ?szpárák vegyülnek,
a mézíz, langy szell? lépte tétova.

Vers

Nyárbúcsúztató

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

?szbe néz felh? az égen,
rozsdás levélpikkelyével
fáradt hársam integet:
nyárid? Isten veled!
– szórendileg nincs rendben ez a versszak —-

– a második sortól hiába a szép szavak, csak túlírt képzavar –

Porba rajzol szél az úton,
a meleg nap már csak álom,
összehúzza köpenyét,
didereg, sárgul a rét.
– igazán sokat nem mond ez a versszak – azért hogy „sokasodjon” a bet? nem szabad csakúgy „valamit” írni —

Én is sálba burkolózom,
fejem felett csüng az alkony
ólmos szürke fellege,
ködök érkeznek vele.

– ez majdnem megállná önmagában – is – a helyét — viszont a vége befejezetlen – „félig készen” csak egy ceruzarajz, egy skicc —

(de lelkem mosollyal tele)

– kedves gondolat, de ide is csak azt írhatom, amit a második versszakhoz — azért hogy „sokasodjon” a bet? nem szabad csakúgy „valamit” írni —

 

Vers

Ha végigfut a nyár felettem

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }miért kavarom a miértek vizét

 

miért kavarom a miértek vizét

pezseg habzik ecet és szóda
a világ  – karóba húz a napsugár
*
kérdezem ki bánt és miért és
kit bántok ha élesednek a bánatok
vak késekkel vívnak s kardtáncot
járnak a mértek dallamára
*
miért virágok bibéjére szállok
s elfelejtem
elfelejtem miért szálltam
szirmait leejtem mint túlérett
rózsa amikor már piros bogyó
és r?zse ég az ?szbe
*
felszáll füstként önként égbe
?szi égbe versenyzik az ökörnyállal
*
bár egyik se kérdi hogy miért
————————-
Tudom, hogy nem szeretsz központozni, de ennek most nem ártana. Vagy egy enter az els? strófa utolsó sorában, “a napsugár” el?tt, mert a vers többi része stabilan megáll központozás nélkül, az az egyetlen  hely, ahol nem válik szét azonnal világosan, mi, hová tartozik. 

—-

Visszaléptem, mert most látom, hogy összecsúszott. Nem el?ször fordul el? az írásodnál (másénál nem), nem tudom, mi lehet az oka, elnézést kérek érte. 

Látod, itt az alapvet? különbség a véleményünkben – NEM HALLOTTÁL MÉG OLYAN SZÜRREÁLIS SZÖVEGR?L, AMELYNEK TÖBBFÉLE ÉRTEÉMET AD, HA VALAK MÁSHOVÁ képzeli A KÖZPONTOZÁST! Vagyis több olvasata van, mindegyik megáll..

de nem baj!

tettem egyetlen gondolatjelet!!!

a “valószín?bb” értelme érdekében..

FELBONTOTTAM, DE MEGINT ÖSSZECSÚSZOTT, ROHADT PROGRAM!

——————————-

Ezzel a gondolatjellel viszont agyonvágtad az el?z? sort. Tudod, hallottam “olyan szürreális szövegr?l” (itteni els?osztályú m?vel?je Szendr?i Csaba), de sose keverem össze a rosszul megírt szöveggel. 

Központozva vagy egyéb módon tisztázva visszavárom. 

A napsugár éppen, hogy szúrós!

 

Olyan rosszul írok sajnos, hogy itthon és külföldön is folyamatosan közölnek irodalmi folyóiratok! Azt hiszen csak nem vagyunk egymásra hangolva! a világ miért ne pezseghet szerinted???

 

F?iskolai, egyetemi tanároknak, kritikusoknak megfelel? Érdekes. Nem törekszem egzaktságra, de a modernségem nem trágár kifejezésekben vagy semmitmondó hosszú szövegekben mutatkozik meg!

 

 

De a verseim és prózáim is, hangulatukban adják vissza a mondanivalót! Zenések és IGENIS JÓL VANNAK MEGÍRVA, tökéletes nem létezik, f?leg olyan nem, ami mindenkinek tetszik. Azért senki nem fogja vissza adni a nagydoktoriját, mert az interneten egyik-másik versem nem sikeres!

Nem nekem van nagydoktorim, nehogy félreérts!

üdv

————————–

Kedves István, miel?tt az írás döntetlennel visszakerül a nem publikáltak közé, tegyük tisztába: én err?l a versr?l beszéltem, nem a régebbiekr?l és nem a máséról. Ez meg most itt leverte a lécet, van ilyen. Részemr?l sincs semmi gond, várom a következ?t. 

 

*

Elugrott a válaszom:

 

Látod itt a gond, nem akarod elfogadni annak a két-három sornak az ambivalens olvashatóságát. Az apollinaire-i központozás-elhagyásnak ez volt az értelme. A magyar változatok, a nyelvi különbségek miatt, vagy ez, vagy azt az értelmet vihették át.

Nem akarod elfogadni ezt a bels? vibrálást.

Mellesleg, ne hidd, hogy Te vagy a mérce, honnan veszed a bátorságot?!

 

üdv

 

 

 

Vers

Nyárvég

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Még zöldbe burkolt volt a kert,

még kék egével feleselt,

s rőt, tarka csokrot szőtt a szín

az őszirózsa fényein,

a zöld pléhhordó vízegén

még tavat hullámzott felém,

és villogtak a madarak

a bokrok csápjai alatt,

a fák meg, mint egy tollpihe

úgy fogództak a semmibe,

s a ringatózó fű fölött

két szellő összeütközött,

még felhők mögé bújt a nap,

jól tudva, újabb fénybe kap,

de hosszában és széltiben,

hogy ne érezze senki sem,

mint aki sárga csöndre ül,

a kertet ősz fogta körül.

 

Vers

Édes-sanyarú flört

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A part csupasz homokján
lábnyomod kerestem,
s amíg az éj talált rám,
csupán magányra leltem…

De elkapott az álom,
s ringat most ölében –
behunyt szememmel látom,
mint hajolsz fölébem…

A csókod íze ismét
számat édesíti,
két karodnak ívét
testem – izzva – kéri…

Ám a vágyam immár
el kell csendesít`nem –
Közénk állt a sorsunk,
s folytatása nincsen…

Vers

Nyárutó

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A hétköznapok lámpáit oltogattad,

új utcákat mutattál a régik helyett.

Tudom, hogy mindent látsz – pedig messze vagy.

Nyárutó ez, lustán repülnek a legyek.

 

Ez a lassúság nem kínoz, még mosolygok,

a nyár melege mögöttem -és a világ.

Hogy el?ttem? Száraz lekváros papucsok,

vasalatlan nappalok, hideg vacsorák.

 

Még érzem a szemeidet: szürkék – kékek.

H?vös, más az este, csukva minden ablak.

Ahhoz, hogy értsem, az ?sznek, reménynek

teret, id?t kérek, magamtól – magamnak.

 

 

 

Vers

Nyár

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Kéretlenül érkezett

a nyár,

 h?ség hullt a tikkadt városra.

A melegben,

éjfekete cseppeket izzadva

vajúdott

házunk el?tt, az

aszfaltjárda.

A leveg?, mint láthatatlan

tömörfal,

váratlanul mellemnek

feszül,

tarkómon a víz lassú patakban

 csordul,

aztán hátam árkába merül.

Vers

Elcsendesült a nyár

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Elcsendesült a nyár.

Es?vel, széllel,

lassú apátiával

terhesek a hétköznapok.

Váló, rozsdás levelek

tördelik a tócsák tükreit.

Nincsenek illúzióim.

Láttam már ilyet.

 

Múlik.

A tömbházak között

vetk?z? ligetek.

A részegek

koszos üvegpoharából

hörpölöm a jelent.

 

Bizodalmam, hitem

g?zeit már ellélegeztem.

Ujjaimat nézem:

göcsök, ágak…

Levéltelenek, reménytelenek

mint az ?szi panelparkok.

 

Vers

Nyári vacsora

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Könnyű ruhájú este volt,

még karton-kékben várt az ég,

az ujjam dallamot dobolt,

és láttam, hogy a friss sötét

mint ölti csillag-köntösét,

a tányér fölött járt kezed,

épp csöndet cseréltem veled,

törve a pillanat neszét,

a világ veled lüktetett,

mert kivárva a szüneted,

evett az asztal és a szék.

 

 

Vers

Nyár

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Libbenő szélben lebben a szoknya,

fiúk ajkáról  vágy dala száll,

nyílik a szív is, csók szava csattan,

zeng az egekbe a sok kacagás.

 

Szikkad a széna, érik a búza,

elkezdődik a víg aratás,

perzsel nap heve, izzik a róna,

szárad a föld és tikkad a nyáj.

 

Érik a körte, dús leve csurran,

mézízű dinnyén nagy hasadás,

zsendül a szőlő, zeng a hegyoldal,

égő tüzében tombol a nyár.

 

 

 

Vers

Olvadó nyarakba

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

a szemedben gyúló fényt

ha melléd lépek

szíved lüktet? dobogását

ha hozzád érek

minden együtt hallgatást

 – parányi éden –

olvadó nyarakba rejtettem

az id? ne tépje szét

 

 

Vers

Lopva illanó nyár

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Nyár heve lobban,

 pipacs tűz-szoknyát varrat

búzamezőben.

 

Lila topánban

 szarkalábak szaladnak

érett kalásszal.

 

Napkéve izzik,

pitypang bóbitát horgol

 árokszegélyen.

 

Tarkaszín lepke,

akár repülő virág,

csapongva szárnyal.

 

Hűs hárskorona

apró madárfészket rejt,

illatot lehel.

 

Röpke kérész-nász

buborék-keringőt jár

égszínkék vízen.

 

Nyárvégi tangó

sziromszőnyegen  topog,

hervad a lépte.

 

Sündörgő szellő

hullámzó fodrot sodor,

pók-hintát lenget.

 

Kerge szélforgó

nyűtt szalmakalapot lop,

hajtincset kócol.

 

Esőcsepp-csengő

gyöngyöző habokba hull,

ritmusa ringat.

 

 Nyárutó-nyomok:

vízparti csendben hagyott

szerteszórt jelek.

 

Villámpatkókkal

viharlovak vágtáznak,

rúgják az eget.

 

 

 

Vers

A nyár szeme

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Hádész mélyén van még
a mi tüzes nyarunk,
január derekán
ó de árvák vagyunk.

 

Tél lett a mi urunk,
friss hóval marasztal,
pedig a nyár kínált
mosolygó barackkal.

 

Langyos tavat adott,
vizén nap cikázott.
most meg a felszínén,
rideg jégen járok.

 

Megmártóznék máris
ámde mindhiába,
jeges szorítással
fogadna magába.

 

Hol van a forró nyár,
távoli csillagon?
Ám lelkem legmélyén
magasan áll napom.

 

Rózsákban tündöklik,
s tarlón varázs-illat,
huncut kék szemével
a nyár rám kacsintgat.

 

 

 

Nincs kép
Vers

melankolikus nyár

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hamis ígéretek, eltöltött szavak
más igájában, torz tél, nyár és tavasz.
Csillagokat csaltunk le az égr?l,
raktunk semmiközepén semmib?l tüzet ,
melankolikus nyárban fogtuk a kapát,
most saját szavaink dobnak ránk követ.
Sok minden elszaladt, futunk magunk után,
néha szekeret raktunk,

néztünk a tájba bután.

 

—————-

Richárd

Eltöltött szavak ? —-ezt nem tudom hova tenni. Keresni kéne az eltöltött helyett valami mást.

raktunk semmiközepén semmib?l tüzet ——- szórenden változtatnék , ( semmiközepén=semmi közepén)

néha szekeret raktunk,

néztünk a tájba bután.——— itt átváltasz múlt id?be. Pedig a vers, a gondolat úgy kívánja, hogy jelen id?be fejez?djön be.

Vers

Szökött a nyár

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }múló nyár nyomában halálsikoly fakadt.

 

Ma hamiskásan hunyorgott ránk a reggel,

s az ég azúrkékje alatt

a h?ség befejez? akkordja vibrált.

A sóhajtozó fákra a fejünk felett

kóbor szél színessel firkált,

és a napsugár brokátfoszlánya szakadt.

Gyöngéden érintett kezed,

még nem tudtam: mész vagy maradsz.

?sz medrében zerge lábú avar táncolt,

múló nyár nyomában halálsikoly fakadt. 

Tovat?nt a fényl? kristály,

fehérszegf?nkre vére hullott a holnapnak,

meztelen csend hozzánk tapadt,

és fél-lábon tébláboltak a szavak.

 

 

 

Vers

melankolikus nyár

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hamis ígéretek, eltöltött szavak
más igájában, torz a tél, nyár és a tavasz.
Csillagokat csaltunk le az égr?l,
raktunk semmi-közepén semmib?l tüzet,
melankolikus nyárban fogtuk a kapát,
most saját szavaink dobnak ránk követ.
Sok minden elszaladt, futunk magunk után,
néha szekeret raktunk, s néztünk a tájba bután.
Hasítottunk fát, szétszéledtek az atomok,
bef?ttesüvegben lekvár, kenyérre vaj,
a vér ruhánkon foltokat hagyott.

Vers

Nyári reggel

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hársfasoron libben az illat
Mézes a szél, f?szere kél
Lombok alatt flörtöl a harmat
Cseppje alél, majd eget ér

 

Nap sugarát gy?jti a reggel
Felleg alól földre hajol
Fénybe kacsint – hívja szemével,

s lopja a hold csókjaitól

Vers

Búcsú a nyártól

Elolvasta:
62
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Nemsokára vége a nyárnak,

börtönöm lesz majd a szoba,

nem látjuk egymást az úton,

nem látjuk talán már soha.

Nemsokára sárgul a levél,

foszlik ruhája a nyárnak,

es?t?l ázott ?szi fák,

el?ttünk zokogva állnak.

 

Vers

Nyári zápor

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyári zápor

 

búza között pipacs pillant,

mez?k pirulnak nyári nap hevét?l.

s mint leány, ki párját oly régen hívja,

dombtet?n ül, s vár a fénygömb.

 

hirtelen dörren, ég reped.

kiszakadt dunnája, esett,

csattogott, villámlott, száz

tócsában falevél hevert.

szél forgatta vizét, kevert

rajta egyet-egyet, már

 

sok bogárka fulladt bele.

pillangók szép táncának véget vetett,

tócsát szárított a szél. felh?b?l nap

kibúvik, kipillant – csönd van.

 

a zsenge pázsitra fény száll,

végigfut a fákon, lombon,

megcsillan minden bokron.

nap tüzét?l hajlik f?szál,

ontja melegét, mosolyog,

aranyban fürdik a domb.

 

Vers

Sárgul a nyár

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Sárgul a nyár – irigyen
hunyorít fel az égre –
látja – a Nap már
szinte nem is veszi észre…

?szre kacsint most, s csalfa
mosollyal igézi –
tört-aranyával
szórja magát oda néki…

Így ezután már ?vele
ébred a reggel,
s h?s keze majd tele lesz –
belehullt levelekkel…

Vers

Nyári képeslap

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Siófokról…

 

 

Nyári alkonyon, aranyhíd

táncol a habokon.

Szemét nagyra nyitva nézi

Hanna. Ott a  napocska,

– tapsol, nevet sikongva.

 

Évszázadok óta rajzolja

a fény. Itt ivott Attila

a hun fejedelem lova.

Római merengve

filozofált felette.

 

Nemrég még bőrünket

simogatta a tó fodra.

Egy röpke séta,

híd áll felette,

elvezet a múltba,

s az egekbe…

 

 

 

Vers

Nyár

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Rozsdás tócsába fulladt pollenek,

emelgeti játszva a nyári derű,

szélben szeplőtlen, könnye keserű,

miként lepkéken a Nap nevet.

 

Már tegnap fáradt volt a Hársfa,

magánya ím bekong a földbe,

nincs ki felemelje ölbe,

kultikus rabsága, halál a társa.

 

Leszidhatom a köveket, forró mozdulat,

egynek sem akarózik felemelkedni,

az aranysárga kutyatejből inni,

a nyárvég már álmosan görbül az ősz alatt.  

Vers

(Borzolt nyárfák alatt…)

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Elnézést kérek, mivel a címmel kapcsolatban nem igazán volt ötletem, de remélem majd a vers ezt némiképp ellenpontozza.

 

 

 

Borzolt nyárfák alatt várt rám a levert gép,

Ócska busz, mely kopott üléssel kínált,

Indult az útra, hol a Nap ünnepelt rég,

S alá hullámzott a kecses délibáb.

 

Sápadt arcomhoz ért, kitagadott jelként;

Egy napsugár, melynek ?riztem nyilát,

Mögötte felvonult sok rémiszt? jelkép,

Mely a falakról most harcokat kiált.

 

Szeged köveit tartják az évszázadok,

S e téglák nem fognak összeomlani.

(Én e nemes köt?désért lázadok!)

 

Ne legyünk saját világunknak romjai,

Kik pusztulva hódolnak címnek, rangnak;

Óh, ember! Mily kemény k?b?l faragtak!

 

Vers

Nyár

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Néha megpihen…

 

 

Karcsú lány a Nyár,

fején gyümölcsös kosár.

Poros úton mezítláb jár.

Körötte búzatábla, learatva.

 

Messze kanyarog lépte,

néha megpihen a diófa alatt,

hallgatja a madarakat.

 

Keze szeme előtt, nézi

a végtelen tájat, tudja

messze a kanyar után,

szél söpör majd ?szi

lombokat.

 

 

2002. nyarán

Vers

Emlékszem a nyári es?kre

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Emlékszem a nyári es?kre. 
Mikor örömében remegett az erd? 
és nyikorogva tárták ki 
magukat a rét virágai. 
Falnak d?lt az összes szerszám 
és hátsó szobák h?vösében 
macskák igéztek 
hálás emberarcokat. 
Mikor könyörg? tenyereit 
ég felé fordította egy-egy 
utcaszéli gyertyán, 
és mintha földb?l n?ttek volna ki, 
békák lepték el az árokpartokat. 

Emlékszem a nyári es?kre. 
Tudtam száraz hetek jönnek; 
a víz hamar felfut majd a gyökereken 
és fák lassú szívéb?l 
elkérik jussukat az új levelek. 
Megint állott szaga lesz a földnek 
és szarvascsordák vonulását rejtve 
felsírnak a sárga kukoricatáblák.

Vers

Félelem nyara

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Évr?l évre rövidebb a nyár…

 

 

 

évr?l évre 

rövidebb a nyár

kiszámolt napjaim

-félelem-

rettegés az ?szt?l

a szomorú jöv?t?l

-minden más lesz-

el kell mennünk

futni a végtelenbe

célunk a horizont

hamis tükre

-ami mindig elszalad-

Vers

Radnai István: Lusta nyári reggel

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }egy pillantást ez a cselünk

alig résnyire még álmosan

a red?nyszárnyak részegen

szoros fények szövik az ébredést

kortyonként oldják az áradást

kicsit csalunk és kicsalunk

egy pillantást ez a cselünk

betörnek kétes fényrablók

hullámzó simuló vak red?k

 

erd?k ered?je lompos nappal

levélnyélre ugró pajkos reggel

Vers

Nyáresti pillanatkép

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

megáll most a nap az égen,
fényszálakból fátylat sz?,
ráborítja a világra
– sugárból font fényerny? –

f?szál hegyén mosoly hintáz,
az árnyékban álom jár,
tikkadt levél szell? ujját
áhítja, és enyhet vár

estefelé h?vös lankán
bús emlékek osonnak,
utánuk pillant az alkony
– közelít már a holnap –

Vers

Búcsú a nyártól

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Összetört fényben

görbül rám az alkony

kötényaljnyi csenddel

érkezel meg

hogy avarillatod

betakarjon

még ölelsz

és megfojt lélegzeted

 

Hűvösödnek az esték

a vágy forrong

körmével tép a szél

csillagutat

elnyúlt testünk lágy lankáin

szétomlón

mikor a mennybolt holtan

ránk zuhan

 

Beléd kapaszkodunk

mint fénybe az árny

rozsdává lett

zizegő levelek

szilaj táltostüzek

hamvadt bársonyán

szerelemmé kövül

a múlt veled

 

Szorítunk magunkhoz

ernyedő ujjal

színesítsd még

lombhullató napunk

karjaid között

boldog-szomorúan

mikor egy-egy könnycseppet

hullatunk

 

Húrok között

a tört vonóknak fájón

megcsalt szerető

búsul így magán

várja kedvesét

hogy visszajárjon

s ajtót nyit neki

minden éjszakán

 

Most emlékszik

mikor már…nincs

hogy szép volt

meghódított

megcsalt

vétkezett

átsuhant csak

csillagokon az égbolt

úgy ment el tőlünk

ahogy érkezett

 

 

 

 

 

 

 

Vers

Született 1915 nyarán

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

 

Feltépték a ráncok zaklatott szívemet,

Ezer év gyűrött fuvallata visít rajtam,

Az álmok miket dédelgettem, tova keltek,

A kövek elgurultak, miket a múlt rejtett hajdan.

 

Száraz gitár, húrtalan életet borít magára,

A ráncok zaklatott testet őrizve állnak,

S a némaság, jobban vakít mint a máglya,

De nem szabadulok, hiába akarok, hiába várnak.

 

Hosszúak lettek a napok és állandóak,

A lelki katonák úgy hallottam haldokolnak lassan,

Mert mától keserűbb lesz minden mozdulat,

Hajdan még volt lehelet a testben, miben laktam.   

 

2009 

 

 

 

Vers

Tócsák közt kanyargó

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Tócsák közt kanyargó

az út, felcsapom magam.

Átgázolok mindenen,

istenen is, ha van.

 

Nyikorog a szó…

Lyukas lélek beázik.

Ha elszakad az ingem,

nincs helyette másik.

 

Tócsák tükrét nézve

fáj a világ… A kinti.

Szegény, ha fázik: isten

maga mellé inti.

Vers

Nyárelő

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az első csöndes, méla nyári est

oly illatos, meleg,

s a testem cselekedni rest

ma már veled.

Málnaízű a csókod.

S oly beszédes

az ölelés.

Tudom, megorrolsz rám, te édes,

de ez kevés.

 

Ma másra vágyom, viharra, szélre,

esőre, zúzmarára, télre,

vaskályhára, lobogó lánggal.

Félre ma minden bujasággal!

Legyen Hold, s Nap is az égen,

biciklis ember két keréken

kerekezzen át ma a térten,

s gázlámpa égjen oszlopon!

 

Hogy lebontották? Igen, tudom,

de mégis ott legyen, mert oda látom,

s ma minden régi álmom visszavárom.

Öreg kandúrom is, ki nincs már,

s tán a Tejúton kóborol vidáman,

ma itt legyen velem a párnán,

s doromboljon, mert az a vágyam.

És gyertya égjen minden bútoron!

S a függönyöm, legyen nehéz brokát,

az üdvömért zúgjanak a harangok

s minden templomban mondjanak imát,

mert én, ma elveszem!

Őrült vágyunk pokolra hajt!

Ne macerálj tovább, te édes,

kerüljük el a bajt.

Vers

Raszta szonettek, avagy szimbolikus lírai napló a balatoni nyárról

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

1.

Elterültem a part harmatos fövenyén,
a szél futkosott a f?szálakon át,
felnéztem és hittem, hogy mindez az enyém,
ahol bús szívem meglelte otthonát.

Bíbor tüzek lobogtak a túlpart hegyén,
fent a Nap lassan, vérét hullatva járt,
sebzett szolgalány – ki karjával henyén
meglobogtatta az Élet gy?rt zászlaját.

Amint a nyugati égboltot taposta,
lemállott róla a kopott, régi rozsda,
s bearanyozta a távol dombokat,

Majd lemosta magáról az alvadó vért,
Amint smaragd f?szoknyája a vízbe ért,
Elfekve ott, ahol egykor megfogant.

2.

Irigyen néztem, ahogy elfutott a hab,
a munka után, a rövid szünetben,
hisz a vad tengerb?l ? is csak egy darab,
de mégis szabad, mint az Ismeretlen.

Nekem csupán ily csekély id?m marad,
Szép Kedvesemmel dolgozok – mi ketten
Üstökösök vagyunk – de lelkünk kósza rab,
Bár már jól tudom – a Sors nem kegyetlen.

Véremet szomjazza a fürge szúnyoghad,
Csalfa árnyuk romos környezetbe olvad,
Mind engem akar, de egyik se fizet,

De sz?k fizetségemet hiába kérem,
Mert a vak mosoly nem csillapítja éhem,
(Óh te gyenge Szív, te bús kisemmizett!)

3.

Hervadás villant egy napsugár tört nyilán,
egy fa mellett, melyen zöld volt a kéreg,
és egyszerre hallottam a lábainál,
ahogy fúrja benne magát a féreg.

Ekkor én rögtön tudtam, ez az én hibám,
hogy magam is Fában, lárvaként élek,
mert nem voltam az, aki igazán kiállt
azért, amit régen adtak az évek.

Ezért kiáltok most minden szolgahadnak:
“Nem rabnak születtetek, hanem szabadnak,
bármit is mondjon, fecsegjen a többi,

A Költ? az, kinek lázadni van mersze,
mert most az ? kezében van az a Fejsze,
amely ezt a nagy Fát végképp kidönti!

 

 

 
4.

A Tollam nincs semmilyen hivatal kezén,
Én csak egy oldalon állok hazámmal,
mivel túl kell járnunk a Bitangok eszén,
kik büntetnek – B?nös Törvények által!

Versem pedig olyan, mint a feketeszén,
Melyet lent temérdek, csúf kavics árnyal,
hisz anyaga tömör és fénye szerény,
de a felszínen ég legnagyobb lánggal!

És ha egyszer igazán nagy lángra lobban,
Valamelyik szelíd hajlékban, otthonban,
Sokakat kijózanít a durva füst,

Szavaimra feleszmél a balga Részeg,
hisz jöv?je nincs a végtelen önzésnek,
Elgurul t?lünk az arany és ezüst.

5.

Költ? vagyok, aki egy országot sirat.
Így, könnyemmel a Vezér elé állok,
Bár létem csupán egy hivatalos irat,
Melyet egy sötét fiókban, egy zár fog.

De hogy átléphessem e kegyetlen Hidat,
felszólalok mihelyt rám néz az Álnok:
“Figyelj te gazember! Szolgáld a Szolgáidat,
vagy láthatod, amint fejed egy fán lóg!”

Amily fürgén folyik orcánkról a könny el,
Kérdezzük magunktól az ?si közönnyel,
hogy h?s Vezet?nk szavának higgyünk-e?

Ki még mohón szürcsöli a drága óbort,
kell neki a pénz, a kártya…és más hóbort,
De közbe a nép sorsa nem szívügye!

 

 

6.

Ahogy a fények megnyúlnak a fa lombján,
úgy tapadnak a szavaim egymáshoz.
Gyötröm magam ezerféle drága munkán,
melyre id?t tán csak egy Bolond áldoz.

S ahogy lépegetek a sok ékes formán,
keresvén azt a szót, mely megváltást hoz,
nem értem azt – valami véletlen folytán –
miért tapad annyi csúf szenny a szánkhoz?

Miképp létünk különös kereke fordul,
tán egyszer az úton – eldobtuk magunktól
a Hitet – mit szép gyerekségünk adott,

hiányzik nekünk ez a kincs. Talán holnap
minket indián nép gyanánt felmorzsolnak,
Bús sorainkból pedig kid?l – Egy halott.

7.

Lustán leszáll rám a sötét Éjkupola,
Tóparti fákat hívogat a vad sík,
a hullámok dübörögnek: ide-oda
s a Balaton gyér nyála körém habzik.

Renyhén lefolyik az Éj fekete bora,
részegül a táj és bennem a halk szív,
messzir?l hozzám fut egy remegés sora,
Isten verse mely lelkemen visszhangzik.

Még ereimben kering az ?si ösztön,
mellyel e világot oly féltve ?rzöm,
miként rám ragyog a Hold sárga húsa,

Így szólok:”H?ségemre te vagy tanú már,
bár véled villan a szelíd reménysugár,
(Óh, altass el gyöngéden, drága Múzsa!)”

Vers

Holdnyarak

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Csendjeim bezárt árnyként
nyújtóznak testemben,
belém fáradt az idő,
halk szakadással feslik szét
nyarak sóhajába fércelt szívem.
Anyám, tartsd nyitva
ökölbe zárt tenyered,
álmaim lassan elvéreznek,
telt medrek partján
rojtozódik rám az éjjel,
zajtalan hajlik körém a hiány.

Nyisd ki némaságra font ujjaid,
ne Istent keresd imáid hangjában.
Életed kifosztott oltárát,
rommá dúlta az idő,
tagadj, hazudj, vétkezz inkább,
csak szíved engedd belesimulni
tenyerem karcolt ráncaiba.
Egy pillanatnyi levegőt adj még,
altasd melledre fáradt arcom,
engedd érezni magamnak,
ringató öled bús bölcsődalát.
Gömbölyödj hozzám, hogy
holdnyarak reszkető fodrai alatt
méhednek édes melegét
hadd takargassam lelkemre.
Az idő tétován bukik mögénk.
Minden teveled múlik,
majd érkezik velem,
bennünk bolyong kéz a kézben
a születésben búvó suttogó halál.

Szememben éjtavak sodrásai
könnyé folynak össze,
te akarva nem láttál
önző magányod börtönében,
s én így lettem tágra zárt karod
világtalan árnyéka.
Nem akarok már emlékezni
kitakart hideg falak dohos szagára,
a rések közt beszökő koldus napsugárra.
Nincs mit zsebembe rejtenem
mindent magaddal vittél,
s köldökzsinórra tekeredett
ez a szótlan egymásba lélegzés.
Tapogatlak magamban,
kereslek álmaim félrehajított
mozdulatában…

hiába…

Nélküled nőttem a felhőkig,
de arcodra már nem lelek,
se fent, se lent,
a múlt elmaszatolt képzelet,
talán a tegnap sem létezett.
És én vajúdva érzem hiányod,
mindig ott ahol éppen nem vagy,
kezem nyújtom üvöltve feléd,
magamra gyűröm virradatra
a hajnal lángokban fuldokló fényét,
estére tíz körömmel kaparom le
az égre tapadt őszi ködkormokat…

érted anyám..

…hogy lásd a szökő napba írva
halványuló szívrajzomat,
hisz fény nélkül
te is csak árva csend maradsz,
és egyszer rólad is lehull minden.
Túlnőtt árnyékod lassan
szűkülő szíved köré fonja majd
reszkető testedből kitépett,
könyörgő hangomat.

 

 

Vers

Bujkál már a nyár

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

Vágyom a tavaszt,

mikor a rét harsogón zöld füvében

hanyatt vágom magam

és a felhőkbe csimpaszkodó képzeletem

részeg csapongással száguld mohó vágyaimon.

A föld s az ég befogadón ölel magához,

s az sem zavar, hogy haragvó gőggel

dörögve közelít egy fekete felhő sereg,

/valahol a horizont szélén

 bujkál már

 a nyár./

Vers

Indián nyár

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

R?t avar-nyugágyra lopva visszad?l a nyár
Indulásra kész, de még picit henyél –
Csillogó a teste – rákacsint a napsugár
Menni kéne bár – nehéz a szíve, és remél

 

Itt maradna ?, hiszen szerelme lángoló,
ám az ?sz uralma h?ti vágyait
Visszavárja ?t jöv?re majd a t?zgolyó –
Érte kész feladni csalfa álmait

Vers

Nyár elején

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyárid?ben biciklivel járom az utam.

Az ezerarcú táj velem együtt suhan.

Mintha zöld haja n?tt volna a Földnek,

úgy libbent kalásza a búzamez?nek.

 

Nemrég még aludtak a földek beszántva,

de eljött a sárga mez?k látványa.

Mint tarka-barka sz?nyeg oly színes lett a táj,

A réten csak úgy virít minden pipacs szál.

 

Fák lombja betakar, mint puha zöld palást,

árnyékban h?sölök, s élvezem a varázst.

A madarak énekét, a csicserg? muzsikát,

akác, bodza, olajfa méz édes illatát.

 

Óh, te szépséges Föld, a szerelmesed vagyok,

bár, csak a csodálat, amit neked adok.

Kérj t?lem bármit, szívesen megteszem!

Zengem léted, harsogom, híredet viszem.

Vers

Búcsú a nyártól

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Ködbe burkolózott,

suttogó fák ölén

búcsúzom tőled,

ablakom vakon

mered az éjbe,

találgatok,

látlak-e még

valaha?

Vers

Nyárutó

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szomorúan búcsúzom a nyártól… 🙁

H?vös az északi szél – vele száll el a nyár dideregve
Zúgva zenél, de e dallam már belesajdul a légbe
Fázik az alkony, s hozzábújik az esti sötéthez
Reszket az éjszaka is – hajtincse deres, mire ébred

 

Ám – amid?n delel?jén perzsel a Nap, s heve éget –
Elmenekül szomorún, de a szíve megenyhül az ?sznek
S gy?jti a fényt elalélva – gyönyörben kéjeleg egyre,
Mígnem a h? tovasiklik, s teste fonódik az estre

Vers

A nyár utóízei

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…levelenként hullik előttünk a lomb

 

1.

 

Savanyú szeptember, a nyár elvetélt,

kihűlt gólyafészket ráncigál a szél,

indiánfák között kísértet szorong,

levelenként hullik előttünk a lomb.

 

2.

 

Megint az ez évi költségvetés készül,

kiárusítanak, s felemelnek végül,

elmélyülünk újabb, régi részletekben,

kölcsön kapott szókra savas eső cseppen.

 

 

Vers

Nyárvégi hiánydal

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyárvégi hiánydal

 

Nem vagyok egyedül,

segít engem magam.

De a nyár nem szelidül

Elmúlik múlttalan.

Lebukott a Nap

És a Holdat sem látom,

Mi lesz, ha kezedet többé nem találom?

Induljunk Párizsba- szólt a kedves.

 

 

Várt rám türelme,

S jön!-gondolta.

Én, a bolond bús, balga

Szerelme.

Vers

Olcsó nyár

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Figyelemre méltóan uralkodik felettünk a semmittevés.

Jóformán élvezet veled csinálni minden semmiséget.

Lebarnulunk a fák alatt, langyos limonádékat szürcsölünk,

nincsenek céljaink, unottan s ötlet nélkülin ülünk.

Nincsenek álmaink, a vágyainkat felkapta a szél,

valahol aztán letette őket, talán most a hűvösben henyél.

Elnézzük egymásnak, ha kéréseinkre meg sem moccanunk,

hisszük, hogy ez a világ rossz, de mi benne mégis boldogok vagyunk.

 

 

 

Vers

Nyári vázlat

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Korhadt rönkre lepihentem,
benn az erd? s?r?jében.
F?zfa sípom hogy szól vajon? –
próbálgatom elt?n?dve.

   
Svájcisapkám félre csapva.
Napot elfog lombok árnya.
Csalogat a keskeny ösvény:
indulnék el héthatárba!

Vers

Nyári emlék

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyári emlék

 

fekszik a parton

 

teste:  túlpart-tükörkép

 

napcsodálkozás

Vers

A nyáron

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

   
    Ember, botlottam
    egyben, másban.
    Futó záporban
    b?rig áztam.

    Léleknek hazát
    foglalóban
    elt?ntem – élek
    ezer szóban.

    Napozni f?re
    lehevertem.
    Friss sört nyakalva
    telt a kedvem.

    Gyomot kapáltam,
    sós verejték
    gyöngyözött. Gyenge
    bér a termés.

    Gazdagodtam is,
    No de, hogyan?
    Id?m egyre n? –
    elfogyóban.

Vers

Panel nyár

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A téma közhely. Ezt így kijelenthetjük. S a verssel pont azt próbálom elérni, hogy a már ezerszer lejáratott, átnyálazott közhelyeket hogyan lehet mégis úgy feldobni, hogy jólessen olvasni, s ne csak arra gondoljunk közbe, hogy -Jaj, már megint egy kreativitást nélkülöz? évszakos vers. Ezekre a közhelyekre külön vadászom, s így kezdésnek ez t?nt a legjobbnak. Mert ugye vakáción már mindenki volt.

Panel nyár

Forró a beton
És a locsoló locsol
Nincs senki a napon
Mögöttem árnyék lohol
Nyugszik a Tócó koszos a vize
Emberlét a panelablakban
A halál engem forrón elvisz e
Késésb?l is elég szavakban
Táncol a busz és táncol az ember
Játszik a h?vös b?r üléses én
Bár lenne a közelben egy Földközi-tenger
Vagy a naperny? ne égne mint a szén
Túl sokat kérek a természett?l nyár van hiszen
Jégkockákkal álmodva nyaralok
Egy joghurtos doboz úszik a vizen
És én e nyárról versben szavalok.

Vers

Nyári tánc

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Zöldellő útmenti fűben

piros szoknyás pipacsok táncolnak

 

Dalt dúdol a szellő

ritmusára hajlik rét ezer virága

Szálló madár szárnya billen

karmestert játszva

 

Hallgasd a szél dalát

forró nyárba lépdel át

s ringó nádszálon fúj furulyát

 

 

 

 

 

Vers

Nyári szünet

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Három emelet pasztellfagylalt
aszfalttölcsérbe alvadt
szekérderéknyi gyerekzsivaj
egy sor sárga a zöldben
olvadt a nyárba
visszeres kék slagok
pity-pangása
faszárnyú lepkecsattogás
csak suttogás a matiné után
kezemben izzadt mozi-jegyben
jártak a seregélyek
a cseresznyefán kerepl?
színes autók pörögtek bogárháton
virágos otthon nylon-ka szál(l)t
a Silan-szagú szélben
a pékség fel?l a por-
cukorral teli vaníliát sodort
kiflire ettük a holdat a tejfölös lángost
a vánkost csatázni hívtuk a telefonhoz
Sandokant ragasztottunk a h?t?re is
jutott leeresztett görögdinnye
levet eresztett vietnami papucs-
ra puncs a csokoládé tetejére
tojásfehérre habmadár
voltál-e már pincemélyen
pálinkásbutykos szutykos cefréjében
üvegnyaló-kába belecsókolta
bennem a gyermek
már régen
lereszelte orrát
a hóembernek
már nem hevernek
törött búgócsigák
ha vernek árnyékot
dióra bútorok
a faktorok is egyre n?nek
naptejemben
a piros betonlabdát
levennem nem sikerült
a kerítésr?l
s a körítésr?l
egyre többet tudok
a lényeg
nem az ízbe
gy?lik a csomó
a tejbegrízbe
a pöttyös könyvbe
nincs szamárfül-
be leánynak való hiány
nincsen nyár és nincsen szünet
csak a tünet csak a tünet

Vers

NYÁR

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

NYÁR

 

vén cseresznyefám

 

nevelné gyümölcseit…

 

ágai törnek

 

 

 

Vers

Nyári szél

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

 

Illatokat csent szobámba,

lila fénybe burkoltakat.

Meleg hajnalt szórt rám,

párnámra simogatott
tarsolyában lapuló
égszínkék álmokat…

 

– a reggelt nem várta meg,
s így egyedül ébredek –

Vers

Görög nyár

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

1.

Omlatag zuhog ma, sár

marad nyomában: élveteg szivem hajt,

könny? bricska száll, vigasz

bicsaklik, és szitál, szitál a kékség.

2.

Tomboló nyarunk ragyog

(az aszfalt ég, dörög, villámlik) és tág,

partra küld vihart, zugó

tehénfaló folyót: a vízmosásra.

 

 

Vers

Jöttödre mind felkanyarul

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jöttödre mind felkanyarul    
                   Kányádi Sándor köszöntése  
     
     
 “No de sebaj, belenövök.”    
           írtad s tetted áhítattal   
 Arany János kalapjával    
           bár nyakadig ért akkortájon   
 toldiéknak    
 csonka tornyán    
           nagyszalontán   
     
           szavaidnak létrafokán   
           lépegetve   
 lajtorjád az égig ér már    
     
 s a kalapok mind találnak    
           széles kurta karimáknak   
           pörgeségét hozzád mérik süvegesek   
 s lám a nemez úgy idomul    
           jöttödre mind felkanyarul 

Média

HOL A NYÁR

Elolvasta:
14 303
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }gyerekvers

(meghallgatom)

Csipp, csipp, csiripp kismadár

Mondd meg nékem, hol a nyár!

Elvitte az őszi szél,

Betakarta havas tél.

Most ott lapul alatta,

Majd kibújik tavaszra.

Előcsalja jó idő,

Cirógatja langy eső.

Tarka réten, zöld fűben

Virágözön előttem.

Levegőben madárdal,

Bizony akkor tavasz van.

Tavasz után jön a nyár,

Tarka tollú kis madár.

Akkor végre csipp, csiripp,

Itt van a nyár, újra itt!

Vers

Szürke nyárfák

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }saját fotó *

Víz fölé hajló szürke nyárfák

méltósággal állnak sorfalat,

őrzik a Kettős-Körös álmát.

 

Hullnak kárminos porzós barkák,

szellő sodorja zöld termőket,

hallgatom a folyó dallamát.

 

Vihartépett, kettétört gallyak

dacolnak a szél erejével,

az aljnövényzet mélyen hallgat.

 

Madarak keresik párjukat,

énekükkel repülök messzire,

gyermekkorom rejtelmeibe.

 

Egy pillantásnyi idő telik el…

ülök már a laposi kertben,

Nagyapát látom… int nekem.

 

Vers

rök nyár

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

               Szylnek

 

Ars longa, vita brevis est

 

A költemények partján járok gyakran,

mélázó csöndben fénytáncoltató

habocskák ki-kicsapnak a partra,

az értelem fényes kavicsaiból olykor

felemelek egyet, sorsomból kinéz?:

aranyzuhogású fénybe tartom, szemem

káprázatában sirályok vitorláznak,

mellemnek nehezül az ég-tükröz?

folyó, karomban hajító-ösztön s hallok

a csöndb?l kavics-hívó zúgást.

Vers

Régmúlt nyarak kísértenek

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Tél pribékje vallat hitehagyott fákat,

ágak árnya táncol minden ablakon.

Faggyal büntet az éj, blokád alatt házam,

maradék melegem dallal ringatom.

 

Voltak itt víg nyarak, tűzpiros virágok

nektár bárpultjánál korhely szenderek,

zümmögő langy idő, poshadó világok,

eltékozolt vágyak, árnyék emberek.

 

Lettek megannyin pléh csodára várók,

fal tövében járók, folyvást dünnyögők.

Kutyát vonít a Hold, szónok némán tátog,

verejtékben ébred, nem kap levegőt.

 

Tépi a cudar szél, zörgeti a fákat,

szorít a tél marka, nincsen kegyelem.

Hamu alól pislog, melege nem árad,

kihunyóban tüzem, hát azt képzelem:

 

Langyos eső hullott a zöldellő tájra,

elcsitult a lélek, már nem háborog.

Gőzölög a mező, szoknyát húz a fákra,

víztócsaszemein örömkönny ragyog.

Vers

Indiánnyár

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Indiánnyár

 

 

Pár ünneplő tegnap

szalad az út mögött,

a fanyar avarszag

bőrömbe költözött.

 

Az őszi erdőnek

indiánarca van,

a hegyek fejdísze

rézszínű s rőtarany.

 

Szeretem a színek

változatosságát,

– még cifra a díszlet,

de látom kopását.–

 

Tűsarkam sárnyomát

nyögi a nedves föld,

cipőm hegyes orrát

egy göröngy töri föl.

 

Árnyként jár a szellő,

s az őszi fák lombja

a közelgő jövő

haldoklását hordja.

 

Vers

Nyárutó szerelem

Elolvasta:
14 051
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Hűvös nyárutót feledtet,

e perzselő, ledér gondolat,

érett vágyat nyit, s csókomat,

szomjad felsóhajt mellem alatt.

 

Egymásba futó néma érintés,

léted elmerül forró testembe,

ölelve könnyeznek lelkeink,

végtelen, hű szerelmünkbe.

 

 

Vers

Nyáridéző

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Mint halálos kórral küzd?t a felismerés,
Hiányod úgy járja át testemet,
És a vágy, hogy láthassalak,
Megrészegíti lelkemet.

Úgy múlnak mostanában napjaim,
Hogy már semmi más nem ér el engemet,
Csak egy rég elfeledett érzés
Szakított fel milliárdnyi kis sebet.

Múltam oly régen volt tavasza ?szre váltott,
És láng ölelte, gyönyör? nyárra,
De lassan kiköltözik a tél az ?szb?l,
Ködb?l sz?tt leplet terít a világra.

Te a nyarat idézed bennem,
Részegült lelkem kedves gyógyírja vagy,
Nem veszem észre az id? múlását,
Ahogy a vég felé halad.

Kezembe temetem kedves arcod,
Szememmel átfogom szemed,
Szenvedéllyel csak magam adhatom,
Amit eddig ?riztem Neked.

 

(Budapest, 2008. augusztus)

Vers

NYÁR – ŐSZ

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Valami történhetett a nyárral.

Már nem néz, a régi ragyogással.

Szeméb?l nem hullanak csillagok,

Pattanó mellei sem oly nagyok

Zöld ruhája selyme,

es?n ázottan feketedve,

csapkodja körbe lábait.

És már a csókja sem boldogít.

Aztán egy szép napon,

átváltozott valahol.

Sörénye r?t vörösre festve,

ismét dalol és jó a kedve.

Lágyan leomló dús haján

színes levélb?l koronán,

csillan a bágyadt napsugár.

Oly kedves lett, oly adakozva

szórja kincseit, tékozolja.

Színes gyümölcsök illatát,

sz?l?knek édes zamatát.

Lecsendesítve víg zenét,

azt a hírt küldi szerte-szét,

bepakol, mindent sebesen,

Válni akar, de kedvesen.

Talán jöv?re visszajön.

Ne búcsúztassa könnyözön.

 

Vers

Nyáralkonyi álmok

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Nyáralkonyi álmok

 

Tolakszik már az ősz, az éj teste fázik,

 a búcsúzó évszak sorvége kilátszik.

 A fák közt susogás, denevér száll halkan,

estharang dallama sóhajt a magasban.

 

Suttog az alkonyszél, benne hangod hallom,

hív az ismeretlen, simogatja arcom. 

A kései vendég visszahozza álmom,

estikeillattal itatja kabátom.

 

 Lehull a szürkület, ledobja a leplet,

csendben szól valaki: Lehet, hogy szeretlek…

S nyárálmokat szül most az éj a világra,

várhat talán kicsit a halál kaszája,

 

mert nem halt még meg a Nap,

 az árnyból is fény lett,

várhat talán kicsit

még az az Enyészet.

 

Vers

Nyári éjszakán

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Néha egy éjszaka még csoda is történhet…

 

 

 

Szent Iván éjszakáján

csodálkozva nézte a Hold,

egy erdei tisztáson öreg néne

tüzet csiholt.

Lángokon átsétálva, mint ifjú lány

perdült táncra.

A víz tükrében magát hosszasan csodálta.

Nem is hitte, amit látott.

A holdfénynél hajnalig járta a táncot.

Reggel vette csak észre

kezén a ráncot, s hogy fáj a lába.

Öreg kezével nevét porba írta.

Hajnali szél kacagva elsodorta.

 

 

 

Vers

Az utolsó nyári nap

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Plafonon árnyak vetülete,
alatta talált
színházi kellék
az asztalkás szék,
és gramofon .
Folytatása
lettünk mi itt lent.

Befogom a szemem
és a fülem,
ne jöjjön semmi el?adás!
Melletted más,
mellettem az álmom
megszokott melege.

Kitárt ablakoknak
sincsen egyebe,
csak az a kevés légmozgás,
amit a forró évszak
hagy, és ha nagy
a kedvünk, még tovább
is tarthat.
Kitakarva legszebb
az álmod.
Látod?
Ez volt az utolsó,
és h?l a nyár,
mert holnaptól
igazán hideg lesz…

Vers

Nyár

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }:)))

 

 

Harmat

arany napsugár
örömkönnyeket fakaszt

pilláimra száll

Hajnalod

bíboros égbolt
hullámzik égszínkékben
simogat Téged

Harangvirág

árnyékba rejtve
csilingel? halk szépség
kék harangvirág

Vers

Nyári estéken

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…háromsorosok…

 

 

 

 

Nyári estéken
érintésedben élek,
fénnyel sodródunk.

Szemedben szikrák,
Ajkadon feledtem szám,
Lázas zuhanás.

Te bennem élsz, én
ölelésedben élek.
Mondd, miért félek?

 

 

 

Vers

kék nyár

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…

Azúrkék egek

szemedben egy délután

csillagragyogás

 

Két karodba zársz

augusztusi délután

csodás ez a nyár

 

Kék harangvirág

hullámzó testek alatt

csak takarónk vagy

 

 

Vers

Nyári nap reggel

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Talán még nem múlott el…

Nyári nap reggel

Állok a kertben.

Érett aranyként

Csordul a fény.

 

Mézszín? álom,

Halk remegéssel

Kékl? katángok

Vére bugyog.

 

Telve a szívem

Ã??s nyugalommal.

Méhecske zengi

Munkadalát.

 

Buggyan a dús lé

Ízes barackból.

Minden a földön,

Rám mosolyog

.

Állok a kertben

Nyári nap reggel.

Érett aranyként

Csordul a fény

Vers

Nyár volt

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…

 

 

 

 

Nyár volt…
Nem vasárnap,
csak egy nap,
amikor otthon maradt

minden okos gondolat.
Senki sem járt a hídon…
Tán híd sem volt,
csak vonat,
zakatolt,
aztán csend…
Egy kapcsolat
fogant.
A Duna vizén
úszott a napfény…
Megírtuk közös mesénk,
te meg én,
olyan lett,
mint Seherezádé nyakán
a ragyogó
borostyán nyakék.

 

Vers

Gyermekkori nyarak

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…bennem az emlékek
vidám és gondtalan nyarakat idéznek…

 

Gyermekkori nyarak, napsütött emlékek…
tévé, komfort nélkül tombolt a szabadság
ott, ahol akkor nagyszüleim éltek, kerítések
sem voltak, s a közeli mez?k és tágas rétek
közepén legelész? csorda volt inkább
természetes, mint az, ha a falun átfutó
egyetlen kövezett úton megjelent egy autó…

Nagyapám, te aztán nem voltál annyira
pusziosztó fajta és szószátyár – s ez nem hátrány -,
nem beszéltél egy szót sem feleslegesen,
inkább hallgattál nagyokat, jó mélyen.
Reggel kiballagtál a sz?l?be szépen,
s ahogy az id? telt, s délre járt az óra,
nagyanyám buzgón sertepertélt – tudta,
hogy jössz, tálalt s már rakta is eléd –
mindegy, hogy egyszer? volt, de ebéd…

Kék szemed néha vidáman csillant,
nem gy?ztünk olyankor téged csodálni
– amiket meséltél, s ahogyan elmondtad -,
fanyar humorod és néhány mondásod
még ma is bennem él, s olykor megkacagtat…

Még emlékszem, hogy csókánk, a Matyi
szádból a cigarettát hányszor lopta ki…
de volt, hogy ?sz-kopasz fejedr?l a sapka
valami úton-módon a hatalmas eperfa
lombkoronájának tetején kötött ki…

A te százéves bicikliden tanultam meg
– hogyne, váz alatt! – szaporán tekerni,
majd úgy, ahogy t?led ellestem és láttam,
hátsó láblendítéssel büszkemód leszállni…

Ti már nem éltek rég, de bennem az emlékek
vidám és gondtalan nyarakat idéznek,
ha sírotok el?tt id?nként megállok,
egyszer? mindennapjaitokra
s a gyermekkori, gyönyör?séges nyarakra
hálásan emlékszem.

Vers

Nyárelő

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ilyentájt magamba fojtva, némán felsírok újra

Hiába oldalognék kerülőútra

A régi kérdés elébem áll:

Mért hagytál itt engem

Ennyire korán?

 

Még túl sem léptem keserves harcomon

Te boldog mosollyal kisimult arcodon

Álomba merültél

Én kihánytam mindent,

Mit belém erőltettél

 

És sutba vágtam a bibliát

Az nem lehet, hogy nincs tovább

Látod ezt, Isten,

Mennyei szemeddel?

Ím már senkim sincsen

 

Lettem én árva Battonyán

Kilencszázhetven áldatlan nyarán

A fiú, ki voltam, éjjel távozott

Meglett férfi nyitott

Reggel ablakot

Hit

Nyári titok

Elolvasta:
92
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Rét. A zöldell? f?…

 

Rét. A zöldell? f?
vadvirágok liláskék villámait,
s a kaszák gyors suhintásait ?rzi.
A patak öbleiben puha lépt?
békák, táguló szem a fák
álmaiba ütközik,
falu fel?l kutyaugatás,
az ég markában nyári zivatarok,
szarvasb?gések fogadója,
fácánláb írta üzenetek,
biciklijét sietve hazatoló
fehérnép. A gyerekek
már jól tudják, hogy a rét melyik
kövének belsejében születik
is a mese.

Vers

Nyári nap

Elolvasta:
1 062
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }ÁÃ???ginak

Ma méz volt a föld
s könny? habok úsztak az égen
nyár volt csupa zöld
és mi csak hevertünk mint régen
a vén fák alatt

 

és a tiszta víz
türkiz tükrében elmerültünk
hallva hogyha hív
h?teni naptól forró testünk
h?s karjaiban

 

s ahogy ott álltál
s?r? ágak tarka fényében
gyönyör? voltál
aztán sétáltunk kéz a kézben
új szerelemmel

 

s a tó fodrai
ahogy lábad nyomába értek
maguknak csöppnyi
arany-csillámú helyet kértek

 

hosszú út után

 

így jött el az est
s árnyainknak a földön karcsú
sötét teste lett
s hazaindult a két halk szavú
halvány mosollyal

 

——————————

 

majd elsiratjuk
avarral fedett ravatalán
?szbe fúlt nyarunk
csendben ülve házunk teraszán
hulló lomb alatt

Vers

nyaralás

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

1.

 

elmehetnénk este

nyaralni egy filmbe.

 

mi is futhatnánk

a tengerparton, drágám,

napszemüvegben

süttethetnénk magunk,

napolaj-nyomaink

hagyhatnánk a támlán;

szétvetett karokkal

homokra fekhetnénk

és megbámulhatnánk

a szép, csillagos eget,

aztán mondhatnánk,

hogy jól vagyunk most,

amennyire jól csak lehet;

fagylalt is volna,

meg görkoris lányok,

bikinik, koktélok,

csupa szép emberek,

sok pénz, kevés nyomor,

ragyogóra sminkelt szemek,

mindenfelé fiatalok

frissen facsart hangja lebeg –

 

nézzük meg az este,

hogy milyen volna másképp lenni;

hogy milyen lenne nem gondolni,

és együtt csak a ’semmit’ tenni;

nem érteni mindazt,

amit nagyon is jól tudunk,

s felejttünkben annyit látni,

amit a happyend-b?l fogunk.

 

2.

 

képerny?véd?t kérek

emberi használatra,

mert késhegy-pontos gondolatok

metszik fel az illúzió

lenge kasmír-szövetét.

 

a megszerkesztett mondatok

ágyhoz kötnek, leforráznak,

feleselnek, talpra ráznak,

mint nehéz követ gördítenek,

nem pihennek, csak rám várnak,

jó volna megsemmisülni,

de tudom: úgyis megtalálnak;

álmodni sem hagynak most már,

mert álmomban épp nem lehet

ilyen precíz vonásokkal

kiboncolni lelkemet;

aláznak és eltemetnek

a steril szike-gondolatok,

 

pedig én csak estnyugalmat,

kis ’amerikát’ akarok.

 

3.

 

nézzük meg az esti filmet!

a felfeslett illúzió még

összefércelhet? talán.

 

talán rendet lehet tenni

a tudat zsúfolt asztalán,

az ’ego’ közben

nem beszélne,

nem mutatna utat ’fájni’.

segíts nekem nem gondolni –

megtehetné most már bármi,

nem lehet már tovább t?rni,

nem tudnék már tovább várni,

nem lehet mind elviselni

a b?rön lassan zöldre váltó

újabb gondolatömlenyeket.

 

tedd, hogy ne lehessen bajunk,

hogy ne lehessen ez végzetes,

hogy ne halljuk, ne kínozzuk,

ne kaparhassuk szét magunk,

hogy ne kutassuk, mik lehetnénk,

ha már ilyen semmik vagyunk –

 

tudatunkba ?rülten,

kiürülten megfagyunk.

 

4.

 

ha volna erre gyógyszer,

akár ’new age’ módszer,

egy jó isten, egy sámán,

egy láma, vagy egy rabbi,

egy sikerkönyvb?l recept,

(imával hunyd szemed)

hogy ne emészt?dj azon,

hogy te hol és ki vagy,

hogy ne azt kérdezd,

hogy lehetne most már vége,

(err?l beszélni sem kéne)

 

ha megérteném, hogyan

viseljem el magam,

megmutatnám, mi a képlet.

de ma nyaraljunk még.

 

kérlek.

Vers

Nyári perc

Elolvasta:
1 058
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

                                       napszikrák pattintják

                                       szemed burkát

                                       tóhideg zöld cseppek

                                       neked súgják

                                       bokádat kezedet

                                       körbefonják

 

                                       énekel a fény

                                       a f?szál hegyén

                                       zümmögve úszik

                                       az ég peremén

                                       a madárraj 

                                       papírsárkánnyal

                                       versenyez

                                       s mosolyod gyöngyei

                                       görgenek

                                       szerteszét

                                      

                                       hiszed

                                       végtelen ünnep ez

                                       egy öröklét-perc

                                       mi csak a tied

 

 

Vers

INDIÁN NYÁR

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Talán, még tart kicsit….

 

 

 

 

 

Némán, állva, boldogtalan,

Bokor, cserje mozdulatlan.

Várnak valamire csendben,

Nyártemet? szeptemberben.

Sz?ke, szép nyár csábos csókja,

Hiányát mind visszasírja.

Szeretnék, hogy búcsút intsen,

Bár keze rajt' a kilincsen.

Aztán gyorsan, huss!- elillan,

Mosolyának fénye villan.

Felváltja egy új szerepl?,

Leveleket seperget?,

Hideg, ködös, es?t term?

Borongós, bús ?szi id?.

Ám addig még egyszer bújva

Fellobban vad tüze újra.

Édes, langyos, szép napokkal,

Játszadozik a bokrokkal.

Cirógatja, dédelgeti,

R?t avarral mind befedi.

Majd bíborrá csókolgatja

Végül mégis csak elhagyja.

Megsiratja erd?, mez?,

Nyirkos hideg ?szi es?.

H?lt avarban, térdig sárban

Vacognak szerelmi lázban.

 

 

Vers

Nyárutó

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

 

Egy pillanatra megfordultál még,

aztán vége. Nincs tovább.

Elnyelt a zsúfolt utca monoton zaja.

Illantál, mint ünneputáni

virágcsokor. A fiatalság. Az iskola.

Kitartón fútt odább egy lanyha,

nyárvégi szellő. Itt cseng édes hangod is.

Drága meleged, – üli ajkamat.

 Jelen vagy, – bennem élsz.

…ám nincs többé utolsó gondolat.

 

 

 

 

Vers

Tűznyár

Elolvasta:
193 501
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Megjött a nyár a tavasz után,

ezerszínűen, derűsen,

s első pillantásra lobbanó,

váratlan vágyként

lecsapott ránk hevesen,

és  forró lávaként égette fel hirtelen

a zsongó,

új létre vágyó,

magát szelíden kínáló

természetet.

 

Erdőt, mezőt, éledő réteket

kínzott, s ítélt szomj-halálra,

s csak kacagott a fuldokló világra.

Cseppet sem bánta,

ha milliárdnyi kéz

hajolt is az ég felé hiába,

hogy az áhitatos imára

legalább a Föld könyörgő emberének

talán megkegyelmez

a tomboló tűznyár,

s majd áldásos,

kenyérmag-érlelő esőre,

hűs hajnalra ébred a megperzselt,

szomjától már ájult,

vízért tátogó természet.

 

Ám a szédült,

kéjesen tomboló nyár

a szomjazó remény után is csak

kacagva, lángnyelvét

csúfolódóan kinyújtva

intett búcsúzót,

és a kiszáradt világban,

– ahol a föld, mint

láztól fekélyes torok,

kínjában néhol már megrepedt –

még új lángszerelmet gyújtott,

s perzselt vadul tovább.

 

Majd lángja váratlan’ végsőt lobbant,

s belehalt saját, izzó hevébe,

ahogy a friss, nyári zápor

a forró, kiszáradt föld szomját

könnyesőjével oltva elérte,

s nyomában csak hullt, hullt a zápor

rétekre, földekre, mezőre,

mint szerelmesek könnye beteljesült,

mámoros szerelmükre,

míg egy ütemre nem dalol a lelkük:

végre…, végre!

 

 

Vers

Bámulunk a rezzen? nyárba

Elolvasta:
193 504
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Bámulunk a rezzen? nyárba

 

Bámulunk a rezzen? nyárba,

öröknek t?n? pillanat.

Az ég a földön délibábbal játszik,

forró szél simítja hátamat.

 

Széllel táncoló levelek vagyunk mind,

magasra szállunk, lebegünk, egy pillanat

s fáradtan, törten földre hullunk,

az id? kacagva elszalad.

Vers

Arany nyár

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Arany nyár! Lassítsd léptedet…

 

 

Arany nyár! Lassítsd léptedet.

Hadd maradjak még veled.

Hadd gy?jtsek össze minden szépet,
virágot, kalászt "égi kéket".

Madárdalt, hajnali harmatot,
szivárványt, mit a Nap itthagyott.

Zöldüljenek még a lombok!

Várjanak az ?szi gondok…

Zengjen, szálljon még az ének
halk szava az esti szélnek…

Óh, Nyár, szép Nyár, ha kérhetem,
maradj még, maradj még velem!

Vers

A Duna-kanyarnál

Elolvasta:
196 598
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fák ölén kanyargó,
csillámló bölcs folyó
– ezüstben táncoló
örvényl? ár

 

Fák ölén kanyargó,

csillámló bölcs folyó

– ezüstben táncoló

örvényl? ár

 

?szt hozó álmokból

ébredve hömpölyög,

h?vösebb szelekkel

karöltve jár

 

Sóhajba tompuló

elmúló nyárutó,

hegyek közt terülve

ködösen hál

 

Sodrásból kifutó,

csobbanó búcsúszót

?riz a fellegben

magasló vár

 

2006. szeptember 10.

Vers

Nagyvárosi nyár

Elolvasta:
194 638
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Bárányi Ildikónak ajánlom ezt a verset – s mindazoknak, akik biztatnak. *

A víz, a nap, az ég

Itt is szinte színre lép

A nedves aszfalt csillog

Betonba ágyazott fák

Álmodnak hűvös erdők

Avar fedett csendjéről

Míg kipufogók mérgét

Ájultkábán lehelik

Üvegablakok szórják

Naptól lopott fényüket

Ég tompa kékje szürkén

Lesi a végtelen teret

Felhőt utánzó csíkot

Ír rá a TU 104

 

 

2007. április 23.

 

szerkesztette: Verő László – 2007. április 28., szombat, 21:37

Vers

Mára már a nyár

Elolvasta:
193 500
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyár van. Az erdők szőnyegét

pöttyösre festette már a nap.

 

Az esőt virággá simogatva a Duna egét

lentről is vakítja a víz. Sok kalap

integet, tar fejeken csillan a fény,

pocakjukba nyugodott urak

szívébe hűségtől duzzadva a tudat,

hogy vele öregszik, visszatér – a remény.

Iskoláscsoportok vakító hidakon

szívószálból merítenek jövőt,

gőzölgő, poros aszfaltutakon

szomszéd T-shirtben köszönt szembejövőt.

Padokról integet illatot a május,

a templom előtt sört szürcsöl raszta-fej.

Búcsúzva tapad bermudára pitypang-pehely,

és fényből szőtt álmokat árul az árus.

Bérházszobában fehér asszonynak

még egy kis időt ad a napsugár,

Bársonyjelmezt sző tavalyi pornak

a rohanó idő, s a halál sudár

jelmezbe öltözik, erkélyről integet,

perccel pótolja a most elbujdosó,

tegnap még csatakos, csalfa miérteket.

 

De pinceablakom nem fürdik fényben.

Hogy elmerengjek egy régi ősz illatán,

a függönyt behúztam, és a vaksötétben

szemhéjam redőin életre kel egy fázós délután.

Ketten álltunk a város felemelt tenyerére

a hídon a szélben fázósan összebújva.

A házak rézkarca volt az őszi égbe vésve,

s a város üvegszemeit behunyta.

Még a régi voltál, és néztük fentről, szomjas tüdővel,

remegésbe meredve – két alak,

kik múltba fúlva válnak most eggyé örök idővel,

s még lapulnak ugorni kész szavak,

amint a festménnyé fagyott vibráló tarka fények

örökké festettek egy fordított várost.

Fújni kezdett a szél, egymásba folytak a sziluettek,

s a festményt elmosták kövér esőcseppek.

Tombolni kezdett a víz, és a táguló körök

a vízen – nem tudtam, eső-e, könnyeid, a véred,

s a hullámok kórusa tust húzott a víz fölött –

megremegtek a késő esti fények.

Némán álltam, és csak néztelek,

ahogy a szélbe súgod még nevem, és elindulsz –

leheleleted a ködbe tűnik végleg.

Visszanéztél, s vörös vérerek –

a szemedben tűzlámpások égtek

még, mint akit egy halál meghatott.

Körbefonták az éjt, s körökké fakultak a fények –

múlt a perc, s csókjával elhagyott.

 

Lila pára úszik a csónakázók taván,

fagylalt pottyan kint a macskakőre.

A padon szendén mosolyog magán

egy öreg pár együtt, előre dőlve,

gördeszkák kerekén szikrázik a nap,

s int nekik az inges öregúr –

a pár kézenfogva emlékezik a hűs fák alatt,

míg itt bent a fény halántékomba szúr:

most magamba zárva előrelépek,

és becsukom a régi ablakot,

míg ő talán kint fényben úszva vár.

Régi őszöm fényképét karomban ringatom,

az orgonák zenéjét nem is hallgatom –

őrizem lámpásaid, mert örök ősz lett bennem

mára már a nyár.

__________

2007

 

Vers

Gyermekkori nyarak

Elolvasta:
195 568
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Olyan volt a gyermekkorom,

mint egy fülledt, érett nyár –

rezzenéstelen csend uralkodott.

 

Csak te voltál velem örökké,

mint mámor – és félelem.

Világomba senki más nem jutott be.

Zárakat törtél bennem,

béklyókat kötöttél rám helyettük –

nem engedem, hogy elfelejtsd.

Örökre belédivódtam, mint él? lelkiismeret.

Vers

Nyári zápor

Elolvasta:
194 619
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Esik az es?.
Eserny?k alatt sétál
a város. Ázom.

Nincs kép
Vers

Álom a nyárban

Elolvasta:
196 609
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Még sikolt a vén diófán egy madár
felhőnaszádok úsznak időóceánon át
beérett gabonarendek menetelnek
lábuk alól tücsökhadak menekülnek
déli szelek fújják a sorakozót
réztorkú harsonáik zengik az indulót
a halál nem soká eljő, ideér
surrogó hangon megindul az ördögszekér
őrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobog
vércseszárnyon repülnek riogva a nyári napok
harmatcseppes reggelek megszelídítve
simítják langyra forró homlokuk
lavórban egy leány mossa keszkenőjét
s a bokrokra terített gyolcsok fehére
mint békezászlók, csendes nyugalomban
száradnak, a vén körtefák alatt zsongító
méhraj szürcsöli az erjedő gyümölcsök nedvét
fekszem a fűben, álmodom, hogy egyé váltam
áldott anyaföldemmel, álmodom még
a kacagó sosemvolt gyermekkort
s álmodom, hogy az életpalota milyen szép volt…

Vers

Egy csendes nyár végén

Elolvasta:
196 599
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Egy csendes nyár végén,
Belém költözött a tél.
Könnyeim megfagytak,
És más nem maradt,
Csak néhány, b?römet,
Lassan elereszt? jégdarab.

Egy csendes nyár végén,
Meghalt bennem a szép.
A színek megfakultak,
És más nem maradt,
Csak néhány szürke,
Arcok nélküli emléklap.

Egy csendes nyár végén,
Átsuhant rajtam a szél.
Elragadta vágyamat,
És más nem maradt,
Csak néhány szóval,
Méreggel teli gondolat.

Egy csendes nyár végén,
Elmentél oly könnyedén.
A fények kialudtak,
És más nem maradt,
Csak néhány borús,
Tél-fehérbe öltözött nap.

Vers

Bánat

Elolvasta:
218
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Bánat

Fölöttünk szürke óceán
fagyott hullámai,
a láthatár kéken dereng
valahol még a nyár mereng,
magabiztos végcél fele,
madárrajok húznak délre,
Ők már tudják, bizton tudják,
elvásott a nyár melege,
kísértenek üvegszemmel,
haldoklón a házsorok,
lomb fosztotta vékony ágon
hűvös eső sustorog,
fű hegyén bánat tanyázik,
orvul lelkünkre fonódik,
ősz van újból, ősz megint.

Vers

Válasz

Elolvasta:
100
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Válasz 

            Koosán Ildikó

 

Október lépked az utakon,

színekbe bújnak a kertek,

elnyílott virág, levélalom,

múlnak a nyári szerelmek.

 

Rejtett tájakon kalandozok,

arany-bronz szelek járnak,

s lám, mégis levelet kapok,  

újdonsült jelét a vágynak.

 

 

október 2.