Tolom a színek alá a papírt,
hogy nyomot hagyjanak,
mint kőben a zafír.
Mint rózsaszínben a mályva,
és sütőtökben a narancssárga.
Összemosódjon a festett színes kép,
a fodros fehér, és az égi kék.
Emelem poharam, tartom a tányért,
kóstolj, ízlelj, de tudd, mi a mérték:
szőlő párlata, szilva nedűje,
likőrben a zöld dió keserűje.
Míg bennük összeérnek az ízek,
hallgasd, ahogy belső csended ível.
Kitágult orrlikaddal szagolj,
élvezd a bódító illatot.
A kényeztetés testednek is jár:
megmártózó fürdő, masszázs,
részegítő tantrikus öröm.
Lelkednek belső meditáció,
s mantrázás, akár száznyolcas körön.
Kerek a világ, szárnyal az inger,
cukor az élet, csak nyalni kell.
Kosár sötétjében pápaszemes kobra,
lustán merevedik csuklyaszerű nyaka.
Ám mikor megszólal a Mester töksípja,
elhagyja rejtekét az igéző hangra.
Hüllőnyelven sziszeg, a nyelvét kiölti,
pajzán kobratánccal így hízeleg neki.
Indiai férfi kosarát bökdösi,
lábával ritmust ad, tempózva lükteti.
Vonaglik, hullámzik a pikkelyes táncos,
míg hagyományt ápol ősi mutatványos.
Elhalkul a dallam, megtört a varázslat,
vége lett a szédült, hős hüllőkalandnak.
Marad a legenda, démonűző kobra
Siva derekára övként kanyarítva.
Mitikus szimbólum, hinduk szent ünnepe,
kígyóbeavatás védőistensége.
Elkapom a tekinteted,
ismerős a szempár,
valahol már találkoztunk,
régmúlt időkben tán.
Csillagléptű szürkületben
hálaimát zengek,
este, hogyha elfogy a fény,
gyertya lángja lebben.
Csillagszórós reggelekre,
fényfüzérre vágyom,
mikor a tél dideregve
lecsúszik a szánon.
Megnézem a naplementét,
ég ünnepe bíbor folt,
kutatlak a csillagokban,
bámul rám a növő hold.
Ajándékba magam adom,
áttetsző csomagolás,
kibonthatod a szalagom,
testem muszlinsál-varázs.
Gyertyafényben melengetlek,
karom lágyan ölelő.
illatommal körbefonlak,
be van hűtve a pezsgő.
Halk zenével kényeztetlek,
mennyei melódia,
szenvedéllyel felgyújtalak,
mint ostromló, vad Múzsa.
Összekuszálódott
szálakat bogozunk
foggal-körömmel.
Sejtmélyig hatoló
felajzott percek
szivárognak az
egymásra találás
résein.
Ugyanaz a vágy,
ugyanazzal az örömmel.
Magamhoz emellek
sokszólamú csendben.
Gyöngyház-látomásom
érzékfölötti út,
a teljesség
lélekmerengőn ölel,
fényörvény táncol
a mindenségen.
Ma sem voltam tétlen,
s ha lángomba nézel,
hajlék-katlanomban
szikraeső lobban,
titoklepelbe bújt,
s megszépült mind, ki rút.
Tán sok száműzött kép
sorsmandalára lép,
szurdokmély szorosban
megjósolhatatlan
szavaim elrejtett
hócsendben dermednek.
Nyár heve lobban,
pipacs tűz-szoknyát varrat
búzamezőben.
Lila topánban
szarkalábak szaladnak
érett kalásszal.
Napkéve izzik,
pitypang bóbitát horgol
árokszegélyen.
Tarkaszín lepke,
akár repülő virág,
csapongva szárnyal.
Hűs hárskorona
apró madárfészket rejt,
illatot lehel.
Röpke kérész-nász
buborék-keringőt jár
égszínkék vízen.
Nyárvégi tangó
sziromszőnyegen topog,
hervad a lépte.
Sündörgő szellő
hullámzó fodrot sodor,
pók-hintát lenget.
Kerge szélforgó
nyűtt szalmakalapot lop,
hajtincset kócol.
Esőcsepp-csengő
gyöngyöző habokba hull,
ritmusa ringat.
Nyárutó-nyomok:
vízparti csendben hagyott
szerteszórt jelek.
Villámpatkókkal
viharlovak vágtáznak,
rúgják az eget.
Epedve vártalak
ma lótuszülésben,
Vénusz légycsapója
a szurdok-mély résem.
Gyönyöríved forrón
a húsomba hatolt,
testem hídperemén
kéjritmust zakatolt.
Porcelán-sápadt arcom fürkészed,
szemed parazsa izzik.
Emlékképet kutat agyad,
tekinteted szépít.
Steril fal választ el,
az ablak fehér négyzet,
Csak ujjainkat érintjük
az ablaküveghez.
Frézia csokrod sárga színe éltet
a korlátozó bezártság-szigeten,
Virágterápiád gyógyít, de
a ledér időt hasztalan keresem.
Dús hullámú hajadon
bukfencet vet a fény,
Déligyümölcs-ízű csókban
fonlak magam köré.
Bronz ég alatt angyal-hajnal hasad,
aranyló képet keretez a nap.
Felszáradnak fényes esőgyöngyök,
kacérkodik fodros felhőköntös.
Erdő mélyén sündörög egy róka,
némán int egy morcos tölgyfa lombja.
Harmatszoknyában a pipacs rebben,
vadvirág-bálban pilletánc libben.
Meredek parton zsurló menetel,
erdei harkállyal gólya felesel.
Körös birodalma gyógyító táj,
pitypangra bóbitát horgol a nyár.
Nap kévéje pihen gúzsba kötve,
kék paszományt hímez selyem-este.
Hullámtérben alszik füstszín alkony,
éj ciripel múló tücsökhangon.
