Novella

ÚJ VILÁG

*       Kopogtattak. — Tessék! — kapta fel a fejét a hírneves főszerkesztő, éppen kávézott, s ilyenkor nem szerette, ha zavarják. Fáradt tekintetű ember lépett a szobába. — Elnézést a zavarásért. A főszerkesztő elvtársat keresem. — Parancsoljon, én [… Tovább]

Egyéb

Új szerelem

Csodálatos… *     Gyermekkorom kedvence volt a közelben lakó, csaknem szomszéd bácsi lova. Abban az időben egy kisváros állattartás szempontjából alig különbözött a falvaktól. Határtalan öröm volt számomra négy-ötéves koromban, mikor a ló hátára ültettek nagy elővigyázattal, s bemehettem [… Tovább]

Vers

Egy régi naplóból

    (Tényleg-vers)   Szerelem elégtével mi marad az életben; hamuhordó söpr?vel pernye száll a nagy égben, a ropogás emléke, és a meleg is – tényleg. * Akkor én már öregnek, látlak téged – érettnek; mennyit dolgoztunk rajtad: éveid szobrászkodtak, [… Tovább]

Vers

Tejutak

    A Tejút ma is ott, ahol mindig, hajnalban rajta mentek el.   Ma már csak volt tejút az utcánk, és estefelé jöttek meg a tehenek.

Vers

KAKTUSZVIRÁG

Hihetetlenül csodás! Szúrós ajándék, mely évről-évre gyarapodott. Nem véletlen egybeesése múltamnak. Kicsi gömbök, ovális tömbjük feszítették a cserép falát. Ajándékbozót. Mit kezdjek velük? Égi vödörből hópamacsok didergették, de hiába hullt rá a hó, dere hasztalan takart. ő nőttön-nőtt zavartalan. Megsajnáltam. Kesztyűs [… Tovább]

Vers

Sírverseim

      Véletlen’ fogant. Csakazértis. Önkényes perszóna. Ma hallgat el?ször, ha tudna, most is szó’na.   ***   Látitok feleim mik vogmuk, tegnap vala mikk ma se kukk, se mukk.

Novella

Mesél a kert

Ez az írás csupán egy mese, azokról a hétköznapi, apró csodákról amik mellett elsétálunk. Pedig ott vannak.*       Elfáradtam, de megérte. A következő esőig megint rendben vagyunk és szép lett. A kertem. Igen, mert most ott sétálgatok és [… Tovább]

Vers

Egy let?nt csillag oltára

Megmásztam az id? árnybérceit rég,hol némán n?nek roppant sorsfalak,könnymarta rácsok közt enni kér méga múlt, de a tálba nem jut, csak salak.Te fogtad halálba hajló kezem,majd hirtelen fagyos t?rt döftél belémés most úgy állsz bennem, s úgy emlékezemrád, mint nyárra [… Tovább]

Vers

Rímtelen vers

  Kényszeredett vihart szült az égre a hajnal, ?rtüzek felett sírt tetszhalált az éj, És már az els? ?szi napsütésben észrevettem; Még megmaradt életemb?l szökik az id?.     (Budapest, 2010. szeptember 30.)

Vers

nemzedékem

Allan Ginsberg tiszteletére nemzedékem   nemzedékem legjobbjai sokkal csendesebben tünedeztek el a nagy semmiben mint ahogy te azt ott megénekelted vagy csak a szabadság fájdalma (vagy a fájdalom egyirányú szabadsága) tett harsánnyá és csitult le, el valami depressziós köhécseléssé mire [… Tovább]

Vers

Ó, én csak…

A képen Neil Young     Ó, én csak halkan, szívből akartam míg sír a herfli, simul a hangszer, kezem a húron, s te, mellém telepszel.   Görnyedek. Sötét alagút a szám. Szemem beszél, kiabál, könyörög. Apró rögök gurulnak a [… Tovább]

Vers

Állókép

Kócos bokrok közt fény zizeg, fodros, szél-járta nyom tekereg szét a fű között, a Rába fújtat, fölliheg egy tejfehér habon, és oda-vissza hömpölyög, a rét fölött, a víz fölött, a madárfüttyel átszúrt nyugalom.  

Vers

Hogyan éltem?

Egy kor után szinte mindenki szembesül a kérdéssel, visszanéz és próbálja a saját útját “leleplezni”…*       Én úgy éltem, ahogyan tudtam, a génjeimbe betápláltan, bevallottam mindig a múltam, harcoltam, s olykor félreálltam, nem ígértem, de nem is kértem, [… Tovább]

Vers

A nagy szárazságra

kép: Czéh Sándor – lóg az es? lába       …amit az id? hozotthomokká porladt dolomit-falakmint homokóra ringanak csíp?formájú törékeny üvegben mögüle bátorkodik el? jöv?be látón a sivatagi türelem…

Vers

Megtöretett mérték

nem használ a méreg nagy pohár alján sárgán virrad a reggel lusta fekete paplan napot altat keleti égen  es?s nyárra gondol sugárzó ?szben hidege fázik didereg megszokásból felkeltél s mert görcsöl a lábad kipattansz dehogy pattansz ez kászálódás az álmodban [… Tovább]

Vers

Roppantan

  Az éj pereme ölébe vett. Fás-pupillák mögül, megfeneklett hangokra lesnek a szürkére mázolt rácsok.   – Kockaszerelem a világ – Minden egyes macskakő fénybeszőtt…  lakatlan átok.

Vers

ócska rímeimbe botlok

* ócska rímeimbe botlok le-le szakadt szótagok kérgek mondatok értelmetlen gondolatok melyeket felneveltem mégsem értem fát ültetek gyökerében lélek rugdalózik tudom a betűk sem fekszenek le bárkinek akár az emberek szerelmesek boldogok aljasok csendesek hívők hitetlenek holdfényt árulnak néha (sokszor) [… Tovább]

Vers

Vajúdás

lángban áll az elmúlás foszlásnak induló alakja.   Ébred? este karistolja az eget, körmei nyomán kiserken a fekete vér, kékesfeketén látszik a láthatár, lángban áll az elmúlás foszlásnak induló alakja. T?n?dve döbbenek rá: megint kevesebb lett egy nappal… lassan üres [… Tovább]

Vers

Meseszép

Mondhatatlan álmot láttam, virágtáncot holdsugárban.   Eldönteni, tudtam, vétek: virágok-e vagy tündérek?   Mikor a szív szépre döbben, csöndzenében, zenés csöndben:   kék ibolyák száza nyüzsgött, harangvirág csengetty?zött.   Tulipánok, piros, sárga, levélöltve a rózsákkal   együtt ropták önfeledten, ott [… Tovább]

Vers

Salto mortale

  Ott áll az artista a palló szélén. Mindenki vár a mutatványra, Feszült csöndben figyelik, Hátha most ugrik utoljára.   Pereg a dob, s izzad a tenyér, Az érdekl?dés, akár a halál szárnya Repítené ?t jó magasra, mellé a trambulinnak. [… Tovább]

Vers

A könyvjelző

   Gát a feledés útjában, emlékeztet(ő), hogy barátaid várnak rád, hol tőlük búcsút vettél, s bármikor, ha vágyad űz feléjük,   arra a helyre, könnyen rátalálj.   A könyvjelzők H. Piroska alkotásai

Vers

Percenként ezerkétszáz

Kicsi kolibri a szívem.apró patetikus Isten.Repülne hozzád, ha kérnéd,hogy díszes tollait tépd szét. Ostoba kolibri szívemnem volna többé giccsem.Nektárja csókodban lenne,fájdalma elt?nne messze. Ne legyél szívem kolibri!Gyógyszeres üveged idd ki!Nyugtatód mennyei nektár.És sírjál, hogy nem fáj, nem fáj.

Vers

Akkor

Amikor csontig rágottbennünket az éhség, s üres zsebünkben megcsörrent a nincs, és sírvaés nevetve elmajszoltuk egymást, mikor maszatos mosolyunk árkában hömpölygött a könny, és színültig csordult szomjad kortyoltam, gazdagok voltunk még…

Vers

Tegnap

  Tegnap hozzámsimultál és én karjaimba öleltelek úgy, ahogyan a mélykékbe sóhajtó éj karolja át minden létezésed, ahol gondolatid kavargó örvényén lassan rendszert alkotsz, majd alámerülsz álmaidban és az éjsötét hullámokon megérkezel újra önmagadhoz.