Vastagon, enyhet adón hull már ránk hó-csapadéka
mEsszi vidékr?l jött ide, s hallik vén szava már is
peSti mesékkel tölti a zsákját; s gy?jteni óhajt
büsZke szavakra vigyáz és minket néz figyelemmel
holtTetemére rút, csalfa szavaknak nem hederítvén
végirE járván nemzeti búnknak, s a régi er?nknek
vándorRal dalol immár, hozza a kinti világból
távoli, Gyógyírként küldött mosolyát a vidéknek
nem nyomOrít már minket bénult eszme sokáig
forradaloM sem lesz, s nem kell majd sz?kösen élni
vége a dalnAk , nincs kegyelem többé a lidércnek
összecserélNénk bízvást langy kacagást üde csókkal
új nap pirkaDatát érezni, a múltba sötétl?
napnyugaton oRdíthat a bús globalizmus másnak;
jön tavaszunk, Eseménye a legszebb szerelem lesz
álmaiból, puha szÁrnyán erre sietve a szél most
hozza a híreit; eNnél már siet?bb ne lehessen
sem vérz? pírral hAdakozva a felleget ?z?
éjjeli szell?, mely Könny-csillagait takarítja
messze a frissl?, nyAlka tavaszba, s jópofa nyárba
melyben sündörög arc-Lepirúltan az emberi faj – bár
jönne korábban a jó melEgével, s régi hevével
új kenutúrák napjaival Gyakorolni a lényeg
indulatát, ahogyan majd Tétova mozdulatokkal
próbál útravalót, ezt-azt bEpakolni az ember
és mert mindig sz?kös a tér, Hova fér ez a sokk cucc?
legközelebb majd én szerelEm jól össze a pakkot
jó ez a szó, szerelem, már vágTat a vérem, el?re
érzem a vesztemet, nincs mese, S nincs irgalom immár
hajtom le ?sz fejemet már; innÉt nincs menedéke
bánja a kánya, ha végül nem lesz Gyatra hiányunk
napjaim mostantól ügyesebben, csEndre vigyázva
élem, a b?v-bajt messzire ?zöm, nem Szeretek már
holt szilikonból készült n?ket, eltErelem majd
dús kacagását mindnek, s a tegnapi Bálokat is, ha
visszaköszönnek, nem siratom, jobb káBa igaznak
hinni magam, mint gyáva kukacnak, s más Laikusnak
túl a szabályos, s angyali arcú ördögi-fEslett
démonokon, jöjj hó szele, hozd már tiszta Gerezdjét,
fájt, hogy a balsors látogatott, nyílt itt laKozása
elkeserített, s míg más balsikerekben tülekEdtem
oly sok könny? kis nímand acsarog, csak a térDig
érnek, mocskos, vad, b?sz, rút szavaikkal keveredVe
jön ki a lelkük a közterületre, s hol b?ntelEnekre
támad a cool és trendi üt?s, hol túlliheg: junk foodS –
ám de ha végül hagyjuk a búsba ez átkokat, egynEk
véve a b?nük, s nem hederítve rinyált sikerük töBb
rándulatára, sem vér-veritékkel mért szivatását, szebB
s?t jobb kín-hevületnek már sose értse világunK
hadd legyen egyszer a gyermeki napnak vége, ha jÖnmajd
új üzenettel az új szerelem, s szól régi erényr?L
jambikus, élveteg álmok átszövögetve a szikráT
?si erény? szép szavakon, melyben ünnepi díszt?l
s disztichonoktól ékesen tárul elénk az a köNnyes
dús, szép, vers-esemény, ami éppen szép csudan?mnek
készül az éjjeli csöndben, boldog id?ben, a köNnyek
hála-imáját hallgatom egyre, a szívemen csEnd ül
béke-szigetnek t?nnek a régi remények a Ködben
szép szomorú fejem érzi a boldog id? Szeleit és nem
ejt sós könnyeket újra meg újra; a szOmjamon által
nem keres álmokat régi borokban és Konyakokban
kedvét töltve az égi sirámok kóruSa serken
dalban készül az új év harsona-sZámait így-úgy
elnyekeregni; de intsünk más zenEszámot a pénzért:
szánnivaló és múlt-harapó a daláRda, homályos
és h?vos poharakból jéghideg, Enyhet adó pezsg?t
rendel a kedv, a paráznák veszTüket érzik, a láztól
elszabadulnak a gondolatok, tEtté érnek a vágyak,
kés? visszainalni, a vér paTakokban, aorták
duzzanatából jut tán kis Területbe, hajszálnyi
titkos erekbe, ha megsegEdelmez az úr akaratja
s ünnep lészen; a hajnaLi órák egybe borulnak
lásd eme álmokat ?rzöK a szívemen, mégis a fényben
titkolom és szavaimbAn megtagadom a csodákat
félteni kell de miéRt, sose mertem a harcokat élni
nem született katonÁnak az ember, támadhat akár
légionáriusok Csúf csapata, vagy magahitt h?s,
titkokat ?rzök, cSelveteményt tervezve szilárdan
gondolok, álmodOk arcod delejére, s a versed
kész zsenijére; Nézd felteszem égni a szívemet – itt van
vedd a reménYem, nincs egyebem, csak szép szavaimnak
kétes erénye, Inkább vesszen el minden, ám de ha mégsem,
nyerjem az Arcodat; ?rz? tükre lehessek a térben
és az id? Javait már hadd kapom; elszavalok egy, s más
verset utÁnad, hadd legyen árva hiányod ajándék
és én miNden er?mmel azon leszek: egyszer egy versben –
még ha Dalom nem kell majd senki fiának – elszavalom szép és
full-Értékes lényedet; elmagyarázom a kedves
érdeKl?d?k hars örömére a titkodat : hogy nincs
titKod – az egyszerü asszonyok élete nem hasonul csak a
szÉpség és a barátság, vagy szerelemben látván
üNnepelend?; nagy szív?, érz? alakod már
Teljesen egybevirágzott: 7toronyunk REA-LISTA!
Legutóbbi módosítás: 2010.09.28. @ 20:02 :: Rossner Roberto