Nap: 2010.09.30.

    A Tejút ma is ott, ahol mindig, hajnalban rajta mentek el.   Ma már csak volt tejút az utcánk, és estefelé jöttek meg a tehenek.

Hihetetlenül csodás! Szúrós ajándék, mely évről-évre gyarapodott. Nem véletlen egybeesése múltamnak. Kicsi gömbök, ovális tömbjük feszítették a cserép falát. Ajándékbozót. Mit kezdjek velük? Égi vödörből hópamacsok didergették, de hiába hullt rá a hó, dere hasztalan takart. ő nőttön-nőtt zavartalan. Megsajnáltam. Kesztyűs [… Tovább]

      Véletlen’ fogant. Csakazértis. Önkényes perszóna. Ma hallgat el?ször, ha tudna, most is szó’na.   ***   Látitok feleim mik vogmuk, tegnap vala mikk ma se kukk, se mukk.

Megmásztam az id? árnybérceit rég,hol némán n?nek roppant sorsfalak,könnymarta rácsok közt enni kér méga múlt, de a tálba nem jut, csak salak.Te fogtad halálba hajló kezem,majd hirtelen fagyos t?rt döftél belémés most úgy állsz bennem, s úgy emlékezemrád, mint nyárra [… Tovább]

  Kényszeredett vihart szült az égre a hajnal, ?rtüzek felett sírt tetszhalált az éj, És már az els? ?szi napsütésben észrevettem; Még megmaradt életemb?l szökik az id?.     (Budapest, 2010. szeptember 30.)

Allan Ginsberg tiszteletére nemzedékem   nemzedékem legjobbjai sokkal csendesebben tünedeztek el a nagy semmiben mint ahogy te azt ott megénekelted vagy csak a szabadság fájdalma (vagy a fájdalom egyirányú szabadsága) tett harsánnyá és csitult le, el valami depressziós köhécseléssé mire [… Tovább]

A képen Neil Young     Ó, én csak halkan, szívből akartam míg sír a herfli, simul a hangszer, kezem a húron, s te, mellém telepszel.   Görnyedek. Sötét alagút a szám. Szemem beszél, kiabál, könyörög. Apró rögök gurulnak a [… Tovább]

Kócos bokrok közt fény zizeg, fodros, szél-járta nyom tekereg szét a fű között, a Rába fújtat, fölliheg egy tejfehér habon, és oda-vissza hömpölyög, a rét fölött, a víz fölött, a madárfüttyel átszúrt nyugalom.  

Egy kor után szinte mindenki szembesül a kérdéssel, visszanéz és próbálja a saját útját “leleplezni”…*       Én úgy éltem, ahogyan tudtam, a génjeimbe betápláltan, bevallottam mindig a múltam, harcoltam, s olykor félreálltam, nem ígértem, de nem is kértem, [… Tovább]

kép: Czéh Sándor – lóg az es? lába       …amit az id? hozotthomokká porladt dolomit-falakmint homokóra ringanak csíp?formájú törékeny üvegben mögüle bátorkodik el? jöv?be látón a sivatagi türelem…

  Bezárják mögötted az ajtót, utána sokáig zörög a csend. Felsírnak a nehéz, vasalt zárak… Kihagy… Szorul a szív idebent.  

nem használ a méreg nagy pohár alján sárgán virrad a reggel lusta fekete paplan napot altat keleti égen  es?s nyárra gondol sugárzó ?szben hidege fázik didereg megszokásból felkeltél s mert görcsöl a lábad kipattansz dehogy pattansz ez kászálódás az álmodban [… Tovább]