Az első kávéfőzés hiteles története

*

 

 

Ez azokban az időkben történt, amikor bizony még amolyan tudatlan, „ártatlan” fiatalok voltunk. A hatvanas évek vége felé járunk. Jómagam és társaim az általános utolsó előtti évét, a hetediket tiportuk, és mint minden akkori diák, csupa világmegváltó ötlettel teli, semmivel sem voltunk elégedettek. Történt, hogy a második félév utolsó harmadában osztálykirándulásra készülődtünk. Persze mindenki fintorgott a dologtól, mert azt hittük, hogy az előző évekhez hasonlóan, sok hűhó semmiért alapon lesz. Mert mindig úgy alakult, hogy a megszokottnál sokkal korábbi kelés – ami eleve egy utálatos dolog –, és késő este dög fáradtan érkezés, na meg másnap iskola. Mire megszoktuk, és elkezdtük volna élvezni az egészet, fordultunk is vissza.

Érthető módon, mikor megtudtuk, hogy kétnapos kirándulásra megyünk Aggtelekre – na nem az aggokat meglátogatni –, megnézzük a híres cseppkőbarlangot és környékét mindenki felvillanyozódott. Szóval ott is alszunk, állapítottuk meg „nagy bölcsen”. Az osztályfőnökünk elmondta, ez nem jelenti azt, hogy nem kell alkalmazkodnunk a fegyelemhez és bizonyos előírásokhoz. Eleve megkérte a társaságot – mint minden kirándulás előtt tette –, ne cipeljünk magunkkal rengeteg cuccot és főleg ne magnót vagy táskarádiót, mert arra semmi szükség. Lázasan készülődtünk, és persze mindenki vadabbnál vadabb ötletekkel állt elő, hogy mit is fogunk majd csinálni. Csoportokra szakadoztunk. Voltak, akik éjszakai bulit terveztek és szervezték, de ennél sokkal hajmeresztőbb elképzelések is voltak, mint olyan, hogy éjszakai kirándulás a barlangba. A vonatozás odafelé nem volt valami fényes. Nem gyorsvonat volt, amivel utaztunk, hiába nevezték annak. Nem állt meg minden megállóban, mégis több mint három órát zötykölődtünk. Mindenfélével próbáltuk agyonütni az időt. Az elején még sikerült a kísérő tanároknak úgy, ahogy bírni negyvenkét elvadult fiatallal, aztán ők is feladták. Képtelenség volt egyben tartani minket és szerintem mindegyik azon „imádkozott”, hogy épségben oda is érjünk, ne történjen semmi baj a hátralevő úton. Szerencsére nem is történt. Rendben megérkeztünk az aggteleki campingbe, ahol háromágyas faházikókban helyeztek el minket. A lányoknak pechjük volt, őket egy kissé távolabbi campingbe irányították át, helyhiányra hivatkozva. Ha nehezen is de berendezkedtünk. Vacsora után egy darabig együtt volt még a társaság, de kilenc után a tanárok takarodót rendeltek el. És ekkor kezdtünk el „élni”.

– Vegyétek elő az „eszközt” – szólt Károly a szobatársaknak.

A két másik fiú az asztalra helyezte.

– Pompás masina, szinte egészen új – összegezte a látottakat Károly.

– Alig van két hónapos. Most került a családba, de az apám azt mondta, ez egy moslékot ad végtermékképen, és használton kívül helyeztette anyámmal. Én meg gyorsan magamhoz vettem.

– Remek. És a belevaló anyag hol van? – szegezte a kérdést Károly a harmadik szobatársnak.

– Itt van természetesen az is. – Azzal az asztalra tett egy zacskót.

Károly beleszagolt és elismerően csettintett.

– Ez igen. Ebből olyat készítünk, amitől szédelegni fog mindenki, aki csak belekóstol. Hozzál vizet a szerkezetbe.

Egy üveget nyújtott át a társának, aki aztán távozott is. Pár pillanattal később két rövid kopogással kért valaki bebocsátást.

– Sziasztok – dugta be fejit három látogató. – Időben érkeztünk?

– A legjobbkor! Lacika rögtön visszajön, most küldtem el vízért. Az anyag kitűnő. Olyan lesz, amitől fejre állítom az egész társaságot. Hol van a rezsó, amit ígértetek? Remélem, nem felejtettétek el?

– Már hogy felejtettük volna el? Anélkül, tudjuk, hogy nem menne – és már tették is az asztalra a kis elektromos rezsót. Hamarosan Lacika is visszaért az üveg vízzel.

– Elég lesz ennyi?

– Még sok is. De úgyis többet akarok készíteni. Nosza álljunk is neki.

Az üvegből beletöltött az „eszközbe” ahogy otthon látta.

– Na most tömjük meg becsületesen.

Miután mindezekkel elkészült, feltette a rezsóra és bekapcsolta. Izgatottan ülték körül és vártak az eredményre.

– Valamit elbaltáztam – mondta Károly. – Máskor ennyi idő alatt már ki is jött.

– Ne idegeskedj. Ez csak egy kis rezsó. Több időre van szüksége.

– Lehet, hogy túl sok anyagot tömtem bele.

A feszült várakozást egy hatalmas csattanás szakította meg. Az „eszköz” nem bírva a nagy nyomást szétrobbant. Az egész fal sötétbarna színűre mintázódott. Mindenki megszeppenve ült. A nagy csendnek aztán egy erőteljes kopogás vetett végett.

– Azonnal nyissátok ki! – hallatszott az ajtón kívülről Urmai tanár úr jól ismert, mély baritonja.

Károly engedelmeskedett a felszólításnak, nem volt mit tenni.

– Mi folyik itt? – de miután látta a falon az eredményt, elnevette magát.

– Szóval kávét akartok főzni, csirkefogók. Hol van, amiből beletömtetek?

Károly remegő kezekkel nyújtotta át a zacskót. A tanár úr beleszagolt.

– Ez igen. Valódi brazil. Csak egy szépséghibája van, és ez okozta a „katasztrófát”. Ez nagyon finomra van darálva és emiatt – na meg látom, nem sajnáltátok bele – eltömődött az egész, ami miatt felrobbant. A falon okozott kárért persze felelnetek kell, azt biztosan a zsebpénzetek fogja bánni. Adjátok nekem ezt, én főzök belőle nektek is kávét. Utána aztán takarodó, vagy ha nem tudtok aludni, csendben vigadozzatok, mert ha más is tudomást szerez erről, akkor mindannyian megihatjuk a „feketelevest”.

Így végződött a titkosnak szánt nagy bűnözésünk. A tanár úr megfőzte a kávét és megvendégelte vele a „díszes” csapatot.

– Na csirkefogók. Most már ti is kávéélvezőkké váltatok. De ne gondoljátok, hogy ettől már felnőttek vagytok. A tojáshéj azért még ott van a feneketeken.

 

Szerző Avi Ben Giora. 452 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

10 Komment

  1. Köszönöm, hogy olvastátok. Na ja. Szegény Ubul mert csak igy hivtuk az Urmait nagyon rendes tanár volt. Kémiát tanított meg történelmet. Neki a fél arcát majdnem elvitte egy darab nátrium. Egy kisérlet alkalmával amint a natriumot vizre bocsájtotta egy kis papircsónakban A nagy affinitástól kicsapódott pont az arcába. Szerencsére tudták plasztikázni de örök forradása maradt. Azért ilyedt akor meg annyira mert ismerte az egész bandát és tudta micsoda nagy marhaságokra vagyunk képesek. Amikor látta, hogy “csak egy kávéfőző” a ludas az egészben nagy kő eshetett le a szivérúl. Másra gondolt és meg is mondta késöbb. Valahol a közelben a kőlkök/nem a mi bandánk volt szerencsére/ robbanóanyagot loptak és éjszaka valahol ki is próbálták. Egy halott és kettő örökre nyomorék maradt.

  2. Szegény Apám! Senkinél nem volt annyiszor festve a konyha, mint nálunk. Legtöbbször spirálban ment fel a tűzhely fölötti sarokba, s így beterítette a kávé az egész konyhát. Tanultam belőle, instant kávét használok. 🙂
    A tanárotok, azonban remekül vizsgázott. Remek pedagógus volt. Szeretem az írásidat.

Hagyj üzenetet