Évimhez… Föld és sár olvadjon léptem alatt,lehunyt szem? csillagok gyulladjanak fölémviasz fénnyel kötött virágokat,sírod fölé nyegle testem búsan viszi ölén. Kripta mez?n ontom térdem,kába és fáradt léptem rogyjon tiszteletrekoporsódra rózsa csokrot kértem,mert a márvány fed?t felnyitják ma [… Tovább]
A legszebb verset szeretném ma éjjel, újra megírni, neked, apám; aki valaha hozzásegítettél egy meséhez, amivel könyvet nyertem a rádió pályázatán. Nem is szerettem azt a mesét: szegény fiú, megy világgá, meg orvos lesz, gyógyító – mert én nem lettem [… Tovább]
Amikor még kicsi voltam, És összetartott a felnövés illúziója, Hej, de nagyon büszke voltam, Leszek én még olyan hulla, mint akármely feln?tt! De azokat, akik nagyok, Mi férceli, varrja, tartja össze éjjel-nappal? Az ablakon mér’ nem ugrál Ez is, az [… Tovább]
majd ma mindenki a sírok közt keresi a múltat majd ma virágszirmok szálnak a széllel s egy-két könnycsepp hullik az aranyporos keresztre én csak egy gyertyát gyújtok csendben majd árnyékot fest a szobám falára s téged ?rizlek egy gyertyalángban
Néma gyász… üzlet az elmúlás… pár szál virág s megváltást remélsz… Három szálat ötszázért! Leértékelt halál! Tessék, tessék! Itt megfelel?t mindenki talál. százasért egy gyertyaláng… szól a SZERV, haladjunk tovább! és futunk sírról – sírra emlékezünk rohanunk emlékezünk rohanunk… [… Tovább]
Apám emlékére * Apám álma az volt, hogy a kupát a magasba emelje az “Aranycsapat”, a csapat, mely mindig dobogni fog benne, és lelke mélyén örök marad. Apám álma az volt, a labdarúgás, mit szeretettel nézett, [… Tovább]
míg a méh falán a nappal fénye átdereng van akinek fehér koporsó sem jutott aki szemével meg sem látta a napot míg a méh falán a nappal fénye átdereng s egy felpuhult arc messzire elmereng s mi történik ha a [… Tovább]
Szaga van a szélnek, füstös, dohos álomszaga, odafent már lobognak a fények, kísérteties csendjében az éjnek imbolygó alakok görnyednek sírkőmagányban. Háromszázhatvannégy nap csöndes a platánfák öle, ma gyertyák fénye szégyenít miriád csillagot, szaga van a szélnek.
(Halottak napja elé) Míg lélegzeted életben tart, s nem szólít a túlsó part, akkordokra bontod léted. Kisebb csoportoknak ha zenélsz, sutba búsul a józan ész …koncert termekről álmodik. – Ma kottáid toldozgatjuk, komponálunk egy dalt, életed [… Tovább]
A lángok fénye… * Szürke derengésben lassan térdre hull az este. Keskennyé válik az út, ismeretlen. Csak lépkedek mögötted. Mint nyárról itt maradt szentjánosbogarak, szegélyezik az utat a kis lángocskák. Emlékmécsesek. Csak a hátadat látom. Sötét bőrkabátodra árnyak rajzolódnak, [… Tovább]
Ásít az éj fásultságát rejti így ölén ringó csillagfodor ki bontja szét fényét a holt kőnek ha benne reszket a fátyolsötétség s ránk telepszik a kor mint az óbor s feltüzel jajra szembenézésre Ki mondja meg merre vezet az [… Tovább]
* Ők! (lányaimnak) A napok gyors egymásutánban peregnek, mint őszi levél a fákról. Meg sem láthatod, meg sem ismerheted őket, a napleveleket, mert oly sietve keringnek a föld felé. Elmúlni. Állj meg hát néha és nézd! Őket! Gyönyörködj [… Tovább]
Ami megmarad: könnyes-édes kép, sokszor oly kevés, mégsem bírja az ész. Kémény fúródik tüskeként kékségbe. Füstje tekerg?n köti össze földet az éggel, ahogy él?t, a holttal az emlékezés, a néma sorfal. Ami megmarad: könnyes-édes kép, sokszor oly kevés, mégsem bírja [… Tovább]
“Kutyauristen! – üvölt fel.- Hát állat az ember? Tisztára állat? És te barom, te ezt eszed, ahelyett, hogy indulj és ölnél? Miért élsz? Cigányzabért? Barom!” (Dallos Sándor: Sátorom az ég) Dallos Sándor (Gy?rszentmárton, 1901. október 31. – Budapest, 1964. [… Tovább]
…éjszaka veled; szeretném a sz?z Pessoát üdvözölni, kalapot emelve… ó, bár ne lennénk fáradtak! ki adja nekünk az éjjeleket? ki álomba tér, ki durmol, ki, sétálna veled… ez kevés, mondjátok, ezt mindannyian tudjuk, mégse tesszük, tán sosem, [… Tovább]
“Van seb, amelyre nincsen ír.” (Falu Tamás) Néha egy álmatlan, éji órán szobámban újra elképzelem, hogy koppanás hallatszik, mosolyod megszólít – rezdül a megfagyott csönd is velem – „anyu, megjöttem”, kérlelsz, mint régen, „beszélgessünk kicsit, mesélj nekem!” Sorsunk [… Tovább]
A temet?t ma is a hideg futja át, sírodra terül a mécsláng bánata, s míg mormolok egy alig hallható imát, úgy fájsz, mint a tovat?nt nyaraink illata. Ma, a világ szíve sok emlékt?l nehéz, és mindegyik felett s?r? [… Tovább]
n? vagy, nyakamba csimpaszkodó szelíd nehezék – ki kereszthuzatot csinál lelkemben a nappali és a kisszoba között – kortárs (pénz)költ? asszony, megfejtett, egyszer? menedék líra, epika, lárma – ily hármas hangzat szemlehunyásig – kit lélekben szánok, s testben magamra er?ltetek [… Tovább]
1. Itt állsz, s a romlás nem kezdhet ki soha, nevet adsz a fának. 2. A szavak nyomán meghasad a csend, s rám nyílik az üresség, mi hozzám tartozik. 3. Ajkamról hamu hullik arany helyett, bet?im gyökereit megfojtja [… Tovább]
ártatlan volt kabinablak s oly kerek esküszöm neked kék volt a duna ezernyi nátriumlámpa fényszilánkja rezgett felhúrozott szívem mint bárka reng? teste az égen csillag s keskeny hold-ruha nem járt hajó hogy törje szemed tükrét [… Tovább]
* Üldöznek láthatatlan emberek, hibáikat tőlem hajtanák be. Akármerre menekülök előlük, megtalálnak, fenyegetnek, törvényszék elé vezetnek. Bizonygatom, bizonyítom! Mindhiába igazságom. Egyen meg a fene titeket, hibáitokat árát kifizetem, bele nem halok, de lelketeken száradjon.
Lassú lépt? délutánbólogat az ?sz után,elmerengve ballagok– most reátok gondolok –itt belül oly elevenlejátszódik életem:mind, ki fontos volt – igen –már csak emlékkép nekem,elt?ntek (tán nem is voltak)csak álmomban nem oly holtak. Párom, édes kedvesem,fölötted csak f? terem,édesapám drága lelkeitt [… Tovább]
Noémit megkérik, menjen el fordítani egy tréningen. A vádlott – Nicsak, micsoda meglepetés! Miss Naomi Miadzsi! – kiáltott fel Keith, amikor meglátta Noémit. – Noémi, nem Naomi, és Zsigmond, nem Dzsigmond! Tessék a nevemet helyesen ejteni! – reagált Noémi [… Tovább]
Hinni kell az életnek harsogó szavában, az els? felsírástól az utolsó sóhajig…. Hinni kell! az életnek suttogó szavában, Hinni kell! az életnek harsogó szavában, az els? felsírástól az utolsó sóhajig, a jóban, igazban, szépben, még akkor is… ha e [… Tovább]
Köd ül a temetőn. Irgalmas csöndű, nyirkos, szürke pára. Utak, sírok, kőtáblák – hűlt jelek odahagyott világa. Itt fél a szó. Sorsok betűiről a megfejtetlen végtelenre ismer. Halott jövő. Az elhantolt Idők beírták üzeneteikkel. Számok. Nevek. Dombok sorjázta [… Tovább]
Akkor sokszívűnek gondoltalak, nem véve figyelembe sokszínűséged -, s csupán addig terjedt a figyelmem, hogy a szöcske csapong és elröpül…* Veszteg ülök, önmagamat sanyargatva — ahelyett, hogy színt vallanék —, mint a szobafestők. Már belátom nagy hiba volt [… Tovább]
* Lázas vagyok, és Te rám sem nézel. Mi dolog ez? Mikor törött térdem lüktet, nekem kell kibotorkálnom fagyott zöldségért, hogy rátegyem az izzó csontra, homlokomra, mert nem vagy mellettem, ahogy ígérted, jóban, rosszban. Hol vagy most? Mit [… Tovább]
– Tisztelettel kérdezem gaszpagyin Iljonics, mi lesz a mai program? – Elsőnek mindjárt egy főbelövés, ha újra legaszpagyinozik. – Elnézését kérem hadnagy úr, folyton elfelejtem a helyes bolsevista megszólítást. Régi vágású vagyok, bocsánatát kérem, tehát semmiképp nem a szovjetek [… Tovább]
Tartalom másolása nem engedélyezett!