Nagyvárad csöndje halk csobbanássalömlik szét a parkok illatos ködén,szívig sajduló, bús csodálkozássalmered rám a K?rös, az ósdi híd tövén. A folyó andalító, lassú, mély zenéjerégmúltat dalol; Gyula let?nt nyarát,ahogy ül a páholy büszke ölébe,s Annára gondolva elsírja magát. [… Tovább]
Szobámban ívlámpák izzása bágyad,minden sarokból a múlt fölsajog,velem búsulnak a polcon álló tárgyak,s vad szél verdesi a párás ablakot. Itt gubbasztok; éjben, árnyban, gyászban,szomorú szívem is tetszhalottra fázott,csak Várad tornyainak aranyragyogásafeledteti velem az átkozott világot. Visszamegyek oda, hol [… Tovább]
Lassan elfelejtünk emelt f?vel járni… Szinte nap, nap után angyalsóhaj illatából sz?jük meg saját álmainkat, és úgy vágyakozunk arra, hogy valaki mélyünk igazában pihentesse meg „tekintetét”, ám nem vesszük észre egymást az illem összekuszált törvényei közül. Már-már elhisszük, [… Tovább]
Mélyemben lüktet, szúr akár a kés,fojtogat, kínoz kegyetlen vadul,míg egyre csitítom a sajgó szenvedést,? verg?dik, mint ki sosem szabadul. Hosszan vajúdom, világra hozom,könnyes tekintettel borulok fölé,jó szül?ként tenyeremen hordom,s míg én övé vagyok, ? mindenkié.
A vétkekben vajúdó világban élve, gyakran megesik, hogy nem tudunk védekezni a tettek ellen, amelyek szemünk íriszét bántják, és sokszor nem tudunk védekezni azon embergondolatok ellen sem, melyek ajkainkat mérgezik, ám kárpótol minket a felismerés, hogy mosolyoghatunk, alkothatunk, ölelhetünk is, [… Tovább]
A temet?t ma is a hideg futja át, sírodra terül a mécsláng bánata, s míg mormolok egy alig hallható imát, úgy fájsz, mint a tovat?nt nyaraink illata. Ma, a világ szíve sok emlékt?l nehéz, és mindegyik felett s?r? [… Tovább]
Már ködruhába öltözik odakinn a táj,búsan rám mered reszket?-fehérenszeptember van, és megint úgy fáj,hogy halálritmust lejt egykor izzó vérem. Borostyánlevelek tövén mély csönd gy?l,elcsitult a nyári zeng? zeneverseny,míg bíborvörös színnel szürkeség vegyül,súlyos fájdalomtól vemhes minden versem. Nézd, hogy [… Tovább]
Rémálom kínzott, könnyezés és panasz, távolodó lépteid zaja meggyötört, gyász-zenévé váltak a búcsúzó szavak, vágyad régi árja árnyba öltözött. Menni láttalak, menni hidegen, magaddal vitted ódád zengzetét, és úgy néztél rám, mint egy idegen, ha csókunk emlékeként [… Tovább]
Vigyázz a szóra, mit ígérsz szerelmesen, melyt?l sír a tollad, amíg verset írsz, mely túlcsordul bel?led egyre hevesebben, szívedben nincs jajszó, Te mégis egyre sírsz. Vigyázz a szóra, mely súlytalanul lebeg és ugyanúgy múlik, mint mi [… Tovább]
Add a kezed, Édes, nézd hogy alkonyularanytóba süllyed a liget pereme,köréje a felh?k hódolata gyúlés egyre csak duzzad ifjúi ereje. Add a kezed, Édes, nézd, hogy arcot öltmajd es?re hajlik a titokzatos ég,meglebbenti fátylát a párás, téli köd,amikor földre hull [… Tovább]
