Csillagok halovány fénye szegélyzi csak az égboltot.Csendesen csorog rám az éj sötétje,s halotti lepelként terülve a tájramagába zárja a múlt napot.Magányos lámpafény torz árnyakat szül,kusza formákban vetül a földre,egy jéghártyás pocsolyában elszenderülvemegpihen a gondolat.Fagyos szél csípi megdermedt arcomat,egy [… Tovább]
A kor nem érdem, csak állapot… Ötven… hát igen, ötven. Morzsolgatom e számot magamban, s hogy eddig számvetést nem akartam életemről, csak odázása volt a ténynek: rettentő gyorsan elszáguldottak az évek. Ötven… hát igen, ötven. Formás, szép [… Tovább]
Egy békés, csendes szombat délután történt… Ebédünket elfogyasztva, a tévé előtt ücsörögtünk családommal. Épp jóleső érzéssel kortyolgattam a kávémat, amikor megszólalt a telefon. Kénytelen–kelletlen feltápászkodtam, ami eléggé nehezemre esett teli bendővel. Rögtön meg is kaptam a zrikálást [… Tovább]
Sorban mint szekrényben ruhák lógunk együtt sok nagykabát busznyi az élettér kabátujjam összeér mindig valakivel keverednek b?zökkel illatok álmok és naftalin szagok ablak túloldalán fák futnak tovább vadul perg? diák s tucatnyi diák zsivaja fejem zsongó méhkasa [… Tovább]
Dermeszt?en hideg délután volt. Hazafelé tartva bármerre néztem autómból, jegesen meredez? faágakat láttam az út szélén. Cudar, amolyan nemszeretem id? volt. A belváros rég mögöttem maradt, egy forgalmas külvárosi úton próbáltam haladni, de igazából ez csak araszolás volt. A [… Tovább]
Nem vagyok feledékeny! Valamit még akartam írni. Mit is??? Péntek este jóles? érzéssel léptem be az ajtón: végre vége ennek a ny?gös hétnek! Párom mosolygós arccal, és puszival fogadott. ââ?â?¬ Szia, drágám! ââ?â?¬ mondta lelkesen. De jó, hogy itthon vagy, [… Tovább]
“A betegség csak úgy ránk tör. Mintha egy kiszámíthatatlan merényl? sújtana le véletlenszer?en és felfoghatatlanul.” Barabási Albert-László Mikulásnap este lefekvéshez készül?dtünk párommal. Talán tíz óra lehetett… Hívogatóan terpeszkedett el?ttünk a megvetett ágy. A tévében egy sorozat: tízedik [… Tovább]
Hazafelé buszoztam egy hétköznapi délután. Unalmas utazás volt, mint szokott lenni általában, így munkából hazafelé. A szokásos unott arcok a buszon, lehettünk vagy tízen a helyközi járaton. Egyik megállónál felszállt egy középkorú hölgy a kislányával, aki még csak épp [… Tovább]
Diderg?s reggeleken gondolatom a buszon pihen, utazunk… peregnek a képek egymás után, ahogy az ablak el?tt a táj rohan, s rohanok, nincs megállj, furcsa arcok, torz fejek, reggeli ‘épphogy csak ébredek’ ábrázatok pásztáznak végig, vagy tán csak a semmit [… Tovább]
“Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok.” Paulo Coelho Csak nézek ki fejemb?l kábán mint csapzott madár ha megpihen kútkáván épp oly`ágról szakadt vagyok [… Tovább]
