Nagyálmos Ildikó Szerző
Vezetéknév
Nagyálmos
Keresztnév
Ildikó
6 év 7 komment

 

 

El kell mondanom, bár nem szokásom,

ma fáztam, rázott a hideg

a tornácon, hol örök idők óta

nyár van, részletezhetném, minek.

A könnycsatornákból zizegve hulltak alá

rőtvörös, száraz falevelek,

meleg vizet ittam, sok cigarettával,

s bevillant, többé nem leszek.

Maradhatnék, hisz hosszú még az ősz,

csak nagyon fázom, mindenem kihűlt,

és nincsen bennem semmi alázat,

ami volt ma végleg kiürült.

Kereshetnélek, te is kereshetnél,

csak éppen út nincs, és nincsen jó irány,

még nem múlt el, még nagyon szeretlek,

még ordít bennem, zokog a hiány.

S ha utad során meglátod a földön,

az esőtől szétmállott falevelet,

öleld magadhoz, fektesd melledre,

mert én leszek.

6 év 7 komment

 

 

 

mindig ismertelek, nem vitás,

hisz semmit nem kellett mondanod,

és hiába lopózol észrevétlen,

nesztelen át a hátsó udvaron,

mert érezlek, hiába nem vagy itt,

tudom mikor forró a szád,

s hogy belém csókolnád érző lelkedet,

és velem laknád be a szobád.

mert arra vágysz, amire vágyom,

szabadnak lenni már nem szabad,

az alkalmat, ha újra megteremtjük,

mintha létezne szabad akarat.

önző vagyok, magamnak akarlak,

hogy szabadságod tőled elvegyem,

magamba zárlak, hűséggel verlek,

nem mindennapi kenyerem.

s amikor újra hazanézel,

itt várlak fent a dombokon,

az is én leszek, az is te leszel,

s ha nem jössz, nem veszem zokon.

 

mindig ismertelek, ez most már nem vitás,

és elhiszem, hogy nincsen közel s távol,

beléd nyöszörgök, belém nyöszörögsz,

ha egyek vagyunk, mégis miért hiányzol?

9 év 6 komment

 

 

Maga nem tudja, mi van az élettel,

és nem tudja, milyen itt fent a földön.

Maga folyton a másvilágra gondol,

s a halálra, ami lentr?l följön.

Gy?lölettel néz, ha életr?l beszélek,

és halkan szól, hogyha nem félek,

(gondolja, felzaklat a csend.)

Maga nem tudja, mi van az élettel,

s azt hiszi, a halál Disneyland.

 

Maga tehát mit sem tud az életr?l,

félénkké lenni bíztat, mintha volna

választott szándékunk a félelem,

mit nem vedlenénk le akár ma vagy holnap.

Maga sötét felh?ket f?z fonálra,

és reszket, ha az öröm megtalálja,

feszt keresi, mi lesz lent a dolga.

Maga tehát mit sem tud az életr?l,

s azt hiszi, a halál majd megoldja.

 

Maga nem tudja, milyen az élet,

minek el?szobája az ifjúság.

Folyton komor, a múltban kajtat,

és f? erénye a szomorúság.

Magának a költ?k hiába beszélnek,

mert úgy véli, bolondok mindahányan,

hát eressze magát csak szélnek.

Maga nem tudja mi van az élettel,

rég testén kívüli a lélek.

 

Fohászkodom azért, hogy megértsem,

hisz nem sejti, mit lel itt a létben,

és mit sem pedz örömr?l, vigasságról,

ha megérem, egyszer elmesélem.

Némán suttogja, hogy a halál döntés,

s még nem tudja, az élet az, egészen.

 

 

 

10 év 12 komment

?szvégi langyos esték után,

a másnapi feltámadásig…

pörögnek a száraz falevelek,

semmi sem az, aminek látszik.

Az utcák fénye kissé megkopott,

elálmosít az égnek tompa kékje,

fehér borom is megfogyatkozott,

beköltözött lelkembe a béke.

Fakó vállamon fogak fehérje,

villanás az idegek között,

játékaimnak már nincsen tétje,

nem harcolok a színfalak mögött.

Nem ígérek hosszú napsütést,

és nem vágyom a perzsel? nyarat,

szenvedélyt, kéjt, ?rült szerelmet,

csak pislákoló bágyadt sugarat.

És mégis szép ebben a lomha ?szben,

ha kitárom az ablakszárnyakat,

nem engedem, markolom két kézzel,

a forróságból mi megmaradt.

11 év 6 komment

Nem kérek. Nem kell. Megtarthatod,
szememb?l halkan folynak a napok,
homlokom mögött szúnyograj zizeg,
nem hoztál semmit, azt is elviszed.
Hiába minden, lehullt a zöld levél,
zárkámban tavaszra nyár, ?szre tél,
foghatod, viheted ajánlásaid,
figyelem a szavak hulló szirmait.
Nem értelek. Hangosan nevetsz.
Pillantásoddal mélyre eltemetsz,
keréknyomomból kizökkenhetek,
az irány úgyis régen elveszett.
Nem kérek. Látod, minden az enyém,
suhanó szell? sárga lombok hegyén,
s a falevelek mind értem hullanak.
Miattam ölnek éjszaka a vadak.
Nem kérhetek, mert kérve sem kapok,
ne keress soha, többé nem vagyok,
lekapcsolom az égitesteket,
ki sosem látott, úgyis elfeled.

11 év 6 komment

A zuhanást már jól ismerem,
a földet még nem értem el,
miel?tt szétloccsanna agyam,
s miel?tt végleg elvérezem,
lélegezni kell, jó mélyeket,
fontos a ritmus, ez tanács,
és rugaszkodni, mereven el?re,
lengjen a kar, lóduljon a láb,
s a fej újra el?re tör.

A zuhanást már jól ismerem,
zöld utak mentén, a széleken,
sietni kár, a kényelem fontos,
alig veszthetem eszméletem,
figyelni kell, akár egyetlen
mozdulat végzetes lehet,
miel?tt szétloccsanna agyam,
kiválasztom fekhelyemet.
Az érkezés értékes pillanat.

11 év 12 komment

és egyszer újra rám találsz tán…
az ölelés az élet végtelen
alkotni vágytam hát kitaláltalak
fekszel a párnán ajkad vértelen
elringatom az álmos vén nyarat
esedezem hogy eltemesselek
(ablakom előtt megint a vadlovak)
mint koszos göncöt levethesselek

és egyszer újra rám találsz tán…
nem érinthetsz meg elillanok
ha fejedet majd lehajtod a párnán
megérted mi rég már nem titok
hogy öntelt vagy és erényed sincsen
csupán mit magadnak kitalálsz
átevezel a léten túli kincsen
és önimádó fuvallattá válsz

és nem vagy nagy ím beleférsz e versbe
s mi összetart csupán a keret
ne mondj semmit ha egyszer rám találsz tán
örülök hogy levethettelek

 

11 év 9 komment

 

Jöhetett volna bátran. Tudta, mindig várom,

akkor még nem láthattam: nyála lefolyt a szájon,

macska-egérjáték, futottam körbe-körbe,

akkora volt a lelkem, belefért fél vödörbe.

 

A szív maradt csak bennem. A lélek egyre vágtat.

Kifolyt a kamrákból a genny, a mocsok, bánat…

És hova jutottam, nincs megmondhatója.

Ahonnan indult Bábel, hová érkezett Trója.

 

Fejetlenül a ködben. Eszetlenül a bajban.

Szerencse, nem követtél a keményre köpült vajban.

Mert, bár bevéve váram, az ellenségt?l messze,

magamat megtaláltam, s még nincsen minden veszve.

11 év 7 komment

Ma már tudom. Csak szeme kékje,
csak az lehetett, ami bevonta
homállyal élénk tudatomat.
Ha megérteném, kihajnalodna.
Bár néha a játék kegyetlen,
nagyot hasít a képzeletben,
összezúz frappáns álmokat,
játszani szeretnék mégis, sokat,
mert áldásos fenn a nyeregben,
látni onnan, ki szenved szebben.

És néha, néha, képzeletben,
belepusztulok, de nem eresztem.

11 év 3 komment

 

 

Csak veled érzem, élek, s meghalok,

szalad az idő és minden délibáb,

rohanok utánad puszta mezítláb,

nyílt vízen nem oltja semmi szomjamat.

Egy hang vagy bennem, őrült látomás,

csak hang a másik oldalon,

érintés, álmodozás,

test és lélek, semmi értelem,

vágy, hogy egyszer majd talán,

karjaid közt örökre fekhetem,

s nem ér ott utol az idő se tán.

Ha új tüzek gyúlnak majd szívemben,

nem hagylak el senkiért, soha,

mert mindent elhagytam, eddigi életem

megorrolt rám, és ezért mostoha.

Földönfutó is lennék, hontalan,

miattad, gondos gondtalan,

pohár víz, csipetnyi kenyér,

ki reménytelenül is remél,

oltalom, odaadás,

száműzetés, kitagadás,

irgalom, és sok-sok szeretet.

A mindenséget megszerzem neked!

Nagyálmos Ildikó Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.