Placskó Lajos : Csillagomnak

*

 

 

 

 

A kormos éjszakában mellém ült egy csillag. Szinte egyszerre szólaltunk meg:

— Ismerős vagy! Találkoztunk talán? Láthattalak?

Néztük, csak néztük egymást és megindul a szó is. Nem úgy, mint idegenek, de mint két réglátott barát közt, kik a kezdeti öröm, rajongó kitörése után ott folytatják a beszélgetést, ahol tíz, húsz éve, esetleg egy-két évszázada abbahagyták. Furcsa az ilyen, mégis, mintha csak erre vártam volna, mintha ezért kellett volna megélnem, mit megéltem és eljutnom erre az egy pontra.

Érted? Érted!

Tudom, mindenekfölött, érzem: kettőnk közül Te vagy a csillag és én csak múló, porladó ember vagyok. Miért van ez? Mert azért vezéreltettem ide, erre a világra, hogy a Te csillagfényedet verjem vissza s mi lesz belőlem? Csillagpor? Talán.

 

Legutóbb szerkesztette - Placskó Lajos
Szerző Placskó Lajos 77 Írás
A Lajos nevet nem a szüleimtől, inkább a sorstól kaptam , hiszen egy véletlen elszólás volt az eredője. Ám, ha már kaptam, igyekszem becsülettel viselni. Tanítok. Két diplomával és egyre elkeseredettebben. Csak a gyerekek tiszta tekintete, az a pár felcsillanó szikra tart engem is ezen az önemésztő, őrült pályán, ami az én fajtám része. Közben vadul "pótcselekszem": írok prózát, verset, haikut, faragok fát, csontot, rajzolok és legújabban színészkedek - természetesen csak szűk körben, szigorúan amatőr módon. Három dologra vagyok büszke az életemben minden maradék nélkül és teljes csodálattal: a három lányomra.