Kedvenc szinészemnek, egyben lányomnak Emesének.
Ködből köpenyt kerekítek,
Kezembe görcsös botot veszek;
S a nagy Prospero leszek!
Hangot adok holt költőknek,
Testet, sosem volt hősöknek;
Ókori hérosszá leszek!
A szobornak mozdulatot,
Tohonyának fricskát adok;
Már Pygmalionná leszek!
Folyik szavam apadatlan,
Szárnyatlan repülök magam;
Most Puck úrfi a nevem!
Engem nézel, s nem engem látsz,
Nézz magadba, tán megtalálsz!
Mert a színész vagyok!
Elment, de itt van.
Saruban sétál, de hol?
Hol volt, holt nem lesz!
A sötét piktor
Az est korommal
Fest. Holdsugárral fényt ad
A lényegesnek.
Hajnal s reggel
Holdezüst folyik
Nap bíbor lángja pirkad,
Menekül az éj.
Szép napot!
Isten tenyerén
Meleget fénylik a Nap.
Újul az élet.
A szivárványt már nem keresem.
Porossá lett az életem.
Bevonta a korom pora.
Aki bánja, lelke rajta!
Kérditek, hogy mit várok még?
Szeretni békén, míg kék az ég.
Új ösvényt, lombot, kis patakot.
Nem azt, mi már rég elhagyott!
Imádni tovább a természetet,
tanítani – mert élvezet.
Buksit tömni széppel, jóval.
Sok-sok átadnivalóval.
Tán megmarad, talán érik!
Majd, ha az Úr előtt kérik
Számon: mit is tettem?
Tudásmagot elhintettem és – szerettem.
haikukac
Vakká legyek, ha
Éltem úgy kívánja, de
Te vezess akkor!
Súlyosan csüngnek a fürtös virágok;
Mézízű árnyat ád lilaakác.
Kékdongó döngeni jön ide már most,
Szerteszét hordja majd mézillatát.
Ébred a muskátli friss, üde reggel;
Jó anya: dajkálja kis bimbaját.
Harmatot csen levél, hajnali ködből,
Nap hevén nő meg a gyenge hajtás!
Röppen a kis méh, villan a szárnya!
Gally végen énekel cifra imát:
Víg rigó dalnoka reggeli napnak.
Szép dala mennybe száll, mond hozsannát.
Elég a pillantásod
Elég a pillantásod
s meztelen lelkemből
lehull a kapkodva
felvett álarc.
Miképpen mondjam, hogy
mennyire szeretlek?
Mikor eljön az utolsó
perc, s te messzetekintő
szemembe nézel, majd
– remélem ott leszel – megláthatod,
míly mélyen szeretlek.
—————————————————————————————————————————–
Kedves Lajos! Az első sorokban van némi ellentmondás, hiszen, ha meztelen a lelked, akkor álarc sincs rajta, ami lehulljon. Másrészt pedig az álarc valamiről, nem valamiből hull le. Ha ezt valahogy fel tudnád oldani, megnézhetnénk, hogy mi legyen a folytatással. Gndold át légy szíves. Üdv: Zsó
Erdei tó
Napnak tükröt tart,
s felszíne borzong, ha
szél simogatja.
Hajnal
Lobban a Nap. Már
messzire űzi az éj
rideg homályát.
Nézelődés
Szellő kél, nap süt,
ág rezdül, hangya fut el.
Én csak szemlélem.
Szellő
Víz tükre fodroz.
Hajad szemedbe lebben.
Moccan a lomb is.
Ködköpeny
A köd varázsol,
suttog a fényben. Ős-öreg
regéket mesél.
Augusztus
Csillagot hullat
bűvös éj. Tücsökhang a
ritmusa. Majd, csend.
Borúra derű
Felhő alól nap
fénye árad melegen.
Isten mosolyog.
Jön a vihar
Levél libben, gally
rezdül, ág hajlik, lomb sír,
zúg, zokog az erdő.
Szendergés
Éj-anyám csillag
mintás bársony leple rám
borul. Álomszép!
Hőség
Perzselt fű zizeg.
Reszket remeg a lég is,
mert tombol a nap.
Zápor
Perzselő hőség.
Mint a feltörő sóhaj
ered a zápor.
Június
Estike illat
lebben a szélben. Jöjj hát!
Csókom idéz meg !
Szellőrózsa
Szellőrózsa leng,
szirma kereng a szélben.
Alá hóként hull.
Nyáréj
Csak csillag ragyog.
Csalogány dala hív a
hűs szabadba.
Derengés
Pirkad a távol,
majd hűvöset lebben a
szellő. Napfényt vár.
Pirkad
Fényt idézőn éj
múlik. Ragyogást ígér
a pirók hangja.
Reggel van!
Felkel a nap, már
aranyujját nyújtja és
sugárral érint.
Hangulat
Madár dalol és
lomb susog, mégis a csend
az úr az erdőn!
Avarszag
Kesernyés avar
illata száll most az erdőre,
zivatar végén.
Széna
Fűillatot ont
a nyári lég. Meleg szél
hozza szobámba.
Nő már!
Tölgyerdő lehel
pára vattát. Nap szívja.
Nő már a gomba!
Villámlik
Morran a hegy, már
készül az útja nyári
viharnak. Zuhog!
Estike
Cseppnyi virágom
Oldja az éji homályt:
Estike illat!
Augusztus
Forró a lég még,
A haldokló nyár hangja:
Tücsök pirregés.
Hajnal s reggel
Holdezüst folyik
Napbíbor lángja pirkad,
Menekül az éj.
Szép napot!
Isten tenyerén
Meleget fénylik a Nap.
Újul az élet.
Holdfolyó
Holdfolyó önt fényt
a rétre. Színezüstöt
az éj kékjére.
Kérdés
Megállsz-e egy kő
előtt, hogy megsimítsd és
csodáld alakját?
Tavasz
Tavasz lábnyomán
fehér, sárga virágok
nyílnak. Csodálatos!
Tavaszvárás
Jöjj! Hints virágot
kint és bent a szívekbe,
örömet végre!
Szellőrózsa
Szellőrózsa leng,
szirma kereng a szélben.
Alá hóként hull.
Júniusi éjjel
Nyár pörzse hűl az
esti záporral. Frissít.
s a vágy lángja kél.
Lestem
Bagoly bújik a
fatörzshöz. Titokmadár.
Csendnek ad hangot.
Szép napot!
Isten tenyerén
meleget fénylik a Nap.
Újul az élet.
Tóparton
Vízszagú éjen
kezed kezembe rejtem,
loccsan a homály.
Jön a vihar
Levél libben, gally
rezdül, ág hajlik, lomb sír,
zúg, zokog az erdő.
Születés
Hajnali párát
lehel a hegy. Majd fölé
mint felhő lebben.
Hőség
Perzselt fű zizeg.
Reszket remeg a lég is,
mert tombol a nap.
Érik…
Súlyosan hajlik
az ág. Egy hajtáson hoz
öt málnaszemet.
Vén fám
Diófa áll a
perzselő napban és ont
illatos árnyat.
Pillanat
Mint egy illatos
pille hull le a földre
a rózsaszirom.
Elcsendesedve
Hátam vén fának
vetem. Arcom nap süti.
Lelkem Istené.
Vén fa
Kéregbőrén év
évre metsz ráncot. Százéves
varázsos táltos.
Famatuzsálem
Ó, mit láthatott?
Róla szellőbárd zeng dalt,
lomblant kíséri.
Ébredés
Hajnal vacog a
dermedő csendben, ködöt
lehel az erdő.
Oszlik a köd
Nap faragja ki
a ködből a tájat. Hegy
emeli fejét.
Hajnal s reggel
Holdezüst folyik
Nap bíborlángja pirkad,
menekül az éj.
Szürke…
Szürke köddel óv
a föld. Titkot rejteget:
kedvesem jön-e?
A pillanat
Párába burkolt
erdő. Fenséges szarvas
lép elő. Csodás!
Ég csapja…
Ég csapja csepeg,
kint megkoppan az eresz
Frissül a föld már!
Hajnal
Lobban a Nap. Már
messzire űzi az éj
rideg homályát.
Augusztus
Forró a lég még,
a haldokló nyár hangja:
tücsök pirregés.
Októberben
Dermed a hajnal.
dérgyöngyöket dajkál a
remegő fűszál.
Ősz
Őszi harmat hull.
Súlya alatt szakad a
gyöngyös pókháló.
Búcsúztató
A nyarat az ősz
száz színnel siratja. A
tél gyásza fehér.
Álmomban…
Álmomban őszi
tájra varrtam hópaplant.
Szunnyad már hegy, völgy.
November
Köddel terhes lég,
ólomszürke ég. A szél
a télről regél.
Téli hangok
Nyúl fut el, madár
reppen. Fákról hó potyog,
és a tél az úr.
A cser télen
Száraz ágon szél
zörget barna levelet.
Rideg téli hang!
Tél
Szélhangon jajong
az erdő. Riadtan várja
tavasz melegét.
Patak télen
Nem alszik a jég
alatt. Száz formát csillant s
fecsegve folyik.
Téli hangulat
Kénsárga lámpák
vetnek a hóra pásztát
fényfirka készült!
Múló kincs
Zúzmarakristály
csillog, ragyog, szikrát vet.
olvadó gyémánt.
Fagypont alatt
Roppan a hó és
Pattan a fákon az ág.
A fagy parancsol.
Panasz
Nincs rügy, nincs levél!
Sóhajt, nyögi az erdő.
Varjú felel: kár!
Téli kincs
Ablak loccsantja
aranyát a hóesés
ezüstjeire.
Gyász
Hóban gyászolt nap.
Fagymarokban az erdő.
Jeget síró fák.
Decemberi ékszer
Zúzmara csillan,
dermed a fákon. Múló
ékkő-ragyogás.
A tél szava
Hótiszta hangon
szólal a tél most. Dermedt
madarak félik.
Fagy úr
Ha roppan a hó,
félve riad a világ,
dermed az élet.
Alszik
Hóba lepett a
fagyteli éj. Csillagok
őrzik az álmát.
Havazik
Hó hull suhogva.
Fenyőrigók ülnek már
a dermedt fákon.
Emlék
Ó, gyertyalángok!
Ó, szerelmek! Égtek még?
Éltetek boldog?
Napkelte télen
Éj jege marta
táj színesen tündököl
újra, ha nap kél.
Jazz
Húr peng, érc recseg,
dob dobban, klarinét sír,
ritmus énekel.
Magyarként
Parányi népem
nagyságán át semminek
érzem magamat.
Kicsiben
Cseppben a tenger.
Így látod egy tettedben
egész életed!
Gyerekjáték
Mosoly önti el
arcodat, ha gyermeket
játszani látsz.
Pillanat
Mint egy illatos
pille hull le a földre
a rózsaszirom.
Intés
János bogarat
meg ne ölj! Mert Isten fénye
alszik ki vele.
Álmodtam
Az est árnya a
csend lebbent szobámba és
lágyan betakart.
A sötét piktor
Az est korommal
fest. Holdsugárral fényt ad
a lényegesnek.
Majd
Létem – mint évek –
percekké, porrá, magam
emlékké válok.
Játék
Pattog a labda
apró kéz ami kapja:
gyermekem játszik.
Szomjúság
Éget a hőség.
Csillanó víz a vágyam,
harmatos pohár!
Lepketánc
Élted csak röpke
lepke röpte! Élj hát, mert
lehull a hímpor!
Harangszó
Hangja széllel száll.
Kíséri születésed,
És temetésed
Emlék
Ó, gyertyalángok!
Ó, szerelmek! Égtek még?
Éltetek boldog?
Fáradok
Fáradok. Messze
Még a megváltó halál.
Meddig kell bírnom?
Természetes
Éltem éltedbe
Fonódik: természetes,
Mint a légvétel.
…és vége!
Minden gyerekem
Helyét, párját találta.
Rám nincs már szükség!
Édesapám képéhez
Kopott fotódba
Bújtan rejted jövőm
Csak múltból nézel
Lányaim…
Lányaim látva,
Bajaim elfeledem,
Gondom nevetem.
Hála
Köszönöm, Uram,
Hogy ajándékom ez a
Három csodás lány!
Sínek
Sínpár alattam
Lányaimtól visz haza.
Már fáj hiányuk!
Sínek II.
Zakatol, pattog,
Repít a vonat. Minek?
Újabb magányba?
Karácsonyom
Nekem most három
Leányt hozott a szent éj.
Köszönöm, Uram!
